„Kutatási alanyok helyett szerzőtársakat, partnereket kerestem. Adatközlők helyett barátokat szerettem volna találni” – írja a szerző, aki hamar közvetlen kapcsolatot alakított ki az itt élőkkel. Ezért is sikerült Hit, fegyverek, szüzek című könyvében a tudományos műveknél pontosabban bemutatnia hétköznapjaikat, mindennapos problémáikat ugyanúgy, mint a párválasztással kapcsolatos szokásaikat.
Az identitás kérdése itt különösen érdekesen alakul. Húsz évvel ezelőtt a név és a család után elsősorban az volt a fontos, hogy valaki palesztin- e, s csak ezután jött a vallási hovatartozás. Mára a vallás került előtérbe. Együttélés helyett csak egymás mellett élésről lehet beszélni. Bisztrai ennek okát is vizsgálta, s közben annak is utánajárt, milyen tényezők húzódnak meg a folyamatos elvándorlás hátterében. Ez azért is fontos, mert míg a zsidó népesség a bevándorlás miatt, a muszlim lakosság pedig a népszaporulat növekedése folytán gyarapszik, addig a keresztények egyre kevesebben vannak.
A szerző természetesen azt is tanulmányozta, hogy milyen következményei vannak a palesztin és az izraeli részt elválasztó, folyamatosan épülő betonfalnak az emberi és a társadalmi viszonyok alakulására. Egyik beszélgetőtársa ezt a következőképpen világította meg: „Nekem nem kell pénz, úgysem tudnám mire költeni! Ha vennék egy Porschét, nem tudnám hol használni, mert az utakat elzárja a fal.”
A tudományos igényű, olvasmányos könyv érzékletesen mutatja be az üldözöttek között kisebbségben élő palesztinai keresztények világát.
(Bisztrai Márton: Hit, fegyverek, szüzek. Anthropolis Egyesület – Libri Kiadó, 2012)
