Időt adni

Sokszor vagyunk úgy, hogy szeretjük letudni a templomba járás egyházi kötelességét, kipipálni a jelképes lelki naplónkban: „voltam templomban”, s aztán maradék időnket más, fontosabb dolgokra szánjuk, netalán olyan alkalmakat keresünk, amikor a legkisebb energia és időbefektetéssel tudjuk mindezt megoldani.
Nyilván van, hogy a szükség az időtakarékos megoldások felé terel bennünket. Hosszútávon, spirituálisfejlődésünket tekintve mégis úgy tűnik, hogy a rászánt idő titokzatos módon „megtérül” – magunk sem tudjuk, hogyan.


Henri Nouwen, korunk egyik nagyszerű lelki írója római tartózkodása idején gondolkodott el azon, mire is való az a rengeteg templom, amelyek közül sok naphosszat üresen és gyakran bezárva áll. Így ír erről: „A házak, emberek autók kedves és színes forgatagában állnak Róma kupolái, amelyek a Szent számára elkülönített terekbe hívnak. Róma templomai üres terek számára hoznak létre keretet: ezek a terek az Egyetlenről tesznek tanúságot, aki minden emberi élet nyugodt és csendes középpontja. A templomok nem hasznosak, nem praktikusak, nem követelnek azonnali cselekvést vagy választ. Nyugodt, többnyire üres terek ezek, amelyek egész lényünket csendre, figyelemre, térdre borulásra hívják.”

 

Ezt a teret és időt hozza létre számunkra a liturgia spirituális temploma is.