A háromnapos búcsú hagyományosan a csodálatos könnyezés évfordulóján, Szent Patrik ünnepén kezdődik a papság zarándoklatával, amelyre idén – a nemrég meghirdetett Szent László-év okán – Böcskei László nagyváradi megyés püspököt hívták meg. A győri kegyképen látható Szűzanya háromszázhúsz évvel ezelőtt, 1697. március 17-én hullatott véres könnyeket.
A szentmise kezdetén Veres András püspök köszöntötte a jelenlévőket, majd a zsúfolásig megtelt székesegyház láttán örömét fejezte ki, hogy a hívek ilyen nagy számban elkísérték lelkipásztoraikat erre a szép ünnepre.
Böcskei László szentbeszédét egy gyermekkori élményének felidézésével kezdte. A máriaradnai zarándoklatra szülei minden évben lelkigyakorlattal felérő komolysággal készültek, s a gyerekektől azt kérdezgették: Te mit viszel a zarándoklatra?
Régi történetek, élmények, bűnök és lelki megújulások kerültek így elő, amelyeket minden évben magunkkal vihettünk a Szűzanyához – mondta a szónok, majd megvallotta, amikor meghívták Győrbe, ugyanez a kérdés fogalmazódott meg benne: Mit vihetek a zarándoklatra?
A válaszért kicsit tágítanunk kell a kört – fejtette ki. Az Isten ajándékaiban való részesedés egyéni, ugyanakkor közösségi élmény is, a zarándoklét igazi megtapasztalása. Ez sokat jelent a számunkra: emlékeztet a múlt és a jövő iránti felelősségünkre.
A nagyváradi főpásztor ezután számba vette, hogy Isten gondviselése miként működött a magyarság életében az elmúlt évszázadokban. Az 1038-as országfelajánlástól Árpád-házi szentjeink oltárra emelésén, Szent László király intézkedésein, szentté avatásán, majd fejereklyéjének Győrbe kerülésén, s a győri Szűzanya-kegykép 1697-es könnyezésén keresztül egészen a mai napig láthatjuk: Isten mindvégig gondosan vezette népét a történelem zarándokútján.
A gyermek Jézus képében Isten minden ember számára megnyilatkozott – folytatta szentbeszédét Böcskei László a napi evangélium magyarázatával. – Simeon jövendölése Mária és József számára öröm és váratlan fordulat: feltárul előttük az a nehéz út, amelyet a megígért Messiásnak végig kell járnia. S itt kezdjük igazán megérteni Máriát, akinek küldetése az angyali üdvözletkor örömmel és ujjongással kezdődött, ám az árnyék világát sem kerülhette el: megingathatatlan hittel osztozott Megváltójának szenvedésében, egészen a Golgotáig.
Ez az a zarándokcsomag, amelyet az Úr készít számunkra, s amely által nemcsak a múlt gazdag tartalmát hordozzuk, hanem a jelen hitét és a jövő reményét is – hangsúlyozta a nagyváradi püspök, aki szerint Isten sohasem fárad bele hűtlenségeinkbe, hanem mindig újra kezdeményez és megszólít bennünket.
A szentmise végén a püspökök és a koncelebráló papság együtt imádkozott a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt, amelyet a kegyoltár jelenleg is folyamatban lévő felújítása miatt a szentélyben helyeztek ki nyilvános tiszteletre.
A búcsúünnep 17-én este és a rá következő két napon a hívek zarándoklatával folytatódott.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke március 18-án a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban ünnepi szentmisén nyitotta meg a hívek zarándoklatát a Könnyező Szűzanya búcsújának alkalmából.
A főpásztor a szentmise elején külön köszöntötte az Egri főegyházmegye és a Szombathelyi egyházmegye zarándokait, valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Vénekről érkezett gyalogos zarándokokat, akik a Mosoni-Duna töltésén, tizenkét kilométer megtétele után értek a székesegyházba, hogy imádkozzanak a Könnyező Szűzanyához.
Veres András szentbeszédében a vérrel könnyezett Szűzanyáról elmélkedve a sírásról mint a kommunikáció egyik formájáról beszélt. Gyakran valamilyen mély érzelmi hatás áll a sírás hátterében, amely lehet gyász vagy betegség miatt érzett fájdalom, de örömünket is kifejezhetjük a könnyek által. A győri megyés püspök arról is szót ejtett, hogy könnyeink kiváltója a másik ember fájdalma is lehet. A Szűzanya könnyei – amelyek a kegyképen ábrázolt arcán jelentek meg – üzenetet hordoztak: így fejezte ki együttérzését háromszázhúsz évvel ezelőtt az Írországban üldözött katolikusok iránt.
Az MKPK elnöke úgy fogalmazott: mindannyian vágyakozunk arra, hogy együtt érezzenek velünk, legalább azok az emberek, akik a legközelebb állnak hozzánk, a szeretteink, a barátaink. Veres András a közömbösség bemutatására József Attila sorait idézte: „Tele vágyakkal zokog a lelkem, / Szerető szívre sohase leltem, / Zokog a lelkem.” Hányan mondhatják el ezt magukról napjainkban is? – tette fel a kérdést a főpásztor. Példaként az idős, magukra hagyott édesapák, édesanyák helyzetét említette, akik azért keseregnek, mert gyermekeik megfeledkeztek róluk, nem látogatják őket.
Veres András rámutatott arra, hogy meg kell szabadulnunk az önző, csak a saját boldogságunkat kereső mentalitásunktól. Hiszen, miként Jézus mondta, az nyerheti el az igazi boldogságot, aki kész az életét odaadni másokért. A valódi együttérzés pedig azt jelenti, hogy képessé válunk az embertársunkkal való együtt szenvedésre. Ez a szeretet legszebb kifejezési formája – hangsúlyozta a győri megyés püspök. Az együtt szenvedés, az embertársunkkal közös kereszthordozás az evangélium központi témája, Jézus tanításának legfontosabb üzenete: erről szól az irgalmas szamaritánus és a tékozló fiú története. Szent Pál a test tagjairól szólva azt mondta, ha szenved az egyik tag, vele együtt kell szenvednie valamennyinek. A páli megállapítás a házastársakra, a családtagokra, a barátokra és a munkatársakra, sőt, az egész társadalomra érvényes. Veres András arra buzdított, hogy vizsgáljuk meg emberi kapcsolatainkat, és vegyük észre Krisztust azokban az embertársainkban, akik közé a gondviselés rendelt bennünket.
A hívek a szentmisét követően kifejezték tiszteletüket az előtt az ezüst ereklytartóban őrzött kendő előtt, amellyel a kegyképen ábrázolt Szűzanya véres könnyeit itatták fel 1697. március 17-én. A liturgia után egész éjszakán át tartó virrasztás következett a Nagyboldogasszony-székesegyházban.
Forrás és fotó: Ikker Eszter, Paksa Balázs
