Csepregi András,
az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője
1989. június 30-án jogutód nélkül megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal. A már érezhető politikai-társadalmi változások előestéjén, még a szabad választásokat megelőző parlament hozta meg azt a jogszabályt, amely az 1990. évi IV. törvényként ismeretes. A legfontosabb és máig pozitív vonása, hogy minden állami beavatkozástól mentes jogi környezetet alakított ki a lelkiismereti és vallásszabadság terén, valamint az egyházak számára. Az egyházak saját természetes lehetőségeiknek megfelelő fejlődési pályát kaptak ezzel: belső autonómiát, s ez minden bejegyzett egyházra egyaránt vonatkozik. A törvény megszületésekor nem számoltak azzal: a várható társadalmi-politikai változások negatív jelenségeként az egyházaknak adott szabadsággal – amelyet a korábbi, brutális korszak „ellentételezéseként” biztosított a jogszabály – bizonyos csoportok visszaélnek. Az egyházak alapítására vonatkozó törvény az alaptörvény szellemét követve nagyon alacsony létszámot (száz főt), másrészt egyszerű bírósági bejegyzési eljárást írt elő, s ezzel megadta a visszaélések lehetőségét. A későbbiekben az egyházakra vonatkozó további jogszabályok (az 1991. évi XXXII. törvény a volt egyházi ingatlanok rendezéséről, az 1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részéről való rendelkezésről, majd az 1997. évi CXXIV. törvény az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről) értelemszerűen valamennyi, egyenlő jogon bejegyzett egyházra vonatkoznak. A regisztráció szervezeti és anyagi biztosítékokat, másként jogokat és lehetőségeket ad. Idővel a nagyobb egyházak a maguk szolgálati területén, s belső életük alakulása szerint egyre több joghoz jutottak, s az így megszerzett jogok minden, bejegyzett státuszban lévő egyházra vonatkoznak. Hogyan jelentkeznek a visszaélések? Amikor Magyarország még nem volt tagja az Európai Uniónak, az imént említett jogok elsősorban járulék- és vámkedvezményeket jelentettek. Széles körben ismert annak az új egyháznak az esete, amely kegytárgyként autóalkatrészeket forgalmazott. Vagy egy másik, amely ugyanezt tette alapélelmiszerekkel, mondván, ezek az ő vallási kultuszához tartoznak. Új lehetőség nyílt az egy százalékos felajánlás lehetőségével, amihez kapcsolódóan magas állami kiegészítéshez lehetett jutni. Ez a lehetőség érdekeltté tehetett bizonyos üzleti köröket abban, hogy önmagukat egyházként definiálják. Ez a szabadság ára: a költségvetés olyan közösségeknek is kifizet bizonyos összeget, amelyek a szó „egyszerű” értelmében nem vallási közösségek (ám egyházként jegyezték be őket), azért, hogy az igazi vallási közösségek szabadságát ne kelljen megkérdőjelezni, netán korlátozni. Később szociális, illetve oktatási szolgáltatóként léptek fel olyan egyháznak bejegyzett közösségek, amelyek vélhetően nem vallási alapon szerveződtek, hanem az egyházi intézményfenntartás nyújtotta anyagi előnyökben érdekeltek. Ez először szociális területen jelent meg, s tavaly óta érzékeljük az oktatásban is. Például: egy alapítvány évek óta fenntartott már egy iskolahálózatot, majd az alapítvány vezetői elhatározták, hogy egyházzá alakulnak, mert így hozzájutnak az egyházi oktatási kiegészítő támogatáshoz, amelyről tudjuk, hogy a csökkenő alapnormatíva mellett az oktatási költségek közel felét teszi ki. S az egykori alapítvány képviselői ettől kezdve mint egy bejegyzett egyház képviselői jelennek meg, s működtetik a korábbi iskolahálózatot, most már egyházként, s mondjuk ezer diák után megigényelnek 250 millió forint oktatási kiegészítő támogatást. Valamit tenni kell, mert nem hunyhatunk szemet az 1990. évi IV. törvény alapján jelentkező visszásságok felett. Ugyanakkor az alaptörvényt nem volna szabad megváltoztatni. A visszaéléseket más módon szükséges megakadályozni. régóta szó van róla, s egyszer talán eljut a törvényalkotáshoz is, hogy az APEH-nél ne lehessen azonnal technikai számért bejelentkezni (ami az egyházi egyszázalékos felajánlás előfeltétele), hanem csak két-három év működés után. Valami hasonlót lehetne végiggondolni az intézményfenntartás terén is. 1990-ben nemcsak az államot választották el az egyháztól, hanem az egyes hatalmi ágakat is egymástól. Az egyházak bejegyzését a tizenkilenc megyei és a fővárosi bíróság végzi, a bíróságok nincsenek információs kapcsolatban a mindenkori végrehajtó hatalom egyházi kapcsolatokkal foglalkozó szervével, ezért mi csak akkor kapunk hírt egy új egyház létezéséről, ha annak érdekében áll felhívni magára a figyelmet: ha bejelentkezik az APEH-hez, vagy ha intézményfenntartóvá válik. Sajátos helyzetnek tartom, hogy a Titkárság vezetőjeként nincs hivatalos információm arról, hogy milyen közösségek jegyeztették be magukat 2009-ben egyházként. Fontosnak tartanám – valamilyen jogszabállyal biztosítva – a kapcsolatot a bíróság és a végrehajtó hatalom között, s hogy központi honlapon szerepeljen valamennyi bejegyzett egyház; így naprakészen lehetne követni, mely közösségek működnek, milyen székhellyel, mi a működési területük, stb. Mindaz – az adatvédelmi törvény figyelembevételével – látható legyen, ami az egyes egyházakat jellemzi. Állami feladat ennek törvényi és információs feltételeit megteremteni.
