Július második hetében hetedik alakalommal hirdették meg az ikon-festőtábort, ahová tizenhét felnőtt érkezett az ország minden tájáról. Wild Tamás közgazdász azt mondja, az alkotómunka megnyugvást ad számára, elmélyülést kínál. Négy gyermekének készíti az ikonokat, bérmálási ajándékként adja át nekik őket. Nagy Mária Diána domonkos nővér más technikával már korábban is festett, most az olajtechnikát sajátítja el.
A görög eredetű ikon szó képet, képmást jelent. Az ikont fatáblára festik, arany vagy fémlemez háttérrel, olykor drágakövekkel. Krisztus után 787-ben a II. niceai zsinat rögzítette az ikonfestés szabályait, amelyek jelentős részben máig érvényesek. 1551-ben adták ki azt a százcikkelyes törvénykönyvet, mely ugyancsak az ikonkészítés jellemzőit foglalta össze. Régebben tojástemperával festettek, de a középkortól megengedték már az olajfestés technikáját is. Ma már szintén ismert a tűzzománcos eljárás.
Csöndes munka a festett fatáblák fölé hajolva, mintha csak igazolná, amit a tábor részvevői éreznek és vallanak, függetlenül attól, ki milyen vallási meggyőződéssel érkezett: hit nélkül csak kép, nem ikon.
Az elkészült munkák a szenteléssel válnak valóban ikonokká. Hétszer alapozzák a fatáblát fehérrel, a nyolcadik réteget a vékony aranyfüst lemezek jelentik. Mindennek bibliai értelmezése van. S idekívánkozik a következő gondolat: „Magad is tudod, néha nem sikerül valami: vagy megfáradtál, elgyötrődtél, és semmi nem ad könnyebbséget a lelkednek, aztán egyszer csak észreveszel a sokadalomban egy nyílt emberi szempárt, találkozol a tekintetével, s mintha megáldoztál volna, egyszerre megkönnyülsz tőle… Tarkovszkij filmjében mondja ezt Andrej Rubljov Feofán Greknek, az idős ikonfestőnek.
A munkaasztalokon tekintetek formálódnak: Krisztusé, az istenszülőé, szenteké… Hogy találkozhass velük.
Fotó: Cser István
