Már a próféták is intették a népet: az, ami a templomban történik, nem Isten szerint való. Az, hogy Isten imádásának helyéből rablók barlangja lett, már az Ószövetségben feltűnő gondolat (vö. Jer 7,11; Iz 56,7). Csakhogy így minden értelmét veszti: ahol a végtelen és igaz Istennek kellene áldozatot bemutatni, ott most tolvajok, rablók bújnak meg, és a vallásosság köntösében folytatják üzelmeiket. Jézus számára szenvedés így látni az „Atya házát”.
Emellett János evangéliumában a templom egybeforrott a test gondolatával. Ez a párhuzam már az ószövetségi teológiában is felbukkan, de legfényesebben a megtestesülés gondolatával összefonódva ragyog fel. Az Ószövetségben a Szentek Szentje volt Isten jelenlétének helye, az evangéliumban azonban Isten testet ölt magára, és így lakozik népe körében. Ahogy a jeruzsálemi templomot kegyelem és dicsőség töltötte be egykor, úgy ez most Jézusban, a testté lett Istenben valósul meg (vö. Jn 1,14). Ez a párhuzam, ez a szimbolikus folytonosság a szentély és Krisztus között nyilvánvalóvá válik perikópánkban: „Ő azonban testének templomáról beszélt.” Krisztus keresztje és feltámadása, a testben lejátszódó üdvrendi történés ebben a távlatban áll.
A zsidók válaszában szereplő „negyvenhat év” (ennyi ideig épült a templom) történelmi adattal szolgál. Josephus Flaviustól tudjuk, hogy a jeruzsálemi szentély Nagy Heródes általi újjáépítése Krisztus előtt 22-ben kezdődött, így Jézus korában még friss emlék volt mindenki számára az a hatalmas munka, amelynek köszönhetően Krisztus után 24-re elkészült a templom. Jézusnak a lerombolásról szóló szavai tehát egy néhány éve befejezett épületben hangoznak el – megint csak érthetővé téve a botránkozást. Ki sejtette még ekkor, hogy már csak rövid ideje van ennek az ősi-új templomnak, míg végül örökre elpusztul 70-ben!
Szent Ágoston allegorikusan értelmezte ezt a negyvenhatos számot. Rámutatott, hogy az első ember, Ádám nevének négy betűje a görögben a négy égtáj kezdőbetűje is, s a betűk számösszege éppen negyvenhat. Ezzel az értelmezéssel arra hívta fel a figyelmet, hogy Krisztus második Ádámként érkezik a világba. Az első templom a történelmi idő, az első teremtés rendjébe foglalt emberiség jelképe: a negyvenhat év pedig az a kor, amelyet az emberiség önmaga „felépítésére” kapott az Úrtól. Ám a bűn, a gonosz miatt elpusztul ez az első templom – de Jézus feltámadásában újraépül, beteljesedik. A negyvenhat évre (az emberi történelem) így válaszol a három nap (az üdvtörténet, a megváltás szent három napja): a megváltás művében az első teremtés rendjére a második teremtésé.
