A magyar–népművelés szakos igazgatónő, aki emellett humán szervezési tanulmányokat is folytatott, ötödik éve vezeti az iskolát, a kiskunhalasi katolikus oktatási intézményből jött át ide. Kiskunhalason lakik, eredetileg jánoshalmai. „Nagyszüleim itt éltek a Kecskés nevezetű tanyavilágban, itt voltam elsőáldozó, az itteni templomban kötöttem házasságot.” Most, hogy oly sok idejét köti le az iskola, egyre inkább kétlaki életet él.
Annak idején, 1993-ban Tajdina József plébános egyházközségi iskolaként hozta létre – az 1948-ban államosított katolikus iskola utódaként – a „Szent Annát”, ahogy röviden nevezik. Az alapítás huszadik évfordulóján emléktáblát helyeznek el a tanévnyitó ünnepség végén Tajdina atya emlékére.
A nevelés-oktatás hatvan gyerekkel indult, majd egyre nőtt a létszám, hat éve már két osztályt indítanak évfolyamonként. Ma közel háromszázan tanulnak a falak között.
A napokban helyezték üzembe az iskola tetején a napkollektorokat, amelyek áramot termelnek. A Hunyadi iskolában ugyancsak napelemek teszik gazdaságossá az intézmény fönntartását. De erről már Czeller Zoltán polgármester beszél, aki nyolc esztendeje vezeti a széles utcákkal, gondozott parkokkal ékített, békés hangulatú, emberléptékű települést. A matematika szakos tanár a helyi gimnáziumban kezdte pályafutását, majd tíz éven át a Szent Anna iskola igazgatóhelyetteseként működött, s utána kell gondolnia – hiszen oly régen már –, mióta az egyházközségi képviselő-testület tagja. Jánoshalma híresen katolikus település – hallom többfelé.
Évről évre egyre többen jelentkeztek a katolikus iskolába, ez azonban nem idézett elő feszültséget a két tanintézet – az állami és az egyházi – között. „Választási lehetőséget nyújt polgárainknak” – mondja Czeller Zoltán. Szarvas Ágnes fejlesztő pedagógus a Szent Annából „áttanít” a Hunyadiba, s nem ő az egyetlen. Az igazgatónő asztalán ott a meghívó a Hunyadi iskola tanévnyitójára. A magánéletben is baráti kapcsolatok kötik össze a két intézmény pedagógusait, az ilyen emberközeli életben ez így természetes.
Czeller Zoltán a közel tízezres kisváros, egyben járási székhely népességi térképéről a következőket mondja: „Nálunk is hasonló, mint másutt az országban. Majdnem kétszer annyian halnak meg, mint amennyien születnek. Egyre inkább elöregedik a település, a munkanélküliség is nagy gondot jelent.”
Az utóbbi nyolc évben mindent elkövettek, hogy ez a folyamat megforduljon. „Több olyan vonzó, hasznos beruházást sikerült végrehajtanunk, amelyek itthon tartják az embereket. Sok fiatal költözött vissza az egészségügyi és a kulturális központ megnyitásával, s az elmúlt egy-két évben nőtt a gyermekvállalási kedv. Ebben az évben összehasonlíthatatlanul több házasságot kötöttek, mint az elmúlt öt év hasonló időszakában. Várjuk a kormány gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő csomagját, amely minden bizonnyal további változást hoz a mi életünkben is.”
Elegendő körülnézni Jánoshalmán: a szennyvízelvezető csatornarendszer október végére készül el, korábban fölújították a Hunyadi iskolát és a vele egy épülettömbben lévő gimnázium épületét, újabb négy utcát aszfaltoztak le, csinos főteret alakítottak ki, szépen működik az időseket befogadó szociális intézmény. Egy program keretében az ivóvíz minősége is javul a jövőben. A volt laktanya huszonnégy hektáros, elhanyagolt területét ipari parkká alakították. Felét már értékesítették helyi és vidéki vállalkozásoknak. „Mindez biztató, bár a korábbi évek alacsony gyermeklétszáma majd csak ez – után jelenik meg az oktatásban.”
Sörös Anita a Szent Anna iskola városhoz való viszonyáról beszél: „Szervesen illeszkedünk a település életébe. Részt veszünk az ünnepségeken, minden intézmény életében jelen vagyunk, s mindenütt partnernek tekintenek minket.”
A gyerekek nyolcvan-kilencven százaléka érettségit adó intézményben tanul tovább. „Meixner-módszerrel tanítjuk a gyerekeket írni-olvasni. Az iskola jellegének megfelelően az alapkészségek kimunkálására helyezzük a hangsúlyt, ezt segítjük elő csoportbontással, korrepetálással, felzárkóztatással, tehetséggondozással, a szakkörökkel. A kollégák – hangsúlyozza Sörös Anita – presztízskérdést csinálnak abból, hogy a gyermekeket eljuttassák arra a fokra, amelyet képességeik megengednek.” A bukások száma elenyésző, az igazolatlan hiányzás gyakorlatilag ismeretlen.
A pedagógusok tanévnyitó szakmai értekezlete, amelyen részt vesz Menyhárt Sándor plébános atya, az iskola lelki vezetője is, jó hangulatban ér véget. A férfi tanárok ízletes gulyáslevest főztek, s ebéd mellett folytatódik – immár kötetlenül – a megbeszélés. Ajándékkal kedveskednek Veszelovszki Nóra kolléganőjüknek, aki nyáron kötött házasságot. Haug András „főszakács” informatikára oktatja a gyerekeket, Sódar Balázs tanító az alsó tagozatosokkal foglalkozik, Komáromi Péter testnevelést oktat, Enesei Péter a matematikát és a kémiát szeretteti meg a gyerekekkel. Ami pedig a katolikus iskola lelki életét jellemzi, arról így vall az igazgatónő: „A reggeli áhítatot, az imádságot gyorsan megszokják a gyerekek. Nem különös számukra, életük természetes részévé válik, hogy háromnegyed nyolckor arra a napra vonatkozó egykét gondolattal, elcsöndesedéssel kezdődik a nap. A tanítás kezdetére így megfelelő lelkiállapotba kerülnek.”
A gyerekek magaviselete a vasárnapi tanévnyitón lemérhető. „Bármikor nyugodtan végig lehet menni a folyosón. A szeretetteljes légkörhöz az is hozzátartozik, hogy biztonságban éljünk itt.”
Az idei tanévben – s a pénteki értekezleten Sándor atya is erről beszél – nagyobb hangsúlyt helyeznek a személyes imádságra, a Jézussal való kapcsolat elmélyítésére „a gyerekek és a felnőttek körében is” – hangsúlyozza az igazgatónő. „A kollégák mondták nekem: nagyon jó, hogy a gyerekeket efelé visszük, de nekünk magunknak is erre kell törekednünk.”
Sörös Anita ennek pedagógiai jelentőségét is hangsúlyozza: „A gyerekek általában kamaszkorban fordulnak el az egyháztól, a vallástól, minden külső normát igyekeznek lerázni magukról, ez velejárója személyiségfejlődésüknek. Ha azonban az imádság révén kialakul személyes kötődésük Jézushoz, s nem a környezet vagy a vallási közösség elvárását teljesítik, akkor – miközben sok minden »lehullik róluk « – a személyes kapcsolat megmarad a későbbiekben is.”
Menyhárt Sándor atya augusztus elseje óta szolgál Jánoshalmán. „Az iskola lelki támogatása a mi szolgálatunk. A közösen kialakított vallási-nevelési programhoz kapcsolódunk.” Nemcsak a gyerekekkel törődnek, hanem – mint Sándor atya mondja – „a pedagógustársak lelki épülését is szolgáljuk, s a katolikus iskola missziós hivatásának megfelelően a szülőkkel is foglalkozunk. Az idei évtől szeretnénk, ha minél több diák venne részt a vasárnapi szentmisén.” Ezt nyilván nem lehet előírni nekik, vetem közbe. „A káplán atyával arra törekszünk, hogy a gyerekekhez minél közelebb álló prédikációkat tartsunk, s igyekszünk minél többeket – a szülőket is – bevonni a szolgálatba: valakik a mécsest hozzák, mások az olvasmányt és a szentleckét olvassák, s meghívjuk a régebbi ministránsokat. A gyerekek így meggyőződnek arról, felnőttként sem szégyen templomba járni, az oltár körül szolgálni.”
Az állami iskola lelki életének gondozása is a plébániához tartozik. „Igyekszünk összehangolni a két intézmény életét, hiszen ugyanahhoz az egyházközséghez tartoznak.” Sándor atya az állami iskolában az elsőáldozásra készülő negyedikeseket tanítja, s mint a katolikus iskolában, ott is hitoktató segíti munkáját. A középiskolában „egyelőre sajnos nincs hitoktatás, de a középiskolások plébániai csoportot alkotnak”.
A katolikus iskola szellemiségéről beszélgetünk a továbbiakban. „Ma missziós szerepet tölt be. Sokszor olyan szülők hozzák gyermeküket, akiknek talán nincs is hitük, vagy kevéssé kapcsolódnak az egyházhoz. Régen a felnőtteken keresztül folyt a gyerekek nevelése, most mintha megfordulna: a gyerekek nevelésével jutunk el a szülőkhöz, s hozzuk közelebb őket az egyház közösségéhez.”
Az iskolához kapcsolódó óvodát a közelmúltban bővítették, most már négy csoportban nevelkednek a kicsinyek, legtöbbjük utána a Szent Annában kezdi iskolai tanulmányait.
Végigjárjuk az épületet: szépen karbantartott, ahogy Sándor atya mondja, „biztonságos iskola, ahol minden feltétel adott az eredményes nevelőmunkához”. Az elmúlt négy évben gépészetileg újították fel az iskolát, kívül is szépen rendbe hozták, a belső felújítás most fejeződött be. Megújult az udvar, „ebben nagy szerepe volt a szülőknek”. Kosárpálya, focipálya, strandröplabda pálya, távolugró medence a nagyoknak, homokozó a kicsinyeknek…
Vasárnap délután, tanévnyitó szentmise a templomban. A diákok az iskola nevével ellátott ingben és nyakkendőben vonulnak be. Fenyvesi Bálint a negyedik osztályt kezdi. Édesanyja azt mondja: azért jár gyermeke ebbe az iskolába, „mert vallásosak vagyunk, többet tanulnak itt, s kevesebb a problémás gyerek”. Arnold Viktória nyolcadikos, Bajára készül, szakközépiskolába. „Viszem magammal, amit itt kaptam…” S nevetve teszi hozzá: „Nem nehéz elviselnem az imát, a reggeli áhítatot.” Kovács Patrik elöl vonul az iskolazászlóval, szintén utolsó éves. Három éve költöztek Jánoshalmára. „Aranyosak a tanárok, jó a tanítás.” Autószerelő vagy rendőr szeretne lenni. Kurucz Mariannának két gyermeke jár a Szent Annába, a nagyobb ötödikes, a kisebb most kezdi az elsőt. Ő maga is „szentannás” volt, s amikor arról kérdezem, hogyan emlékezik diákéveire, azt mondja: „Be kellett tartani a szabályokat, tényleg jó volt.” Gyermekei után ő is belép a templomba, bár bevallja, „máskor nemigen jövünk ide, nincs rá idő. Amikor kötelező mise van, persze elhozom a gyerekeket.” Kötelező mise persze nincs. Ha valami, hát a lélek „kötelez” rá. Talán Mariann is megérzi ezt egyszer. Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek így fordul a diákokhoz: „A Szentlélek segítségét kérjük tanév elején. Olyan ő, mint a kerékpározónak a szél. Ha valaki fölül a kerékpárra, és nem hajtja, még a legerősebb szél se viszi el oda, ahová szeretne eljutni. De ha elkezdi hajtani a pedált, s kap egy jó hátszelet, az bizony sokat jelent. Ilyen a Szentlélek Úristen hatása is: megvilágítja az értelmet, kitartást ad, a bölcsesség lelkületét, lelki erősséget nyújt, s általa és vele könnyebb tanulnotok.”
Az érsek szólt a szülőkhöz és a tanárokhoz is, majd a szentmise végén a nyolcadikosok felkötötték az elsősöknek a „szentannás” nyakkendőt, Sándor atya pedig megáldotta a legkisebbek iskolatáskáját.
Nézem az arcokat, a tiszta tekinteteket: mennyi remény, mennyi bizakodás. S általuk formálódik szebbé az életünk.
Fotó: Cser István
