Matuscsák Tamásnak, azt hiszem, kivételes érzéke van az irodalmi marketinghez, de valami ennél többhöz is. Nagyon érzi a témát; érzékeli, mi az, amire sokan fogják már látatlanban is rávágni: „Igen, ez már régóta hiányzott! Hogyhogy eddig nem gondoltam rá, hiszen annyira magától értetődő!” Jó szimattal talált rá a betöltendő űrre, majd nagy önbizalommal arról is gondoskodott, hogy betöltse: megírta Rejtő Jenő „elveszett naplóját”. Talán ahhoz a barátomhoz hasonlít, akinek évente akár húsz-harminc szenzációsnak tűnő vállalkozási ötlete is van, de aztán vagy semmi sem lesz belőlük – mert valójában megvalósíthatatlanok –, vagy munkához lát, de kiderül, hogy ő biztosan nem alkalmas a sikerre vitelükre. A megoldás az lenne, hogy kizárólag ötletgyártással foglalkozzon, és legyen egy csapat, amely aztán eldönti, melyik ötletben rejlik elég erő ahhoz, hogy a realitás próbáját is kiállja.
Mert kérdés, hogy az életregény ötletébe nem volt-e már eleve belekódolva a kudarc, vagy legalább annak valószínűsége. Rejtő Jenő neve már önmagában biztosítéknak tűnik a sikerre, mert óriási rajongótábora van, és mert róla magáról, az életéről általában nem sokat tudunk. Regényeiből következtetünk vissza, és hiszünk a legendában, hogy sok karakter, esemény származhatott át a munkáiba azok közül, akikkel találkozott, és mindabból, amit ő maga élt át. „Hogyan is írhatna annyi kalandról egy olyan ember, aki maga nem volt kalandos életű?” – kérdezzük naivan, ám ez az összefüggés korántsem bizonyított, a posztmodern irodalomtudomány pedig amúgy is „szerzőellenes”, mondván, a szöveg magáért beszél. Apukám a Petőfi kritikai kiadás szerkesztőjeként mindent tudott a költő életéről, és arról, hogy versei milyen életrajzi eseményekkel összefüggésben születtek. Titokban ettől a könyvtől is azt vártam, hogy efféle összefüggéseket fog megvilágítani. Valamint azt, hogy megérteti, miként talált rá Rejtő az írói pályára (azon túl, hogy meg akart élni), és hogy milyen ember és író volt. De mindebből szinte semmi sem teljesül.
Ami miatt az ötlet – Rejtő életregényét kell megírni napló formában – már önmagában is problematikus, az annak a kihívásnak a kivételessége – nevezhetjük akár istenkísértésnek is –, hogy egy szövegei révén magyarok milliói számára otthonosan ismerős író helyett kellett volna íróként helytállni, és ha ez nem lenne elég, Rejtő alakuló, változó életét, döntéseinek érlelődését, útkeresését, sorsfordulatait kellett volna bemutatni hónapról hónapra, az ő nézőpontjába helyezkedve. Azt hiszem, ebbe nemcsak Matuscsák Tamás bicskája tört volna bele. Talán ha egy nagyon jó író vállalja ezt a feladatot, születhetett volna egy Rejtő-regényeket idéző, akár az eredetiekkel is vetekedő, magával ragadó, csupa humor és nyelvi lelemény mű, de azon meg talán az egzisztenciális mélységet kérnénk számon. Vagyis lehetséges, hogy valójában esély sem volt a sikerre. Rejtő helyett, Rejtőről, Rejtőből írni, ez olyan vállalás, amelytől talán csak egy olyan csupa szív, Rejtő iránti lelkesedéstől fűtött amatőr nem riad vissza, mint Matuscsák Tamás.
Akinek ugyan imponáló a felkészültsége, az ügy iránti elkötelezettsége, de bosszantó, hogy úgy gondolja, bejegyzésenként egy-két lapos poénnal vagy közhellyel teljesítheti a „rejtőség” követelményét. Készséggel elhiszem neki, hogy nagyjából pontosan rekonstruálta az élettörténetet, és kétségtelen, hogy az események mellé igyekszik odatenni magát az embert, az ént is. Ám Matuscsák-Rejtő egyszerűen nem elég érdekes és szellemes ahhoz, hogy komolyabban elgondolkodtasson a sorsáról. Nincs eléggé belülről megindokolva, mi miért történik vele, mit miért tesz, és egyáltalán kicsoda ő valójában. Kis túlzással nem több, mint Matuscsák biorobotja, aki eseménytől eseményig halad, de anélkül, hogy tudná, melyik hogyan függ össze a többivel, és mi köze van élete egészéhez. Ebből a könyvből így a legnagyobb sajnálatomra éppen Rejtő Jenő hiányzik, pedig könnyelmű módon elhittem, hogy most az egyszer valóban találkozhatom vele.
Dühöt vált ki belőlem ez a „napló”, mert egy nagy esély elpuskázásának tartom. Nem akarom, hogy ez legyen „a” Rejtő-életrajz, nem akarok beletörődni abba, hogy ennyire felületes, érdektelen személyiségként állítják elénk tinikorunk idolát, és mindezt azzal kérkedve teszik, hogy „legszentebb rejtekében”, lelke legmélyebb zugaiban jártak információkért. Gagarin jut eszembe erről, aki űrutazása után állítólag a „jártam az űrben, de Istent nem láttam” kijelentéssel írta be nevét a nagy materialista gondolkodók aranykönyvébe. Az én Rejtőm az e könyvből megismerhetőnél sokkal okosabb, árnyaltabban és mélyebben gondolkodó, és persze zseniális. Isteni tehetség.
(Matuscsák Tamás: Rejtő Jenő elveszett naplója. Életregény. Noran Libro, 2016)
