Endó kapcsolata a kereszténységgel akkor kezdődött, amikor édesanyja egy katolikus pap hatására 1934-ben megtért, megkeresztelkedett, és buzgó katolikus hívő lett. Egyetlen fia, Súszaku akkor, tizenkét évesen anyjával együtt szintén felvette a keresztséget. Endó szülei 1933-ban elváltak, anyja egyedül nevelte fiát.
Súszaku már fiatalon elkezdett írogatni. Tehetséges fiatalember volt, elvégezte a neves tókiói Keió Egyetemet, és tanult a Lyoni Egyetemen is. Annak a jezsuita papnak a jóvoltából, aki őt és anyját megkeresztelte, 1956-tól néhány évig óraadó tanár lett a tókiói katolikus Sophia Egyetemen.
Eközben egymás után jelentek meg regényei, melyek megalapozták hírnevét. Endónak sajátos felfogása volt a kereszténységről. Mélyen átérezte, hogy az még mindig idegen vallásként létezik Japánban. A keresztény írók stílusa idegenszerű, a tipikusan keresztény viselkedés elüt a japánok természetes viselkedésétől, és templomaik is idegen testként hatnak a környezetben. Mindez nagyon irritálta Endót, aki a japán kultúra közegében érezte jól magát. Ugyanakkor mélyen átérezte a keresztény vallás csodálatos értékeit is: nagyon sokat jelentett neki Jézus jóságos személyisége, a katolikus egyházban pedig különösképpen értékelte a szentgyónást, a bűnbocsánat lehetőségét. Nem a daliás keresztény hősöket csodálta, hanem azokat a keresztényeket, akik gyengék, félősek, mégis követik meggyőződésüket, és ragaszkodnak hitükhöz.
Leghíresebb regényei a XVI–XVII. század japán keresztényeinek életéről szólnak. Ekkor a szigetországban párját ritkító kegyetlenséggel üldözték a keresztényeket, és teljesen elzárták a külvilágtól Japánt. A misszionáriusokat vagy kivégezték, vagy kitoloncolták az országból. Törvényileg elrendelték, hogy évente minden japán ember jelenjen meg hivatalnokok előtt, és tapossa meg a feszületet vagy egy Mária-képet annak bizonyítására, hogy nem keresztény.
Endó Némaság című regényének főhőse egy portugál jezsuita misszionárius pap, aki bujdosva titokban szolgálja a híveket, de végül elfogják, és keresztényeivel együtt kínozni kezdik, arra akarván kényszeríteni őket, hogy megtapossák a feszületet. Isten, akiért ezeket a hívőket kínozták és ölték, nem lép közbe, és „néma” marad. (Innen a könyv címe.) A kínzás megkezdése előtt, az utolsó pillanatban azonban megszólal Krisztus a pap lábai előtt fekvő feszületen, és ezeket mondja: „Csak taposs meg nyugodtan, mert én azért jöttem e világba, hogy megtapossanak.”
A regény e befejezése nagy vitát kavart a japán katolikusok között. Sokan felháborodtak, mondván, Endó könyve gyáva megalkuvást ajánl a vértanúság hősies vállalása helyett. Emlékszem, velem beszélgetve egy magyar püspök is megbotránkozását fejezte ki a könyv e jelenetével kapcsolatban.
Azt hiszem, Endó felfogását úgy érthetjük meg némileg, ha összehasonlítjuk a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének elején megjelenő részeges férfinak, Szonja apjának szavaival, aki beismeri gyöngeségét, amelyből nem tud megszabadulni. Azt is beismeri, hogy teljesen méltatlan a mennyországra, és mégis azt dadogja részegen: „Jézus karjait kitárva hív engem is, és azt mondja, gyertek mindnyájan, ti gyengék és nyomorultak, lépjetek be a mennyek országába, mert beismeritek, hogy teljesen méltatlanok vagytok rá.”
Persze erről a jelenetről is lehetne vitatkozni. De nem szabad elfelejteni, hogy Endó regényt írt, és nem erkölcsteológiai értekezést. Más írásaiban más felfogásokat is elénk tár. Maga mondta nekem, hogy egyik későbbi történelmi regényének főhősévé azért tette meg a XVII. századi japán jezsuita vértanút, Kibe Pétert, mert ez a fiatalember, akit Rómában szenteltek pappá, bámulatos bátorsággal szökött vissza a véres üldözések színhelyére, Japánba, hogy az ottani híveket segítse, tudván, biztos és kínos halál vár rá, amely be is következett. Száznyolcvanhét vértanú társával együtt néhány évvel ezelőtt avatta őt boldoggá XVI. Benedek pápa.
Egy másik regényében, melynek címe: A Holt-tenger partján, Endó párhuzamos fejezetekben ír Jézus életének eseményeiről és egy lengyel jezsuita szerzetes testvérről. Ez a férfi gyönge, félős emberke, de a II. világháború alatti náci üldözések közepette hűségesen megmarad szerzetesnek, és végül, tántorogva és remegve ugyan, de ott lépdel az auschwitzi haláltábor gázkamrája felé. Ekkor veszi észre, hogy mellette, szintén tántorogva és remegve, ott lépdel Jézus is, vállán a kereszttel…
Endó egész életében érezte, hogy kereszténysége elkülöníti diáktársaitól, később pedig kollégáitól. Nem volt „hősalkat”. Egészsége is mindig gyenge volt, és aránylag fiatalon halt meg. Katolikus hitét és reményét azonban sohasem tagadta meg, és mindig abban bizakodott, hogy a kereszténység Japánban olyan formát fog majd ölteni, hogy a japán keresztények százszázalékosan „japánok” maradhatnak, és ugyanakkor százszázalékosan Krisztus hívei és követői is lehetnek.
(A címlapon a Némaság című regény tengerparti „emlékműve” látható.)
