Jó példák nyomában


A szakmai találkozót ez évben kétnapos továbbképzés előzte meg, melynek során a Barnabás Csoport trénerei vezetéselméleti és gyakorlati módszerekkel igyekeztek segíteni a plébániákért – és gyakran egész településekért – felelősséget hordozó lelkipásztori munkatársakat.

A konferenciára a hazánkban tevékenykedő szerzetesrendek világi tagjainak képviselőit hívták meg vendégnek, akiktől Gulyás Péter, a VAK egyesületi elnöke azt kérte: egyrészt az általuk látott működőképes példákat, másrészt saját életük példáját osszák meg a jelenlévőkkel.

Guba András piarista a Baszkföldön elindult iskolamodellt mutatta be, mely a hazaihoz hasonló kiindulási helyzetből fejlődött ki. „A baszk piaristák a katolikus iskolákat nem hívő tanárokkal és diákokkal is működtetik, megadva a lehetőséget, hogy bárki lehessen hívő vagy nem hívő, az intézmény pedig találkozási hely legyen, az örömhír átadásának helyszíne” – mondta el. Idehaza is azzal szembesültek, hogy iskoláikban egyre kevesebb a szerzetes és egyre több a civil tanár, míg a diákok is inkább az intézményhez, mintsem a rend szellemiségéhez kötődnek. A megoldást az osztályokon túlmutató közösségek megteremtésében látják, melyek úgy tennék a társadalom és az egyház élő, hasznos tagjává a diákokat, hogy mindinkább az együttműködést helyezik előtérbe az egyéni teljesítménnyel szemben.

Paczolay Balázs „a ferences család egyik oázisát”, a piliscsabai közösséget mutatta be, melyet egykor öten indítottak el, ma már pedig csaknem harmincan tartoznak hozzájuk. Úgy fogalmazott, a ferences karizma nem elsősorban a szegénységet, hanem a kisebb testvéri mivoltot és az istenközpontúságot jelenti számukra, mely által „arra vagyunk meghívva, hogy szentek legyünk”. Véleménye szerint a ferences karizma ma Magyarországon családban működik, s mivel Piliscsabán számos keresztény nagycsalád él, elsősorban őket igyekeznek megszólítani bibliaolvasással, szentségimádással, képzésekkel, kötetlen együttlétekkel. „Arra menjünk, amerre Isten akar vezetni minket” – tanácsolta Paczolay Balázs.

Ezt a gondolatot vitte tovább a szintén a ferencesektől érkezett Kiss Didák, aki saját példáján keresztül arról beszélt, miért jó világinak lenni szerzetesként. Ő azért nem lett pap, mert Istentől kapott meghívása így szólt: „éld az evangéliumot!”, így a laikusságot kezeli hivatásaként. „A papságot az áldozat bemutatása és a bűnbocsánat kiszolgáltatása teszi különlegessé, a nem papi feladatokat (mint például a hitoktatás, a lelkigyakorlatok megtartása, a jegyesoktatás stb.) kellene a laikusoknak végezni” – fogalmazott. Hozzátette: a laikusokat nem pappótlékként kell kezelni, mivel a jelenlegi egyházkép nem sokáig tartható fenn, és várhatóan főként a világiakon fog múlni, milyen lesz az egyház új arca.

A jó példákat követően a szentek nyomába indultak a jelenlévők, amikor arról hallhattak, a meghívott előadók világiként hogyan élik meg rendjük alapítójának karizmáját.

Szeredi Éva és Attila arról meséltek, a Keresztény Élet Közösségének (KÉK) tagjaiként mit jelentenek családjuk és munkatársaik számára a Szent Ignác-i lelkiség és ennek módszerei a mindennapokban.
A világi domonkosok életét Murányi Nikolett hozta közelebb a résztvevőkhöz, aki a tanulás, az autonóm közösségek és az egyformán értékes hivatások fontosságáról beszélt.

Kiss Pál és Rózsa bencés oblátusok az Istennek felajánlott élet, a rend fő feladatának tekintett lelkigondozás és a gyermekeikkel együtt megélt családi imák értékét emelték ki előadásukban.

A találkozó estéi kötetlen beszélgetésekkel, baráti találkozásokkal, tapasztalatcserével teltek, emellett jól megfért a táncház, a több A konferencia kísérőprogramjai közül kiemelkedik a hivatalos megnyitó után a világi apostolok gyermekeinek fotóiból összeállított kiállítás, melynek anyagát az év során az egyesület által kiírt pályázatra beérkezett fényképekből válogatták. Szintén különleges élményt jelentett a rendezvényt záró Te Deumot követően – a gyerekek számára a hét során zenei kurzust tartó – Fülep Márk fuvolaművész koncertje a fonyódi templomban.