Thomas Harbor (Robert Redford) elzárkózva él egy kastélyban, ahol a munkatársain kívül sok nehéz sorsú ember is menedékre talált. A tudós nem szívesen mutatkozik a nyilvánosság előtt, mert az ő felfedezésének a számlájára írják, hogy a világon rövid idő alatt négymillió ember lett öngyilkos. Pedig Thomas kutatásai éppen az élet meghosszabbítására irányultak, sőt, tudományosan is sikerült bebizonyítania, hogy van létezés a halál után.
Előre kell bocsátanunk, hogy Charlie McDowell sci-fije, A felfedezés – amelyet a Netflix internetes csatorna mutatott be – nem egy eget rengető művészi alkotás. Bár a színészek ismertek – az Islát alakító Rooney Mara A tetovált lány-trilógiában tűnt fel, míg Thomas Harbor Will nevű fiát megformáló Jason Segel nevével leginkább a sorozatkedvelők találkozhattak –, az ő játékuk is legfeljebb egy jól sikerült iparosmunka színvonalát üti meg. A felvetett téma azonban nyugtalanító kérdéseket feszeget. Mint kiderül, Thomas lelkiismereti okokból hozta létre az új laboratóriumát, az öngyilkossági hullám kényszerítette arra, hogy titokban folytassa a kutatást. Eredményt pedig csak akkor érhet el, ha beleshet a függöny mögé. Az ugyanis egyáltalán nem tisztázott még, hogy mi is van pontosan a másik oldalon.
Úgy tűnik, annak igazolása, hogy a halál nem végpontja az emberi létezésnek, önmagában nem elég. Legalább annyira fontos, hogy milyen az a túlvilági lét. Megítéltetik az ember? Valamilyen paradicsomi világ várja, vagy lehetőség van arra is, hogy elkárhozzon és a pokolra kerüljön? Milyen összefüggés van az életben elkövetett tettek és a túlvilági állapot között?
Miközben a tudós és munkatársai tovább keresgélnek, kiderül, hogy a kastélyban meghúzódó emberek azok közé tartoznak, akik öngyilkosok akartak lenni, csak nekik nem sikerült. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy nem a halál a probléma, hanem az élet. A valódi kérdés ezek szerint így hangzik: Van-e emberhez méltó élet a halál előtt? Pusztán az élet utáni létezés igazolása is elegendő volt ahhoz, hogy nemleges választ adva sokan a halál mellett döntsenek. Valójában Isla, Will és Thomas is az életét szeretné helyrehozni. A nő elvesztette a gyermekét, Will évek óta nem találja a helyét, a tudós pedig a felesége halálán nem tudta túltenni magát, mivel az ő közönyössége is közrejátszott benne.
Thomas Harbornak végül sikerül működésbe hoznia egy gépezetet, ám az nem a halál utáni lét mikéntjét vagy formáját mutatja meg, hanem valami egész mást: egy alternatív valósággal köti össze őket. Ezen a ponton pedig a film egy reinkarnációs történetté silányul. Vagyis veszteni nem lehet, a lapokat számtalanszor újrakeverhetjük egészen addig, míg a kívánt leosztáshoz el nem jutunk. De ha kritikus tekintetünk elé feltesszük a megértő szemüvegünket, akkor azt is láthatjuk, gyakran akár a végsőkig is elmegyünk azért, hogy megszabaduljunk a ránk nehezedő súlyoktól. A filmben annak a vágya jelenik meg, hogy mennyire szeretné az ember helyrehozni mindazt, amit elrontott, és milyen elviselhetetlen annak a tudata, hogy nem tehetünk már semmit. Ám az is valószínű, hogy hiába bizonyítaná be valaki tudományos alapon a túlvilág létezését, az nem válaszolná meg sem az ideát, sem az odaát legfőbb kérdéseit.
