Húsvéti ajándék Ferenc pápának

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

 

 

Antal András állandó diakónus, a csévharaszti plébánia vezetője és a zarándoklat szervezője az MTI-nek elmondta: a felajánlott bárányokból egyet a Szent Márta-ház húsvéti asztalára, egy tizenhét kilogrammos sonkát személyesen Ferenc pápának, egyet pedig XVI. Benedek emeritus pápának szántak. Azok a húsvéti sonkák, amelyekkel „Ferenc pápa szegényeit”, vagyis a Rómában élő hajléktalanokat szeretnék megajándékozni, a vatikáni alamizsnahivatalba kerültek.
Antal András kitért arra is, hogy a tizenöt tagú csoport a csévharaszti plébánián dolgozó szegényekből, az egyházközség híveiből és a falu vezetőiből verbuválódott. A bárányokat a plébánia tangazdaságában nevelték, és a sonkák többségét is az ott dolgozó szegények készítették, illetve ajánlották fel.
A szentatyának szánt sonkát Antal András diakónus, Bodor István és Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet tartotta oda áldásra Ferenc pápának.
A zarándokcsoport április 3-án, hétfőn reggel Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult útnak a Vatikánba – mondta el Antal András.

 

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.