„Hogy lehetnél te az Isten Fia, ha – miközben itt vergődsz az elemi éhség maró kínjában – arra sem vagy képes, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré? Hogyan akarsz te názáreti senkiként Isten Fia lenni? Hogy akarsz te itt királykodni, uralkodni? Miféle hatalom a tiéd? Miféle királyság? Ha nem imádod a hatalmat és a dicsőséget, hogyan lesz a tiéd a hatalom és a dicsőség? Ha ezt megtagadod, a hatalom tagad meg téged, aztán majd kiáltozhatsz »a kereszted trónjáról« hatalmad teljében. Hogyan akarod meghódítani Jeruzsálemet, a templomot? Egy vallási senki vagy: se rabbi, se írástudó, se farizeus, se főpap. Ha olyan közel vagy a te Istenedhez, olyan atyafiságos a kapcsolatod vele, ha Isten Fia vagy, fogd szaván, kérd számon tőle a zsoltárt (Zsolt 91,11-12). Kényszeríts ki a te Istenedtől egy bizonyító erejű, lehengerlő csodaattrakciót. Landolj a templom párkányáról a templomudvarba, hadd legyen az az idők végezetéig milliók zarándokhelye.” Jézus életét és tanítását végigkíséri ez a diabolikus gúny. Ez a nevetés harsog a vallató főpap udvarában, ott van a világhatalmat, a római császárt képviselő Pilátus udvarában. Heródes, a negyedes fejedelem bohócruhát adat rá, így űz csúfot belőle (Lk 23,11-22). A gúnyt a keresztje alatt is ugyanaz a sátáni logika táplálja: „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről” ( Mt 27,40). A korabeli közvélemény-formáló értelmiség – a farizeusok, az írástudók – ezzel a gúnyolódással próbálták eltántorítani Jézust a tanítástól, hallgatóságát pedig a tanítás elfogadásától (Lk 16,14). A legbensőbb énjét, a szíve titkát feltáró, az Atyával való belső egységről és a jó pásztorról szóló tanítás után ez az értelmiség Jézust abnormálisnak nyilvánítja: „Démon van benne, és őrült. Miért hallgatok rá?” (Jn 10,20). Pál majd ugyanezt kapja meg, amikor a megfeszített és föltámadott Jézusról tanít (ApCsel 26,24). Nincs új a nap alatt. Kétezer év óta a Krisztus-követők ugyanabban a kísértésben részesülnek, mint Jézus, és a módszer sem változott. A pénzben, piacban, rangban, élvezkedésben gondolkodó világ abnormálisnak, azaz bolondnak nyilvánítja, s ekként is kezeli azokat, akik számára Jézus a norma, Jézus a példa, Jézus a törvény. Jézuson az ördög nem talál fogást. Miért nem? Mert egyrészt, amikor a gonosz lélek a normától el akarja tántorítani, akkor ez számára indítás arra, hogy a normához forduljon, ahhoz, ami „írva van” a Szentlélek által, és melyet „Szentlélekkel telve” (Lk 4,1) ért és értelmez. Nem talál fogást a gonosz lélek Jézuson azért sem, mert módszere, a gúny nem fog rajta. Jézus megérti, hogy ő a gonosz szemében, a gonosz normái szerint csak abnormális, bolond lehet. És ha őt a gonosz bolondnak tartja, akkor ő valójában a jó úton jár. És kicsoda ez az ördög? Annak a világnak a szelleme, amelyről Szent János a levelében azt írja, hogy a boldogtalanság áradásában, a „gonoszságban fetreng” (1Jn 5,19). Szerb Antal a Naplójában úgy nevezte el, hogy a „ Koristen”. És ezt a rövid jellemzést adja róla: „Ha gonosz is, de van.”
