A tízéves hallgatás után tavaly megjelent Az Illés szekerén című albummal Bródy János még egyszer, utoljára megmutatja, miért is számít az egyik legfontosabb magyar beatköltőnek. A hatvanpercnyi zenés novellafüzér alaphangulata egy önmagával és a világgal megbékélt lélek nosztalgikus szemlélődése, noha se a közéletiség (Ezek ugyanazok, A szebb jövő, Lesz még egyszer), se a szerelem (Ne légy jó hozzám, És mennyi szerelem) megidézése nem hiányzik belőle. Bródy mulattatóan ironizál saját korával (Rég elmúltam hatvan, Nyuggerdal), ám a lemez legkiemelkedőbb, eszköztelenségében megrázó dala a magyar történelem tanulságairól és a rendszerváltozás után elveszett illúziókról egyszerre mesélő A királylány balladája. Az Illés szekerén albumzáró megzenésítése a Ha én rózsa volnék akkordjaival ér véget – édes-bús visszakacsintásként életre és életműre egyaránt.
A huszonöt év után itthon még mindig sajátos hobbizenekarként működő After Crying azonban nem hajlandó tudomásul venni az idő múlását, és nyolc évvel a mondanivalóját szigorú koncepció szerint elrendező Show megjelenése után ezúttal kamaszosan szertelen albumot adott ki, Creatura címmel. Klasszikus zene és rock ötvözete, a magyar költészet legnemesebb hagyományai és az értékelvű globalizációkritika a lemezt hallgatva mind-mind felvonulnak előttünk, mégis, a Creatura leginkább radikális önvallomások sorozata arról a különös ellentmondások szabdalta élőlényről, akit úgy hívunk: ember. A szédítő távlatokat bejáró lelki hullámvasút végén kedélyes nevetéssel búcsúzik tőlünk a zenekar, bizonyítva, hogy szikrázó éleslátás és vigasztaló derűlátás nem zárják ki egymást.
Bródy János és az After Crying együttes kétféle művészi mechanizmust működtet a kortárs kínálatból kiragyogó lemezén: egyikük bölcs merengéssel, másikuk meghökkentő cikázással mozdít ki nyugalmi állapotunkból – hogy egy maradandó hatású instant katarzis mélységeibe dobjon.
