– Feleségem görögkatolikus, sógorom, Kocsis Fülöp a Hajdúdorogi egyházmegye püspöke, vagyis van némi közöm a „keletiséghez”. Korábban magam is sok ikont festettem, ismerem az ikonfestés sajátosságait, műhelytitkait. A szegedi minoritáknál vezettem a tábort, amelynek témája Krétai Theofánésznak a Megváltó nem kézzel festett képmása volt. Ehhez vittem méretarányos rajzokat, és e szabadegyetem keretében – úgymond a felügyeletemmel – elemeztük és festettük ezt az ikontípust. A program részét képezték a különböző napszaki imádságok és a szent liturgia.
– 2005-ös szombathelyi kiállítása óta viszonylag keveset hallani Önről, újabb munkáiról. Mi történt az elmúlt években?
– Visszavonultan élek, Vas megyében, erdőközelben lakunk. A szombathelyi képtár felkérésére akkor bemutattam a székesegyháznak készült négy képem vázlatait, a felnagyított kartonokat, illetve gyűjtőktől elkértem néhány festményemet. Az volt az utolsó kiállításom, és nem is tervezek többet. Azért sem, mert festményeim java része magántulajdonban van, illetve templomokban, ahonnan nehéz lenne elmozdítani a nagyméretű oltárképeket. Az utóbbi időkben többek között az egri székesegyházban Feltámadt Krisztust, Semjénháza és Hernádvécse katolikus temploma számára oltárképet festettem. Külföldön, a Bolognához közeli Pieve di Capannéban az Emmauszi vacsora címmel oltárképet, a Barcelona melletti San Pere di Villa Majorban pedig Apokalipszis-freskót készítettem.
Az észak-olaszországi Tolmezzóban rendezett augusztusi tárlaton két magántulajdonban lévő kép látható tőlem…
– Egy csoportos egyházművészeti bemutatkozásról van szó, amely a hónap közepétől Udinében lesz látható. Mit tud a tárlatról, illetve a többi művészről?
– Az olaszokra jellemző, hogy kisebb városokban is rendeznek nagyszabású kiállításokat. Alessio Geretti atya szervezte Serenella Castri művészettörténész közreműködésével A misztérium megfestése – A hit művészete ma című kiállítást, amelyet Tolmezzóból a napokban visznek át Udinébe, ahol szeptember 17-étől október 20-áig lesz látható a Szent Antal-templomban. Az anyag tíz olyan festő munkáiból állt össze, akik a klasszikus hagyományokra építő művészetet képviselik. Ennek az én esetemben előzménye is volt. 2009 novemberében XVI. Benedek művészeket hívott meg egy előadásra a Sixtus-kápolnába. Párbeszédet kezdeményezett, hogy kortárs alkotók (újra) megjelenhessenek az egyházművészetben. Szorosabbra akarta fűzni az egyház és a művészek kapcsolatát, amely a korábbi évszázadokban jellemző és magától értetődő volt. Akkor én képviselhettem Magyarországot, ahogy most is, e tolmezzói, illetve udinei kiállításon. Kilenc olasz művész mellé kerültem. Többségük jóval fiatalabb nálam; egyikük orosz, de szintén Olaszországban él. Ő éppen a földrengések során megsérült egyik templom kupoláját festi. Úgy érzem, hogy körükben talán a helyemre kerültem, mert itthon a szakma nem igazán ismer el, mondhatom azt is: mostohán bánik velem. Ez sajnos jellemző országunkra. A keresztény tematika és az általam képviselt hagyományos technika sokakat irritál, de a vatikáni és a mostani olaszországi meghívás azt bizonyítja számomra, hogy azért számon tartanak. A polgári kormány pedig 2011-ben a Magyar Köztársaság érdemes művésze díjjal tüntetett ki.
– Említette, hogy elvonultan él. Mi mindenen dolgozik mostanában a műtermében? Újabb nagy témák, „bibliai helyek”, szentek, példaképek…?
– Megrendelésekből élek. Az általam képviselt műfaj pedig meglehetősen időigényes, körülményes és lassú munkát igényel. Technikailag és tartalmilag is nehéz. Nem úgy születnek ezek a művek, ahogy a modern képzőművészetben szoktak. Továbbra is festek püspökportrékat, de a Szűz Máriával és a szentekkel kapcsolatos témák állnak a legközelebb a szívemhez. A máriapócsi kegytemplom homlokzatára tervezek egy Krisztus-ikont, amelyet aztán mozaikból raknak majd ki. Ez fontos és különleges feladat. Továbbra is szívügyem a passió, illetve a Máriával kapcsolatos jelenetek az angyali üdvözlettől pünkösdig – amelyek a szombathelyi székesegyházban is témáim voltak.
