Isten „haverja” a színpadon

 

Margaret drogozni kezdett, és az állam el akarta venni tőle a gyereket, mivel alkalmatlannak tartották az anyaságra. Patthelyzet, igaz? Ám egyszer csak odalépett hozzá az utcán egy nő, és ezt mondta neki: „Nem ismerlek téged, és nem akarom megnehezíteni az életedet, de amikor az előbb elhajtottam melletted, úgy éreztem, hogy el kell mondanom neked: Jézus szeret. ő nem felejtett el. Helyesen cselekedtél. Minden rendben lesz.” Ezek a szavak annyira megérintették, hogy a lány ott az utcán térdre borult.

Israel nyolcéves korában találkozott először a nagyapjával. Látta, ahogy az unokatestvérei futnak a papa felé, és az ölébe pattannak. Gondolta, ő is ezt teszi. Odaszaladt hát, de a nagyapja ellökte magától. A kisfiú egyre csak azt kérdezte: „Mi a baj velem?” Később viszont felismerte, hogy keresztül kell mennie mindezen, és nem azért, hogy szenvedjen, hanem azért, hogy formálódjon. Eleinte balesetnek látta önmagát, de aztán megértette, hogy senki sem véletlenül pottyant a földre, hanem valami nagyszerűre lett teremtve.


 

Kissrácként Israel gyülekezetekben dobolgatott. Tizenkilenc éves korában odament hozzá a dicsőítés egyik vezetője, aki hallotta énekelni: „Hé, nem gondoltál még arra, hogy te vezesd a dicsőítést?” A fiú csak annyit mondott: „Majd imádkozom érte.” Mire a vezető:

„Imádkozz erősen, mert ma kezdesz!” Israel csak néhány dalt ismert, ezeket énekelte hetekig. Ekkor szóltak neki, hogy meg kellene már találnia a saját stílusát. Később a zeneiparban is erre szólították, és mindig az volt vele a baj, hogy ezen a pályán nem elég fehér, vagy épp

nem elég fekete… „De miért ne lehetnék híd a kultúrák között? – gondolta. – Amikor a mennybe jutunk, nem lesznek szekciók: külön a fehéreknek, külön a feketéknek.”

1995-ben Israel a feleségével megalapította a New Breed együttest, amelynek célja megmutatni, hogy valóban nincsenek határok, ha a végtelenhez érünk. „Hiszem, hogy a dicsőítésnek megvan az ereje, hogy változtasson. Az embereknek reményre van szükségük. Jó híreket akarok átadni nekik” – vallja a zenész, aki nem mellesleg négygyermekes családapa. Mint mondja, nem egyszerűen az a célja, hogy a mennybe jusson, hanem az is, hogy valami maradandót alkosson. Az ő szavaival: „Azt akarom, hogy mosolyogjon Isten, ha lát engem. Mondja azt: Hé, az ott az én haverom!”