Az ének első része egyszerű helyzetbemutatást ad: „A Jordánban való kereszteltetésedkor, Urunk, kijelentetett nekünk a Szentháromság imádtatása”. Az evangélium szerint „eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban” (Mk 1,9). Az egyszerű esemény azonban magasabb szintre emeli gondolkodásunkat, hiszen a Szentháromság megjelenése arra buzdít, hogy imádjuk őt.
A második rész részletezi az eseményt. A „mert” kötőszóval kapcsolódik az előbbi mondathoz, s így mutatja be a három isteni személyt, illetve tevékenységét: „mert az Atyának szózata bizonyságot tőn Rólad, kedves Fiának nevezvén Téged, a Szentlélek pedig galamb képében megerősíté a szózat csalhatatlanságát”. Jézust látjuk a középpontban, aki keresztelkedni jött a Jordánhoz. Róla tesz tanúságot az Atya, aki „szeretett Fiának” nevezi őt (Mt 3,17). Ezt a tanúskodást erősíti meg a Szentlélek, aki látható formában jelenik meg (Mk 1,10). Mindenesetre Jézus az a szeretett Fiú, akiről már Izajás szerint megmondta az Úr: ő az, „akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek” (Iz 42,1). Itt most Jézus cselekszik – mint ahogy az evangélium hirdetése folyamán végig ezt teszi. Az Atya szól – mint ahogy kezdetben puszta szavával teremtette a világot, a beteljesedésben pedig „egyszülött Fiában és Igéjében” mondta ki magát. A Lélek megerősít – mint ahogy az üdvtörténetben mindig, hogy istengyermekségünket életben tartsa bennünk.
A harmadik rész dicsőítéssel, a legmagasabb fokú imádsággal fordul a középpontban álló Urunk felé: „Ki megjelentél és a világot megvilágosítottad, Krisztus Istenünk, dicsőség Néked”. Azért tehetjük ezt, mert – amint a szövegünk elmondja – ő megjelent a világban. Immár kilépett a gyermekségtörténet keretei közül, teljes jogú felnőttként jelent meg, aki már elkezdhette nyilvános működését.