Húsvét tehát éppen azért „mozog”, mert a legnagyobb, legfontosabb keresztény ünnep, Krisztus feltámadásának ünnepe. S mivel ez a keresztény hit sarokpontja, kezdettől pontosan azon a napon akarták megülni, amikor történt. Márpedig Jézus halála a holdnaptár szerint számított ószövetségi húsvét (pészach) ünnepe előtti napon történt. A zsidó húsvétot niszán hónap 14-én, vagyis az első tavaszi holdtölte napján ünnepelték. A keresztények azonban az Úr feltámadása napján, vasárnap akarták ünnepelni húsvétot. Ezért a 325-ben tartott niceai egyetemes zsinat óta ez a húsvét kiszámításának szabálya: húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap. Mivel március 21. a tavasz kezdete, húsvétvasárnap legkorábban március 22-én lehet, legkésőbb pedig április 25-én. E két határnap között harmincöt különböző dátuma lehetséges.
1582-ben aztán csillagászati számítások alapján naptárreformra került sor. XIII. Gergely pápa bevezette a róla elnevezett kalendáriumot, mely felváltotta a Julianus-naptárt. De az újítást nem mindegyik keleti ortodox egyház fogadta el, s ők továbbra is a Julianus-naptárt használják. Így például századunkban csupán harmincegy alkalommal kerül majd sor közös keleti–nyugati keresztény húsvétünnepre.
Számos kísérlet történt már az egységes, állandó húsvéti ünnep megállapítására a katolikus egyház és az Egyházak Világtanácsa, illetve az ENSZ részéről, mindeddig sikertelenül. Pedig a keresztény egység fontos jele lehetne.
