Magasan ült, de a távcső közelebbre hozta, még piros tarkófoltját is láttam. Szorgalmasan véste a kérget, s amikor egy darab lehullott, félrehajtott fejjel utána pillantott. Nem sokkal később csuszkapár került elém. Egy vaskos törzsön szaladgáltak, néha fejjel lefelé, ezt csak ők tudják Magyarországon. Egyikük átszállt a szomszédos fára, a másik nyomban követte. Szeretem a csuszkát, és mindig megállok néhány percre, hogy figyeljem egy kicsit. Nem félénk madarak, ezúttal is közel voltak, és tetszik az is, hogy – ellentétben az énekesek többségével – a párok egész évben együtt maradnak.
A sziget csúcsáig már nem láttam semmit. Amíg bokrosok voltak, csaknem mindig hallottam az alattuk bujkáló ökörszem cserregését, most csendes volt minden. Alacsony a Duna, és amikor lementem a partra, a kavicsok között vándorkagylók héjdarabkái ropogtak a cipőm alatt. Itt már több volt a tőkés, úsztak a vízen, vagy a parton pihentek. Kicsit odébb, már az élő Duna felé, magányos kis vöcsök úszott. Néhányan gyakran áttelelnek itt, most csak ezt az egyet láttam. Felemeltem a távcsövet, hogy közelebbről is megnézzem, de abban a pillanatban alámerült. Kicsit odébb bukkant fel, ám a távcső még csak félúton járt a szemem felé, amikor a vöcsök ismét eltűnt. Néhány másodperc múlva a felszínre jött, felém fordult, és mintha azt mondta volna: játsszunk tovább. Ezután még vagy hatszor merült alá és jött fel újra. A víz alatt volt, amikor befejeztem a „játékot”, de amikor már a gáton jártam, visszanéztem. Az öklömnyi madár felém fordulva ringatózott a vízen, esze ágában sem volt alámerülni.
A Dunán csak egy kárókatonát láttam, később az is elrepült, ezért megindultam a sziget belseje felé. Van ott egy út, ami mellett juharfák állnak, ezeken ősszel és télen majd mindig látok süvöltőket, néha akár tucatnyi szép madarat. Ezúttal csak hárman voltak, két szürke tojó és egy gyönyörű piros alsótestű hím. Békésen táplálkoztak, vaskos fekete csőrükkel morzsolták a termést, melynek szárnyai pörögve hullottak a földre. Megálltam a fa alatt és néztem őket. A süvöltők nem félénk madarak, ezek sem törődtek velem, mintha ott sem lettem volna. Percekig néztem a piros hímet. A süvöltő egyike a legszebb madaraknak Magyarországon.
Fotó: Bécsy László
