Valahányszor erre járok, ugyanazzal a tekintettel találkozom, amelyikkel nagydiák koromban, a Központi Szemináriumban: irodalomról, kereszténységről szólt a nyugalom és a szelídség örömével, és feltöltött napfényes verseivel: Sík Sándor, a szerzetes, költő, tudós tanár. Egyik versét könyvespolcom oldalfalára tűztem, meg az arcképét. Mintha most is szólítaná az egykori diákot-diákokat: Szolgálatára embernek, világnak, / Nagy Istennek, kicsike hazámnak, / Vén magam helyett örökül, / Fiúk, fiaim, titeket ajánllak. Egyszerű szavak, keresettség, „erőlködés” nélkül. Öreg fejjel milyen jó olvasni, az ifjúkor emlékeivel, de már az unokáimnak. Így lesz igazán időn kívüli üzenet, amint Sándor bácsi, a tanár úr kiint a történelemből.
Esztergomi ferences gimnazista voltam, amikor a kezembe vehettem összegyűjtött verseskötetét. Akkoriban hallottam ugyanis házi versenyen a Hetes fogatot. Az érettségi előtt álló Szeitl Feri mondta el. Azóta sem felejtettem el a vers kezdő sorát: Azt mondod, hogy én jó vagyok… Kamaszodó magam akkor próbálta magára venni. A folytatás (az évek sora) aztán árnyalta: „a keserűség, a kétely, a rossz”. Mind előjöttek, és már a Babits megfogalmazta bölcsesség ismétlődött: „… a földön jónak lenni oly nehéz”. Diákkoromban nem tudatosítottam a Sík-versben lüktető egzisztenciális nyugtalanságot az Egyért, akit magamnak kell meglelni – bűnökkel, hitetlenséggel hadakozva. És benne van az életfeladat is: Aki egyszer igenre született, / Az meg se lássa a nemet, / És akinek tagad a vére: / A mindenség merev szemére / Daccal nézzen farkasszemet.
Halála huszonötödik évfordulóján megkerestem sírját a Nemzeti Sírkert piarista parcellájában. Csöndesen elmondtam, hogy a hegyek azóta is imádkoznak érte, a magaslatok, melyeket annyira szeretett. Egyik legmélyebb imádság-versét a hegyen mondta el: …nem tudok én kérni! / Mindennapi bűnök bocsánatát (…)/ Hogy jobb legyek (…) / És szeressem az embereket jobban (…) engedd csak azt mondanom, / Hogy vagy, vagy, vagy (…) / énnekem vagy… Létnek hódoló kérése mindent tartalmaz: vágyat, bűnbánatot. Így lett a példaképem alázatosságával, tiszta szavaival a „dalnok”, aki megértette a jót, a rosszat, bocsánatot kért a hegyektől is…
Magaslatok embere volt. Rónay György írását Sík Sándor lelkiségéről számtalanszor előveszem: Az ő vallásosságát (…) jellemzi, hogy szerves, eget-földet átölelő, és életalakításban egyaránt érvényesülő, „harmonikus"; ami azonban nem azt jelenti, hogy problémátlan, és mentes a lelki harctól, a lelki élet bárminő drámai és tragikus dilemmájától. De ezek a harcok az istenélmény világán belül folynak le…
Rendtársa, a teológusprofesszor Előd István egyik beszélgetésünkkor elmondta, hogy több versét megmutatta neki, mielőtt „véglegesítette” volna. Kérte, nézze meg, nehogy „hitvétséget" kövessen el a költészet nyelvén. Immanens világa volt, gyermeki, amint Rónay György megjegyzi, és idézi szavait: A legtöbb mai világi ember valószínűleg annak az imádságnak a „zenéjét” fogja magáénak érezni, amely Néri Szent Fülöp és Szalézi Szent Ferenc szelleméből táplálkozik, és melyet Newman (a konvertita, bíboros) ad elénk a legmaibb hangszerelésben. Az őszinte egyszerűség „zenéje” ez.
Hegyek emlék-hajléka Mátraszentimrén a gerendás kis ház a falu végén, ahol Sík Sándor 1947-től nyári heteket töltött. Emlegettem már e lap hasábjain, a rádióban, a Mátrai múzsa című tévéfilmben. Most, hogy felidézem a forgatás három napját, százhúsz esztendő időszerűsíti. Ennyi telt el a költő születése óta; nehéz és könnyebb évek sora, de mindig úgy, ahogyan a mátrai fák őrzik a hangját, a Csörgő patak dalolja sorát: Nyugtalan ágon hintál a levél. Szerették a faluban a tanár urat. A szállásadó család egyik tagja egyszer azt mondta e sorok írójának: – A fiam, hogy életben maradt, neki köszönhetem. A háborút követő torokgyíkjárványkor látta ijedt arcomat: – Terka, ha van lúdtolla meg petróleuma, vegye elő, és a petróleumos tollal tisztítsa ki a gyerek torkát. Nincs most más gyógyszer… Ismerte ő ezt a gyógyászatot is.
Mátrai versei természet- és Teremtő-ihletett írások. Így pihent. A belső szabadság élményével vetette papírra ezeket kék szigetelésű vezeték végére szerelt, falra akasztott lámpa fényénél vagy az udvari fenyők alatt – szemben a temetővel. Szalézi Szent Ferencet idézve üzent a jövőnek: A testi ember (…) nem ellenségem, a testi embert nem elpusztítani akarom (…), hanem átjárni szellemmel (…), természetfölötti erőkkel, így helyreállítani az egyensúlyt.
„Állani némán, mint a Mátra / nem nézni előre, se hátra, /Nem erőlködni befelé sem, / Csak bámulni a létezésen, / És mindent köszönteni szépen, / Minden valók testvéreképpen” – olvasni azon az emléktáblán, amelyet a Magyar Piarista Rend helyezett el a szentimrei templom külső falán 1983-ban. Igazi közösségi ünnep volt, a költő halálának huszadik évfordulója a hegyen. A rendfőnök: Varga László celebrálta a misét, Borián Tibor vezényelte a kórust, a piarista diákszínpad tagjai mondták a költő verseit, később színművészek, mivel hagyományossá vált az emlékezés. Együtt voltak az egyházközségiek (három falué), a turisták, a tisztelők – nagy számban. Akkor Tamási Áron is eszembe jutott, aki az alkotómunkát és a szellemi virrasztást nevezte az írók hivatásszerű feladatának – főleg nehéz években. Emlékeztem Sándor bácsi kérdésére: – Mi az író, költő imádsága? Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ez a mi „politikánk.”
Miért hangsúlyozom? Mert hallottam, hogy a piaristák idei emlékezése a másik „szent hegy” (Prohászka szavai), a Pilis felé irányul: Piliscsaba klotildligeti részén szintén emléktáblával szeretnék felhívni a figyelmet, hogy Sík Sándor 1954-től haláláig itt is a ligeti fák testvére volt, a templomban misézett, a Gresiczki-ház esti kertjében „hallgatta a csendet”. Amikor felvevőmmel rögzítettem a háziak elmondásait, őszbe hajlott. A Mátra és a Pilis együttes muzsikáját a kettő-egy település, meg a katolikus egyetem békességes hangját hallottam, amit sohasem szabad elnémítani. Határkereszt őrzi – összeköti a két településrészt. Rajta az évszám: 1798. Időtlen a lélek története, amikor Isten közelében épülhetnének életállomásaink.
Miért ne épülnének?
