Márta ellenben követi a társadalmi konvenciókat: minderre az ő házukban kerül sor, éppen ezért a vendéglátás, az étel-ital, a rend és tisztaság róluk állít ki bizonyítványt. Vagyis miközben Mária Jézusra figyel, addig nővére önmagával, az elvárásokkal, a szokásjoggal, a rutinnal van elfoglalva.
Ezt a Mester még nem tenné szóvá. Ha a háziasszonyt a maga akarata, a maga elgondolása jobban érdekli, mint a vendég szándéka és üzenete, az csupán az ő gondja. Ám Márta túllép ezen: nem elég, hogy nem figyel, hogy a saját akaratát követi, még számon is kér. Senki nem igényelte tőle a főzést, ő mégis belefog. Utána pedig középre áll, és felpanaszolja, hogy miért nem segít neki Mária. Senki nem kérte tőle, hogy sürögjön-forogjon, ezt ő tartotta fontosnak, ez az ő „mániája”, végül azonban – épp a számonkérés által – a saját akaratát akarja rákényszeríteni nővérére, a vendégekre, mindenkire. Nem Jézus a fontos, hanem az, hogy Márta szerint milyennek kell lennie a vendéglátásnak. Mindenki az ő akaratának engedelmeskedjen: Mária neki segítsen, és ne hallgassa a Mestert a lábánál ülve, Jézus ne tanítson, hanem értékelje az ő erőfeszítéseit.
Mennyire emberi helyzet! Nem a másik felé fordulunk, hanem önmagunkkal vagyunk elfoglalva. Látszólag segítünk, alázatosak, szolgálatkészek vagyunk, ennek örve alatt azonban elvárnánk, hogy mindenki azt akarja, azt értékelje, amit mi. A felszínen áldozatul adjuk magunkat a többiekért, valójában azonban mi áldozzuk fel magunkért a pillanatot, a lényeget, az összes többi embert. Jól szolgálni nehéz, ahogy alázatosnak lenni is. Mindez sokszor csak ürügy, hogy akaratunkat (jól álcázva) rákényszerítsük a többiekre. Nemegyszer a legsegítőkészebb és legcsöndesebb emberek a legerőszakosabbak.
Tanuljunk meg a lényegesre figyelni, valóban szolgálni, és végre önmagunkat elfeledve megragadni a kegyelem idejét!
