Bedy Imre, Holubák Attila és Medveczky Miklós diakónusokat – a főpásztor kérdésére – a szeminárium rektora méltónak találta az egyházi rend második fokozatának elnyerésére, Isten és a keresztény nép szolgálatára.
Az örök főpap, Jézus személyiségét, lelkiségét állította példaként a felszentelendők elé az érsek. Jézus Szíve ünnepén az egyház megemlékezik arról is, mondta, hogy az Üdvözítő empátiával megáldott és irgalmas volt, mindamellett, hogy tudott határozott, szigorú is lenni. A kereszténység nem csupán a józan ész, az erős akarat vallása, mutatott rá, hanem a szív vallása is. Jézus tudott együtt örülni, vigadni, és tudott a bajban együtt érezni másokkal. Kiváló humora volt, kiderül ez is az evangéliumokból, mutatott rá, s példákkal illusztrálta.A nyájat pedig, mint Jó Pásztor, a szeretetével tartotta össze. A lelkipásztori, papi hivatás gyakorlása során fontos törekedni arra, hangsúlyozta, hogy a szertartások külsőségei mögül ne hiányozzék a szeretet bensőségessége. Jézus álljon előttük példaként, aki szelíd volt és alázatos szívű: őt kövessék hivatásuk betöltésében, hogy bizalmat érezzenek irántuk, és bátran, buzgón forduljanak hozzájuk lelki segítségért, lelkivezetésért az emberek. Majd örömét fejezte ki, hogy a felszentelendők valamennyien hitben, lélekben és intellektuálisan is jól felvértezett emberek, s kérte paptestvéreit, szeretettel segítve fogadják be őket a papi közösségbe, hogy e szerencsés kegyelmi adottságaikat kibontakoztathassák majdani szolgálati helyükön a keresztény nép szolgálatában.
A leendő papok fogadalomtétele, majd a Mindenszentek litániája után az érsek kézföltétellel lehívta a Szentlelket a jelöltekre, s ezzel a felszentelés beteljesedett. A főpásztor után a többi pap is kézföltétellel és paptestvéri öleléssel köszöntötte az újonnan felszentelteket. A szentmise szertartása az újmisések közreműködésével folytatódott. Ők áldoztattak – elsőként szüleiket és rokonaikat, majd az egybegyűltek népes közösségét. Végül hálaadásukkal zárult a szentáldozat bemutatása.
