A zsinagóga forrong és tombol (Lk 4,28), és a legjobb tudása szerint cselekszik: megragadják a felolvasót, kitaszítják a zsinagógából, a városukból, hogy letaszítsák annak meredélyéről, hogy jogos ítéletük jogos büntetését végrehajtsák rajta: megkövezve megöljék (Lk 4,29). Nem tudják, hogy tettükkel már annak beteljesedését szolgálják, amit Jézus meghirdetett. Jézust kitaszítják, így lesz ő minden kitaszítotté, minden egyes szegény Lázáré (Lk 16,20), így lesz ő a szegények boldogsága, gazdagsága. Megvalósul a szegényeknek hirdetett evangélium: „Boldogok vagytok ti, koldusszegények! Tiétek az Isten királysága” (Lk 6,20). Jézus szabadítást hirdet a foglyoknak, fölszabadulást a rabszolgáknak. Miként? Nem mint a „nagy” jelzővel ellátott gyilkos forradalmak, amelyek új erőszakrendszereket termeltek ki, új és új rabságokat és rabszolgaságokat hoztak létre. Jézus vállalva a fogoly-, a rabszolgasorsot, fölszabadító társsá válik. Gyermekkoromban valamilyen csínytevés büntetéseképpen sarokba kellett állnom. Ikertestvérem szolidáris szeretetből vállalta velem a sarokközösséget, hozzám szegődött társul. Jelenlétével a sarokban való lét a szeretet fölszabadító, új tapasztalásává lett. Csáti Józsefnek, a kárpátaljai római katolikus egyház vezetőjének a kezében megremegett a fakanál, mellyel az ebédet, a hajdinakását kavarta. Főzés közben a lágeréletről beszélgettünk. Vorkután halálra ítélték. A kivégzés előtti éjszakára betaszították a siralomháznak nevezett veremszerű cellába. „Szörnyű lehetett az az éjszaka” –mondtam kérdőn. Nehezen jött a válasz. Majd megszólalt: „Gyönyörű volt.” Hosszú percek csöndje után folytatta: „Életem legszebb éjszakája volt. Egyre csak azt lüktette a szívem: veled vagyok! Veled vagyok! Jézus mondta, a halálraítélt. Hajnalban kihirdették a kegyelmet. Életfogytiglan. Közömbösen vettem tudomásul. Hiszen én már megkaptam a kegyelmet: életem legboldogabb éjszakáját, melyben világossá lett: »Az én erőm az erőtlenségben teljesedik ki. Így hát szívesebben dicsekszem az erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje legyen a sátor (shekina) fölöttem« (2Kor 12,19). Istennek szegénnyé kell válnia ahhoz, hogy a szegények gazdagsága legyen; szorongatottá, megtört szívűvé, hogy a megtört szívűeké legyen; halálra válttá, hogy a halálra váltaké legyen. Így lehet Isten a mi üdvösségünk, s így lehetünk mi, Isten egyháza az üdvösség szentségévé. A názáretiek haraggal telt tettükkel Jézus szavainak teljesedését szolgálták. Senki sem tud kibújni az alól, hogy Isten tervét szolgálja. Ha Jézus ellen él, azzal, ha Jézussal, azzal. De nem mindegy, hogy boldogan vagy boldogtalanul. Nem mindegy, hogy a „boldogok” (Lk 6,20-23) közé tartozva Jézussal, vagy a boldogtalanok, a „jaj nektek” (Lk 6,24-26) táborába, Jézus ellenében. De amíg itt a földön, a „kegyelem idejében” (Lk 4,19) élünk, van lehetőség a megfordulásra, és a „jaj nektek” táborából kiálthatom: jaj nekem, „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz” (Lk 18,13).
