Jézus gyógyító ereje tovább él
Fotó: Thaler Tamás

 

Az Országos Onkológiai Intézet Irgalmas Jézus-kápolnájában február 11-én, Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapján, a betegek világnapján Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét. A liturgia keretében kiszolgáltatták a betegek szentségét. A szertartáson több paptestvér kon­ce­leb­rált, köztük Kampfmüller Sándor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának lelkipásztori vezetője. A szentmisén részt vett többek között Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója is. Erdő Péter bíboros homíliájában az aznapi evangéliumi részletből kiindulva beszélt a betegek világnapjának jelentőségéről.
„A betegek világnapja van, a lourdes-i Szűz Mária jelenésének évfordulója. Szűz Máriát úgy is tiszteljük, mint a betegek gyógyítóját. Jézus híres volt arról, hogy betegeket gyógyított. Az ő segítségét kérjük a mai szentmisében, hiszen – mint Ferenc pápa a betegek idei világnapjára kiadott üzenetében (7. pont) hangsúlyozza – az Egyház jól tudja, »különleges kegyelemre van szüksége ahhoz, hogy megfeleljen evangéliumi szolgálatának a betegekről való gondoskodásban«.
A leprás megtisztításának csodájáról hallottunk a mai evangéliumban. Előtte hallottuk az ószövetségi olvasmányt, hogy ki kellett zárni a leprást az emberek közül és Isten népének közösségéből is. A fertőző és a vallásilag tisztátalan tabu között nem volt világos a különbség az ősi időkben – folytatta beszédét a bíboros. – Persze, hogy fájt annak, akit egyszer kirekesztettek a közösségből, aki a betegsége miatt nem érintkezhetett többet az emberek világával. Természetesen meg kellett szaggatnia ruháját a gyász jeleként is. De Jézusról azt olvassuk itt, hogy odament hozzá a leprás és leborult előtte. Hogy merészkedhetett volna oda, ha Jézus nem engedi magához? Hiszen tiltotta a törvény, hogy az emberek közelébe menjen! Csöngetnie kellett, és messziről kiabálnia, hogy „tisztátalan”. De nemcsak a leprás az, aki Jézus engedélyével, vagy anélkül, megszegi a törvényt. Megszegi a mózesi törvényt maga Jézus is, amikor megérinti a leprás sebét vagy a testét, hiszen az tisztátalannak számít, senkinek sem volna szabad megérintenie. Ez az érintés visszafogadja az embert a közösségbe, és egyúttal a megtisztulás révén a választott nép körébe is. A papoknak majd csupán igazolniuk kell ezt, ha megmutatja magát nekik.
De hogyan is szünteti meg Jézus ezt az elkülönülést? Azt mondja talán, hogy minden különbség nélkül keveredjenek az egészséges emberek a fertőző betegekkel? Talán nem ért egyet az ószövetségi törvény előírásával, amely a többiek védelmében különítette el a fertőző betegeket? Azt olvassuk itt, hogy Jézusnak „megesett a szíve” a lepráson. Más szövegváltozatok szerint „felháborodott”, nem azért, mert a leprás közel ment hozzá, hanem azokon az állapotokon, amelyek szegényt kirekesztik az emberek közösségéből. Akárhogy is legyen a szó pontos jelentése, Jézus érzi ennek a kitaszítottságnak a fájdalmát, és meg akarja szüntetni azt. De nem úgy, hogy a beteget visszaküldi az egészségesek társadalmába, nem úgy, hogy azt, akit a régi törvény és az egészséges önvédelem elkülönített a többiektől, azt a maga fertőző és közveszélyes állapotában küldené vissza a közösségbe az egész­séges emberek romlására. Nem hamis érzelgősséggel rombolja le a nép egészségét és életét, hanem mit tesz? Megesik a szíve azon, akitől elkülönülnek az emberek, s visszaveszi őt a közösségbe úgy, hogy meggyógyítja. Úgy, hogy megszünteti azt, ami miatt a többiek számára veszélyes. És ezzel olyat tesz, ami számunkra mindig újra meg újra aktuális, amire mindig tanít bennünket.
Tanít már csak azért is, mert a leprás megtisztítása valahogyan kép a számunkra. Képe a bűnös visszafogadásának. Képe annak, ahogyan Jézus meg tudja bocsátani a bűnöket. Ugyanakkor megmutatja azt is, hogy a társadalomból kiszorult, a közveszélyesnek tekintett, a valami miatt kívülálló emberrel mi is az elgondolása. Nem az, hogy minden „kívült” és „belült” megszüntessen itt, ezen a világon. Nem az, hogy a fontos és indokolt különbségtételt egyszerűen eltagadja, hogy a valódi problémákat elkendőzve összekeverjen egymással mindent, hanem hogy ezeket a problémákat gyógyítva teremtse meg az egységet. Nekünk is így kell ránéznünk azokra az embertársainkra, akikről azt mondjuk, hogy kiszorultak, kívül állnak vagy veszélyesek a többiekre. Nagy kihívás ez, főleg azért, mert van bennünk türelmetlenség, előítélet, s emiatt sokszor nem tud úgy megesni a szívünk másokon, ahogyan Jézus szíve megesett a lepráson az evangélium szerint. Meg aztán van még egy kis különbség: mintha mi nem tudnánk olyan könnyen meggyógyítani azt, aki gyógyításra szorul. De biztos, hogy nem tudjuk meggyógyítani? Jézus azzal küldi el tanítványait az örömhírt hirdetni, hogy „Gyógyítsátok a betegeket!”. Talán még azt is mondja, hogy „Tisztítsátok meg a leprásokat!”. És valóban, az első apostolok életéből fennmaradtak számunkra e gyógyítások emlékei. Biztos, hogy nem vagyunk mindenhatók, de a hit erejében nagyon sok minden megváltoztatható. Jézus gyógyító ereje tovább él az Egyházban!
Kérjük őt a mai szentmisében, hogy mi is érezzük ezt az erőt, mi is eszközei lehessünk ennek, s így mi is hozzájárulhassunk ahhoz, hogy beteg testvéreink a testi gyógyulás útjára lépjenek, főként pedig, hogy betegségük révén is Istenhez forduljanak. Adja Isten, hogy így találkozzunk majd mindnyájan, immár minden különbség nélkül, az örök boldogság közösségében – zárta beszédét Erdő Péter.

* * *

A szentmisében sor került a betegek szentségének kiszolgáltatására is. A liturgia végén Erdő Péter áldásával csatlakozott Ferenc pápához, aki az idei betegek világnapjára szóló üzenete végén azt írta: „Szívből adom apostoli áldásomat a betegekre, az egész­ségügyi dolgozókra és az önkéntesekre is.” A szertartást követően Kampfmüller Sándor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kórházlelkészi szolgálatának lelkipásztori vezetője megköszönte Erdő Péter bíboros buzdító szavait, és Isten áldását kívánta további szolgálatára.
1858. február 11-én Lourdes-ban a tizennégy éves, hosszú ideje beteges Soubirous Bernadettnek megjelent a Szűzanya. A szegény sorsú francia lányt Égi Édesanyánk közvetítőnek szánta, és arra kérte, hogy továbbítsa üzeneteit. A Boldogságos Szűz mindezzel a betegek és a szenvedők iránti különleges szeretetét akarta megmutatni. Lourdes-ban, a jelenések helyén ma már hatalmas templom áll, amelyhez évente közel félmillióan zarándokolnak el. Az itt történt, természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma több ezerre tehető.
II. János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11-e a betegek világnapja legyen.
Az Országos Onkológiai Intézethez tartozó, az irgalmas Jézus tiszteletére felszentelt kápolnát 1942-ben építtette a Postás Alapítvány. Az 1944-es átadás után 1950-ig működhetett rendeltetésszerűen, kényszerű bezárását követően hosszú ideig raktárként használták. 1989-ben a betegek kezdeményezték eredeti célja szerinti újranyitását. 2000-ben kezdődtek meg a renoválási munkálatok. A felújított kápolnát 2005 februárjában szentelte fel Erdő Péter.
A Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget, melynek központja az Országos Onkológiai Intézetben működik, 2004 márciusában alapította a bíboros, azzal a céllal, hogy összehangolja a budapesti plébániák kórházi lelkipásztori szolgálatait.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..