Cserháti József (1914-1994) pécsi megyés püspök korábban is gyakran foglalt állást aktuális egyházpolitikai kérdésekben. A Magyar Nemzet 1989. július 11-i számában megjelent cikke azonban új hangot ütött meg. Benne is élt azonban bizonyos kettősség. „A többpártrendszer eltökélt hívei vagyunk, mégis úgy érezzük, bántó furcsaság lett hazánkban a túl sok alternatív mozgalom, ahogy az is elgondolkodtató, hogy rengeteg az újonnan indult sajtótermék. Ez eleve nem megnyugtató, hanem az ismert magyar széthúzás vagy szétforgácsolódás egyik jele.” Egyrészt a demokratikus társadalmi berendezkedés mellett tett hitet, másrészt – ennek némiképp ellentmondva –szokatlannak, „túl soknak” minősítette az alternatív mozgalmat és sajtóterméket. Mindenesetre „a kibontakozás érdekében a tisztességes, jó szándékú erőkkel lehetséges az összefogás” – állapította meg. Az újrakezdés hónapjait éltük.
Felmerül a Mindszenty-újratemetés terve
A június 16-i újratemetés és Mindszenty bíboros emlékiratainak hazai megjelenése is ösztönözhette a soproni MDF-szervezetet abban, hogy 1989. július 20-án levélben kérték Paskai László bíboros prímást, tegyen lépéseket Mindszenty bíboros hamvainak hazaszállítása érdekében. A Magyar Demokrata Fórum soproni szervezete 1988. november közepén alakult meg. Kezdeti időszakát a lendület, a határozott és sikeres helyi politizálás jellemezte. Nagy jelentőséget tulajdoníthatunk annak a ténynek, hogy a katolikus társadalom köréből terjesztették az egyház vezetése elé a kérést. Köztudott volt, hogy az 1975. május 6-án Bécsben elhunyt Mindszenty József végrendeletében azt kérte, hogy ideiglenesen a magyarok búcsújáró helyének is számító Mariazellben temessék el, és csak akkor helyezzék el az esztergomi bazilika kriptájában, „ha lehull a vörös csillag országunk egéről”. Ha ez 1989-ben még nem is teljesült egészen, de mire az esztergomi újratemetés – mintegy a pápalátogatás „főpróbájaként” 1991. május 4-én bekövetkezett, megszabadultunk a vörös uralomtól. A hamvak magyarországi útja „valóságos diadalút” volt – írták róla a lapok.
Sümeg ismét ferences gondozásban
A magyar ferencesek mariánus rendtartományától a szerzetesrendek többségével együtt 1950-ben visszavonták az állami működési engedélyt. A „szétszóratás” évtizedei után 1989. július 25-én fontos esemény volt a rendtartomány életében a sümegi kegytemplom lelkipásztori gondozásának újbóli átvétele a veszprémi egyházmegyétől, Szendi József püspöksége idején. A sümegi kegytemplom kezdettől ferences „műhely” volt. Gróf Széchenyi György, 1648-tól 1658-ig veszprémi püspök, 1649-ben a felvidéki Szakolcáról és szülővárosából hívott ferences szerzeteseket Sümegre. 1950-ben hat páternek és öt testvérnek kellett elhagynia Sümeget. Ám jellemző módon a búcsújárások mégsem szűntek meg. A „barátokat” egyedül Szabin testvér képviselte a kegyhelyen, aki sekrestyésként mindvégig kitartott, mígnem 1989. augusztus 1-jén újra magára ölthette a ferences ruhát, és öt rendtársával együtt élhette tovább még két évig a közösségi életet. Sümeg volt az első kolostor, melyet az újraéledt mariánus rendtartomány átvehetett. Az esemény jelentőségét mutatta, hogy maga a ferences rendfőnök jött el Rómából, hogy köszöntse a sümegi Szüzet, aki „századok óta tündököl itt irgalmasságának csodáival”.
