Ha már ezzel a megközelítéssel kezdtem az ízlelés-tézist, hadd fűzzem ide Kant véleményét, aki fölveti, van-e az öt érzéken kívül másféle érzék. Nem válaszol, de megemlíti, hogy az ember önmagát is képes valamilyen módon érzékelni. A vallásban kétségtelenül jelen van a külső és belső érzékek megkülönböztetése, sőt az a szint, amely az értelemre támaszkodó megismerhetőséget jelzi. Példaként Ady Endrét érdemes idézni, a Köszönöm, köszönöm, köszönöm négy sorát: „Napsugarak zúgása, amit hallok, / Számban nevednek jó ize van, / Szent mennydörgést néz a két szemem, / Istenem, istenem, istenem…” Ha költőileg nézzük, azt mondhatjuk: szünesztézia. Vagyis szín, hang, íz együtt érzékelése. Benne a név nemes étellé, lelki táplálékká válik. Szoros itt a rokonság a bibliai képek érzékekhez tartozó csokrával. Szent Péter apostol első levelében Isten szavát tápláló tejként ajánlja azoknak, akik felé fordítják fejüket, hogy növekedjenek az üdvösségre, mivel megízlelték, „hogy jóságos az Úr”. És felejthető-e Jézus hasonlata: a mennyek országa olyan, mint az ünnepi lakoma, menyegző. Az égi hazát az íz érzékelésével hozza közelebb hallgatóságához. Akik elutasítják, azoknak ezt üzeni: „…senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” Dér Katalin egyik könyvében hozzáfűzi: „Mivel a Biblia az örökkévalóság lényegét az érzékszervek igéivel írja le, azt is mondhatjuk: az örökkévalóság az örökös érzékelés helye.” A végső asztal öröméhez tartozik, ahogy ott Jézus fogadja vendégeit: „Felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy és felszolgál nekik.”
Személyes élményem volt Pilinszky János versmondása, amikor Kráter című kötete megjelent. Lapunk szerkesztőségében Mielőtt című versét tolmácsolta néhányunknak, akik a tizenhárom sorba már előzőleg „beleszerettünk”. Az utolsó napot, órát látja-érzi a költő, amikor „Az Atya, mint egy szálkát / visszaveszi a keresztet…” Egészen elhalkult a hangja, s mintha már odaátról mondta volna – evangéliumi pillanatban: „Akkor azt mondjuk: szeretlek… / S a hirtelen támadt tülekedésben / sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert, / mielőtt asztalhoz ülnénk.” Az asztal Lukács evangélista könyvéből idézett képe elevenedett meg. A tárgy transzcendens értelmezése kapott helyet: az asztal a szeretet ételét kínálja.
