A közvélemény szemében – tette hozzá – a gazdasági elit szavahihetősége megkérdőjelezhetővé vált, így eluralkodhatott az a vélemény is, hogy e szűkebb réteg gondtalan életvitelét a többség kárára, végső soron tehát a köz terhére biztosítja. Mivel sérül a társadalmi rendbe vetett bizalom, fel kell lépnünk e káros gyakorlattal szemben – hangsúlyozta a püspök. – Mégpedig úgy, hogy nemcsak mértéket mutatunk és normákat állítunk fel, hanem a gazdaságban, illetve a vállalkozásokban olyan, az értékek alapján nyugvó konkrét intézkedéseket foganatosítunk, amelyek a későbbi vezetők cselekedeteit is vezérlik. Azaz: nem hazudni, becsületesnek és megbízhatónak lenni. Ezeknek a tulajdonságoknak a gazdasági életben olyan „morális iránytűként” kell működniük, melyek még a rideg számokban kifejezhető gazdasági hatékonyságra is pozitíven hatnak, hiszen éppen a Siemens cég korrupciós esetei bizonyítják: ha a konszern jó híre kérdésessé válik, annak tetemes gazdasági kár a következménye.
Az egyház társadalmi tanításának két alappillérét alkotó elv – a szolidaritás és a szubszidiaritás – gyakorlati megvalósíthatóságának a bemutatására is kitért előadásában Gebhard Fürst. Ez utóbbi fogalomnak eddigi, különösen a liberális körökben előszeretettel hangoztatott egyoldalú (tehát hamis) értelmezésével szemben (vagyis hogy ami az alacsonyabb intézményi szinten ellátható, abba a magasabb társadalmi szint „ne szóljon bele") a gyengéknek az erősek részéről történő kötelező kisegítésének a fontosságát hangsúlyozta. Az egyház mint intézményrendszer – találó kifejezéssel – nemcsak a világ legnagyobb globális imádkozó testülete, hanem a talentumokról szóló szentírási tanítás alapján a világ legnagyobb gazdasági szereplője is. Mint a rottenburg- stuttgarti egyházmegye nonprofit intézményeiben (az iskolákban, óvodákban, szociális otthonokban, illetve a működésüket biztosító háttérvállalkozásokban) dolgozó mintegy 45 000 alkalmazott „főnöke”, a püspök maga is naponta szembesül a vezetés és a lelkiekre való odafigyelés közti feszültség kihívásaival, főleg a meglévő munkahelyek egyre szűkülő anyagi források ellenére való megtartásának nehézségeivel. A püspöki hivatal alkalmazottjai közül mintegy háromszázötvenen kifejezetten a munka világával kapcsolatos segítségnyújtással (munkaközvetítéssel, munkanélküliek gondozásával, részmunkaidős alkalmazási lehetőségek felkutatásával, a nők szülés utáni munkába állásával, jogi tanácsadással, munkavállalói érdekérvényesítéssel, stb.) foglalkoznak, amely tevékenységéért egyébként kiérdemelték a Hertie áruházlánc által létrehozott közalapítvány „családbarát intézmény” minősítését. A háromszázötven munkatárs közül tízen – az egykori munkáspapokhoz hasonlóan – különféle munkahelyeken dolgoznak, közben a püspökség küldöttjeként látják el a fenti feladatokat, de oly módon, hogy őket mind az üzemi vezetőség, mind a szakszervezet partnerként fogadja el. Ezenfelül természetesen a többi katolikus szervezet is támogatja a püspökséget munkahelyteremtő igyekezetében. Ezekhez tartozik például a több mint húsz évre visszatekintő „Szent Márton köpenye” akció, amelynek során mintegy hatezer ember jutott – egy kis odafigyelés, illetve továbbképzés révén – munkához. Hasonló a szerepe a KIWI (Kirche und Wirtschaft – egyház és gazdaság) elnevezésű szaktanácsadó-hálózatnak, melyben elsősorban a kis- és középvállalkozások tulajdonosaival- vezetőivel ismertetik meg a keresztény erkölcsön nyugvó gazdasági vezetési kultúra gyakorlatát. Gebhard Fürst előadását a német püspöki kar 1976-os zsinati határozataiban olvasható megállapításával zárta: „Isten országának az eljövetele és a világpiaci árak igenis összefüggnek!”
