A napsugaras díszeket a házak utcára néző oromfalán fedezhetjük fel. Az oromzat közepén a padláslyuk egy szemet jelképez, amelyből napsugarak áradnak ki. A padláslyuk a nap, vagy ahogy az idősek mondják, az istenszem (istenszöm). Régen a sugárléceket egy vagy két, ritkán három színben kifestették; a pirosat szürkével, kékkel, zölddel párosították, s előfordult, hogy a szürke fabetét mellé zöldet tettek. Úgy vélték, a napsugarak elhárítják a bajt, védenek a járványok, a természeti csapások ellen is. Bálint Sándor a Szegedi Friss Újságban a következőket írta 1936-ban: „Házakra eleintén nemcsak díszítés okáért, hanem azért is alkalmazták, hogy a bennlakókat megoltalmazza a gonoszlélek kísértéseitől, rossz emberek szándékától. Föllelhetjük azonban más súlypontos helyeken, így utcaajtókon, kapukon, kemencék előtéin, régebben a vízimalmokon is a napsugár jelképet.”
A napsugármotívum gyökerei a pogány magyarság naptiszteletében keresendők, de később a kereszténység is felvette a szakrális jelképek közé. A nap a természettel szoros kapcsolatban álló népek számára mindig is fontos volt, hiszen járása határozta meg az élet ritmusát. Szegeden a Szentháromság-tisztelet az 1700-as években terjedt el igazán, amikor a nádfedeles, majd zsindelytetős házak között többször is pusztított tűzvész, és nem-egyszer pestisjárvány is tizedelte a lakosságot. A hívő lelkek a felgyógyulás vagy a bajok elkerülése érdekében fogadalmakat tettek, kápolnákat és szobrokat emeltek az őket védelmező Szentháromság tiszteletére, s a házakat is e szellemben, hitük szerint díszítették.
A napsugaras ház oromzata fából készült, amely eleve barátságosan hívogatóvá teszi a hajlékot. Ma már ezek a házak városképi jelentőségű épületeknek számítanak Szegeden. Közülük többet műemlékké nyilvánítottak, főleg a Nyíl, a Pásztor és a Tabán utcában. Érdekesség, hogy az alsóvárosi temetőben napsugárdíszes sírkövekkel is találkozhatunk.
