Fotó: Merényi Zita
Mesélne arról az útról, ami a Szociális Testvérek Társaságába vezette?
– Bár édesanyám nagynénje irgalmas nővér volt, sokáig eszembe sem jutott, hogy valamikor szerzetes leszek. Arra készültem, hogy férjhez megyek, és lesz egy futballcsapatnyi gyerekem. Már egyetemistaként is jártam különféle kisközösségekbe. Szombathelyen dolgoztam, amikor felkeresett egy volt évfolyamtársam, ő hívott meg egy budapesti imaközösségbe, a Krisztus király-kápolnába. Csak annyit mondott, hogy egy Ágnes nevű lány (Sztrilich Ágnes) vezeti. Felkerestem őket, és ahogy beléptem közéjük, rögtön láttam, hogy ez egy szerzetesközösség. Otthon éreztem magam közöttük, nagyon megfogott az a légkör, ami ott fogadott. Már több mint egy éve jártam közéjük, amikor azon kezdtem gondolkodni, vajon engem is erre hív-e az Úristen.
Ebben az időben történt a családomban egy esemény, ami miatt sokat imádkoztam. Ennek során jutottam arra, hogy én is odaadhatnám az életemet Istennek.
Egyetemista koromban a lelkivezetőm azt mondta, ha nem tudunk imádkozni, írjunk levelet az Úristennek. Én is írtam egyet, s ebben már megfogalmaztam ezt a vágyamat. Csodák csodájára több évvel később, amikor mindezeken gondolkodtam, a kezembe akadt ez a levél. Ettől kezdve, az első kimondott kis igen után egyenes út vezetett a szerzetesi élethez.
Egy olyan közösséghez csatlakozott, amely a nyolcvanas években csak illegálisan működhetett…
– Valóban, de a kommunista időszakban minden közösség illegálisan működött. Én több csoportban is megfordultam, emiatt a rendőrség még a munkahelyemre is eljött. Megkérdezték, miként tudom összeegyeztetni a KISZ-tagságot a vallásos tevékenységgel. Elmondtam nekik, hogy én soha nem léptem be a KISZ-be, a megkérdezésem nélkül vettek fel, de igazuk van, úgyhogy most ki is fogok lépni. Tudtam, hogy figyelik azokat, akik misére járnak, még 1988–89 körül is lehallgattak minket. Nemcsak a társaságot, hanem a Blanckenstein Miklós által létrehozott Katolikus Koordinációs Tanácsot is.
Ebben az időszakban Kardos Klára naplóját olvastuk, vagyis felkészültünk arra, hogy a hitünk megvallásának lehetnek következményei. Voltam egy bulányista karizmatikus közösségben is, ahol sajnos ebben az időben oly mértékben szembeszálltak a hierarchiával, hogy már a szentségeket is megkérdőjelezték. Ez elég nagy problémát okozott nekem, mert hozzám az egyházias szemlélet állt közel. Akkor, amikor döntésre jutottam, a szentmisén éppen az efezusi levelet olvasták: „Az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus” (Ef 2,20). Mindig igyekeztem egészen az Egyház szívében lenni.
Tanulmányait tekintve miért a közgazdaságtanra esett a választása?
– Mivel úgy tűnt, hogy nem lesz lehetőségem egyetemre járni, az általános iskola után közgazdasági iskolába jártam, azért, hogy legyen szakmám. Persze nem csak ebből következett, hogy végül a közgazdasági egyetemre jelentkeztem. Nagyon fontos számomra az igazság, mindig a közjó és az igazságosság ügyét szerettem volna segíteni. Ebben az időben a közösség küldetése az volt, hogy oda is vigyük el Jézus Krisztus hitét és az Egyház tanítását, ahova más nem tudja.
Nem volt nehéz összeegyeztetni a közgazdaság művelését a szociális testvérek küldetésével?
– Nekünk még marxista közgazdaságtant tanítottak, ám később hozzájutottunk más gondolkodók munkáihoz is. A közgazdaságtannak két ága van: az egyik utólag írja le a folyamatokat, a másik pedig megpróbál prognosztizálni. Az utóbbiról Paul Samuelson amerikai közgazdász azt mondta, hogy ez mindig politikai döntés kérdése. Nem lehet azt állítani, hogy az 5 százalékos munkanélküliség vagy a 1,5 százalékos infláció az ideális. Ha pedig ez politikai döntéstől függ, akkor nem független az erkölcstől. A Lélek Szava című lapunkban is írtam arról, hogy a közgazdaság vagy a közjó a lehető legtöbb ember javát fejezi ki. Ha pedig így van, akkor ez egyáltalán nem áll messze attól, amit a Katolikus Egyház is képvisel.
Több mint húsz évig dolgozott a püspöki konferencia gazdasági szakértőjeként. Mire emlékezik vissza a legszívesebben?
– Nagyon sokféle módon lehet segíteni az embereken. Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társasága alapítója egy piramishoz hasonlította ezt, amelynek az alsó részén megtalálható mindenfajta karitatív tevékenység. Felül azonban az államélet van. Ő a megelőzésre helyezte a hangsúlyt, ami azt jelenti, hogy a karitász minden erőfeszítése sem képes letörölni azokat a könnyeket, amelyeket az államigazgatás egyetlen apró, jó döntésével meg ne lehetett volna előzni.
Hálás vagyok azért, hogy sok olyan jogszabály kidolgozásában vehettem részt, ami a későbbiekben megteremtette a kereteket az egyházi intézmények működéséhez, akár a szociális, egészségügyi, akár az oktatási intézményekről, akár közvetlenül az Egyházról van szó. Természetesen nem értek mindenhez, de a munkám során gyakran kerestem meg azokat, akik az adott terület legkiválóbb szakértői voltak. Így mód nyílt annak a megvizsgálására, hogy mely intézkedések felelnek meg a katolikus erkölcsnek, és melyek nem. Mindig sikerült olyan tervezetet előkészíteni, amelyekben a Katolikus Egyház hangja is megfogalmazódott.
Ön volt Salkaházi Sára boldoggáavatási ügyének viceposztulátora…
– Először Szőke János szalézi szerzetes számára kellett előkészítenem az anyagokat, majd a Szociális Testvérek Társasága részéről nekem kellett segítenem Ruppert József piarista szerzetest, a boldoggáavatási ügy posztulátorát Sára testvér boldoggáavatási eljárásában. Így nagyon sok mindent megtudtam Sára testvér életéről, azokról a csodákról, amelyeket a testvérek megélhettek mellette. Át kellett tanulmányoznom a tanúvallomásokat, a korabeli sajtóanyagot, a nyilas per részleteit, és alaposan megismertem a naplóit.
Sokat jelentett számomra Sára testvér szenvedélyessége. Ő úgy látta, hogy akkor is vidámnak kell lennünk, ha megpróbáltatások érnek bennünket. Fontos volt számára az aszkézis, ez is példamutató lehet a mai ember számára.
Mi a titka annak a munkabírásnak, amely Önt jellemzi?
– Szenvedélyesen érdekel az igazság, és szeretem a nyíltságot. Amire rálátok, azt több oldalról is igyekszem megvizsgálni. Mindig arra törekedtem, hogy a lehető legjobban segítsem a döntéshozók munkáját.
