Isten szeme

A minap mégis végigolvastam egy hasonlót, mert közeli ismerősömtől érkezett, akiről azt feltételeztem, hogy érett hite van, és nem dől be az internetes levélláncoknak. Azt hittem, valami szép összeállítást küldött. Az általa csatolt dokumentumnak ráadásul ígéretes címe volt: Isten szeme. A mellékletben egy NASA-felvétel volt látható az Isten szeme névre keresztelt égbolti jelenségről. A szöveg szerint ez a kép sok ember életében idézett elő már csodát, és rögtön teljesít egy kívánságot, persze csak annak, aki hét embernek továbbküldi. Ha megteszi, már napokon belül változást fog tapasztalni az életében. Amint bosszankodva kitöröltem gépemből az üzenetet, azon mélázva, vajon miért tetszik az ismerősömnek, rögtön egy hasonló mail érkezett. Ugyancsak egy jó ismerős küldte. Ő Kis Szent Teréz imáját küldte el efféle utasítással…

A jelenség kapcsán eltűnődtem. Mi ez? A hit gyermekcipőjében való botladozás? Vagy hamis színezetű vallásosság? A vallásgyakorlás „vadhajtása”? Netán vallási tárgyú babona? Esetleg egyszerűen az árral sodródás, hogy „ne lógjak ki a sorból”? S vajon nem a mágiával tévesztik itt össze a vallásgyakorlást?

Az ilyesféle üzenetek mögött szerintem alattomosan az Istennel való „rejtett fenyegetés” húzódik meg. Hittanórán, a gyermekeket okítva sem hagyhatja el szánkat olyasmi, amiből a tanítványok az Istennel való riogatást éreznék ki. Vajon mi indíthat egy felnőtt keresztényt „csodaváró” üzenetek küldözgetésére? Tényleg elhiszik az interneten keringő babonát? Ennyire ki vannak éhezve a csodákra? Életük megváltoztatásának szükségét érzik, csak nem tudják, hogyan fogjanak hozzá, ezért „kívülről”, az égiektől várják azt?

Istennek egyetlen elvárása van velünk szemben: szeretetparancsa. Még akkor is csodákat tesz velünk, amikor gyarlóságaink a bűnbe sodornak. Isten a szívünkben él, és a kegyelméből származó csodákat mindennapjainkban élhetjük meg. Ahogy Reményik Sándor írja: „Ne várj nagy dolgot életedbe, / Kis hópelyhek az örömök, / Szitáló, halk szirom-csodák. / Rajtuk át Isten szól: jövök.”