„Kérjük, áldd meg mindazokat, akik ezen az újonnan kijelölt zarándokúton elsőként útra kelnek.” Ezekkel a szavakkal imádkozik Aigner Géza répcelaki plébános az oroszvári (rusovcei) templomban, Pozsony elővárosában. Elindulunk a Rajkáig vezető tizenkét kilométeres távon. Az Európát átívelő Szent Márton-zarándokút legújabb szakaszát ezen a napon, október 10-én nyitják meg. Szent Márton Európa első nem vértanú szentje. Emlékére mintegy tízezer templomot szenteltek a középkorban. A Boldogságos Szűz után leginkább az ő tisztelete terjedt el. Senki nem fordul vissza, nem panaszkodik az egyre sűrűbb eső miatt, s amikor a víz sarat dagaszt alattunk. Varga Józsefné Győrből még visszaint, férje most nem tudja vállalni a gyaloglást. „Végigjártuk már Szent Márton nyomában a szlovéniai szakaszt” – mondja. „Gyakorlott zarándokoknak számítunk, eljutottunk egészen Composteláig. Eleinte a természetszeretet indított minket erre, majd egyre inkább a lelki tartalma.”
Horváth József szombathelyi plébános mondja majd Rajkán, a megérkezést követően a szentmisében: „A zarándok átéli: egyedül van a teremtett világban Isten tenyerén. Az út minden nehézségével: az elindulás, a mozgás, a fáradság, a szomjúság, az éhség élményével – s közben az emberrel történik valami…” Hagyjunk hát mindenkit a maga pillanatnyi élményével. A horvát anyanyelvű Orbán László Ólmod községből érkezett, elsősorban a turistáskodás hozta ide. Mint ahogyan Biricz Margitot is: Bécsben él és dolgozik, de Ólmodon van háza, oda tér haza. S amikor reggel látta az induló társaságot, hirtelen elhatározással csatlakozott hozzájuk. Közben az emberrel történik valami… Előbb zörög, majd egyre inkább cuppog lábunk alatt az őszi föld és levél. Az országutat kikerülve erdei ösvényen haladunk. Vitéz Évát Győrből a túrázás szeretete mellett Szent Márton szelleme is hívta. Erről a szellemről beszél Szávay Tamás Budapestről, miközben a csúnyi tavak mellett haladunk el: „Talán én vagyok a csapatban, aki legrégebb óta »mártonozik«. 1981 óta foglalkozom Szent Márton alakjával.” Akkor olvasta Bálint Sándor könyvében: Magyarország első védőszentje Szent Márton. „Nemigen terjedt el tisztelete az országban. De azóta is folyamatosan tapasztalom, Szent Márton ma is »dolgozik«.” Munkálkodását látja abban, hogy Szombathelyen a város és az egyház együttesen ünnepelte Szent Márton emlékét. A város MSZP-s és SZDSZ-es politikai vezetői fölkarolták szakrális múltjukat. „Ezen pártok és az egyház között olyan együttműködés alakult ki, amely példa lehet a parlament számára is, s akkor talán egészen másként alakulna az ország helyzete is.” Később hozzáfűzi: „Szent Márton munkanélkülivé vált: nem fohászkodunk hozzá, nem kérjük a segítségét, a közbenjárását.” A hosszú sorban bandukoló csapat tagjai, ha közülük sokan talán még csak most „ízlelgetik” is a szent nevét, mégis Szent Márton ügyében járnak. Mi lenne ez? Megint csak Horváth József atyát idézve: „Amikor arra van szükség, hogy az Úristen mintát állítson az önző ember elé, a múltból felidézteti velünk Szent Márton alakját, aki megosztotta köpenyét a koldussal. Az Európai Unió politikai, de még inkább gazdasági vállalkozás. Szent Márton életével kapjuk a figyelmeztetést: nézzétek, emberek, itt van valaki, az ő példáját érdemes követni. Képes volt megosztani mással, amije van. Aki mindig ki tudta mondani, és cselekedetével hitelesítette: nem vonakodom a munkától, ha Isten népének szüksége van rám.” Szlovák és magyar anyanyelvűek, s olyanok, akik egyként beszélik mindkettőt – felvidéki magyarok – gyalogolnak egymás mellett. Szávay Tamás Európa népeit összekötő példát is lát Szent Márton életsorsában: „Kilencszáz évig egy hazában éltünk a szlovákokkal, Szent István országában minden Kárpát-medencében élő népnek helye volt. A politikusok rontották el a két nép közötti viszonyt. Ha bármely normális embert megkérdezi, értelmetlennek tartja ezt a feszültséget.” Nem mondom hangosan, magamban forgatom csupán: a hatalomban levés, a politikusság a nem-normalitást jelentené? A hatalmi és jogdiktatúra mintha maga lenne a gonosz? Minden korban, ilyen-olyan ideológiát gyártva, ráül az emberek nyakára? Örülni kell, persze, hogy örülni, ha pillanatnyi formájában éppen nem fizikailag akarja megsemmisíteni az embert. Stefan Mach Smrdákyból ránk mosolyog. Nem tudja, miről ejtünk szót, de érti és érzi az út lelkét. „Az ilyen, keresztényi szellemmel megélt alkalmak segíthetnek abban, hogy a magyarok és a szlovákok közeledjenek egymáshoz. Az emberek békésen élnek egymással évszázadok óta, a politika kelti a feszültséget.” Erről beszélgetünk Marian Cervenyvel, a pozsonyi Szent Márton-székesegyház plébánosával is: „Szent Márton szelleme, maga a kereszténység egyesíti az embereket, beszéljenek bármilyen nyelven is. A krisztusi tanítással nem egyeztethető össze, ha egyesek nyelvi és másféle, nemzeti megosztásra törekednek.” Mint mondja: a keresztény gondolkodású emberek nem érzékelik a két nép közti feszültséget, „hiszen itt is közelednek egymáshoz”. S aki a történelmi múltban keresi az igazságot – teszi hozzá –, az a békés és baráti együttműködésre törekszik. Szavai szerint a keresztény egyházi életet nemigen érinti a Szlovákiában szeptember elsejével életbe lépett nyelvtörvény. Szamák Mihály Somorjáról segít a pontos nyelvi értésben. De hiszen a lényeg érthető: „Ez a közös út példaértékű lehet a kiengesztelődésben a két nép között.” Nem is tudjuk, mikor lépünk magyar földre, hiszen nincs határ. Már látni Rajka, a végcél templomtornyát. Aigner Géza plébános mondja az áztató esőben: „Akkor kerül sor a magyar-szlovák közös útszakasz megnyitására, amikor nehézségeket vélünk fölfedezni a két ország közötti viszonyban. A zarándokút Európa népeit kívánja összekötni, s ha erre gondolunk, máris nincs akkora jelentősége, hogy valahol néhány ember – politikától felhevülten – nem ért egyet egymással. Ez az út nemzeteket, embereket köt össze: mindenki megmutatja saját kincseit, betekintést enged az életébe.” A következő nemzedék – igen, talán ők! Már fölülemelkednek, nem a lesöprés, az elfojtás, hanem a lélek gesztusával mostani görcseinken. Márky Dániel, huszonegy éves történész szakos hallgató tavaly Szombathelytől Tours-ig hetven nap alatt járta végig Szent Márton útját. „A fizikai teljesítmény és a lelki igény egyaránt vezérelt. Lelki hozadéka az út óta eltelt időben egyre növekszik bennem: észreveszem, mit adott és mit változtatott rajtam. Jó volt megtapasztalni, menynyire befogadóak az emberek, s ezáltal én is nyitottabb lettem.”
Semmi rendkívüli. Csak tizenkét kilométer. És a léleknek – mennyi lépés?
