A honvédség a területnek csupán a központi részét használja, a lőtér körül pedig széles biztonsági zóna található, amely több mint száz éve elzárt, így érintetlen maradt, s ezért ritka kincset jelent. Hogy megértsük, mitől olyan értékes ez a terület, ahhoz némi ismeretre van szükségünk arról, milyen is volt az Alföld száz–kétszáz évvel ezelőtt, s mi történt vele főként az utóbbi évszázadban. Tudnunk kell, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság munkálatai, az utak építése, a vizek lecsapolása, a különböző, nálunk nem őshonos növényfajok betelepítése, a városok terjeszkedése, vagyis az ember tájátalakító tevékenysége megváltoztatta az Alföld eredeti növénytakaróját, és felborította annak természetes rendjét.
Ezzel szemben a hétezer hektáros lőtér, illetve a részét képező Turjánvidék zárt, katonai mivoltának köszönhetően megőrizte a régi táj képét és jellegzetességeit. A terület mélyebben fekvő, északi felén éger-kőris láperdők, zsombékosok, láprétek húzódnak. Ezt a vizes, néhol süppedékes, nehezen járható növényzetet nevezik „turjánosnak”, amelyről az egész vidék a nevét kapta. Adéli, szárazabb részt homokpusztagyepek, borókás-nyárasok, homoki tölgyes foltok tarkítják sok értékes növény- és állatfajnak nyújtva menedéket.
Megtalálható itt a kizárólag a Kárpát-medencében élő homoki kikerics, a csikófark, az óriás útifű, a jégkorból fennmaradt csengettyűvirág, és tucatnál is több orchideafaj. Ez a táj ad otthont többek között a magyar futrinka legnagyobb hazai állományának, a bütyköshátú ormányosbogárnak és az óriás galacsinhajtónak. Gazdag az élőhely madárvilága is: itt fészkel a trópusi színpompában tündöklő gyurgyalag és a szalakóta, a ragadozók közül a rétisas és a kígyászölyv. A turjános Magyarország legnagyobb madarának, a túzoknak is költőhelyet biztosít. A fent említett szólás tehát, amely szerint erre a madár sem jár, aligha illik ide.
A Turjánvidék legnagyobb kincse: a rákosi vipera. Európa egyik legveszélyeztetettebb hüllőjének világállományát csupán ötszáz példányra becsülik a kutatók, egy egyed eszmei értéke egymillió forint. Mérge az emberi életre nem veszélyes. A faj természetes élőhelyének eltűnése és az illegális gyűjtés miatt sodródott a kihalás szélére. A Duna–Ipoly Nemzeti Park szakemberei idén tavasszal mindössze három példányt vehettek szemügyre. Csak megbecsülni tudják, vajon mennyi lehet még.
A fentiek alapján már érthető, hogyan és miért jöhetett létre kapcsolat két olyan szakma képviselői között – természetvédők és katonák –, akiket „normális esetben” gyakorlatilag semmi nem köt össze. A közös munka 2011-ben kezdődött, amikor a Turjánvidék megóvása érdekében öt éven át tartó élőhely-rehabilitáció indult. A LIFE + Természet európai uniós pályázatból támogatott projektben a természetvédő szervezetek és a katonák azóta is folyamatosan együttműködnek, hogy az élőhelyeket helyreállítsák, és a fellelhető természeti értékeket megőrizzék.
A Turjánvidék érintetlensége nem jelent paradicsomi állapotot, mivel a területet kiszáradás fenyegeti. Nemcsak megőrzése, hanem megmentése is a cél. A melegedő éghajlat és a mesterséges lecsapolások miatt visszaszorultak a vízigényes élőhelyek. Az agresszív, betelepített idegenhonos növények, mint például a selyemkóró vagy az akác, folyamatosan kiszorítják az őshonos fajok egy részét.
A természetvédelmi munka egyik felét az özönnövények kíméletes eszközökkel történő eltávolítása, és – ahol szükséges – az őshonos fafajok betelepítése, valamint a helyreállítandó területek lőszermentesítése jelenti. Nagyon fontos célkitűzés egy összefüggő élőhely biztosítása a rákosi vipera számára.
Az együttműködés természetesen nem csupán annyit jelent, hogy a kutató ökológusok engedélyt kapnak a belépésre. Mivel egy lőtér – egyszerűen fogalmazva – csakugyan nem játszótér, így folyamatos egyeztetésekre, hónapos, negyedéves tervezésre is szükség van. Nemegyszer mindkét félnek gyakorolnia kell a toleranciát, a türelmet, és kötelező betartania a különböző szabályokat. A természetvédők nem léphetnek akármikor a területre, a kiképzőbázison pedig környezetvédelmi tiszt felel például azért, hogy a homoki nőszirom vagy az óriás útifű populációinak menedékein ne építsenek tábort, és ne ott semmisítsenek meg lőszert a gyakorlatozó katonák.
A felek közti viszony és a hatékonyság példaértékű. Ezt a tényt bizonyította az a sajtótájékoztató és területbejárás is, amelyet közösen szerveztek június 20-án. Mintegy negyven újságírónak tették lehetővé, hogy beléphessenek a lőtérre. A biológusok megmutatták a táj minden kincsét, amit az évszak és az idő szűkössége lehetővé tett. A katonák rendelkezésünkre bocsátották terepjáróikat és azt a hernyótalpas katonai PTSZ-t, vagyis kétéltűt, amely néhány héttel ezelőtt még az árvízi mentésben segédkezett.
A szovjet gyártmányú járművel egy órán keresztül haladtunk egyre beljebb a terület belsejébe. Halálfejes táblák, lövészárkok és céllövészethez használt eszközök jelezték, hogy egy másik valóság felé tartunk. Afelé, ahol a teremtett világ érintetlen, befogadó, csöndes, mégis nyüzsgő és már egyre ritkábban megtapasztalható csodája várt ránk. Az a fajta csoda, amelyet sajnos lassan világszerte csakugyan szögesdróttal kell körbevennünk, és lövészárkokkal kell megvédenünk. Saját magunktól.
Fotó: DINPI
A Natura 2000 és LIFE + Természet program:
Az Európai Unió valamennyi tagországában felmérték, melyek a különösen értékes vagy veszélyeztetett élőhelyek és fajok, és ezek védelmére Natura 2000 területeket jelöltek ki. Az unió a természeti értékek megőrzéséhez pénzügyi forrást is biztosít a LIFE + Természet alapból. A Turjánvidék nagy része a Natura 2000 hálózathoz tartozik. A projekt 2011 és 2016 között valósul meg a LIFE + Természet alap finanszírozásával. Vezetője a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, partnerei a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal, a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a WWF Magyarország. A projekt társfinanszírozója a Vidékfejlesztési Minisztérium.irándulás
