János a pusztába vonult vissza, hogy Isten szavát hallgassa, és kegyelmet nyerjen küldetése teljesítéséhez. Ahhoz, hogy mi is meghalljuk az Úr indítását, nekünk is vissza kell vonulnunk a „pusztába”, azaz a lélek csöndjébe. Az adventi szent idő erre nagyon is alkalmas. Külső és belső csendet kell teremtenünk, hogy szívünk ráhangolódjék az Isten szavára, hogy gondolataink könnyebben befogadják az ő gondolatait. S hogy tisztán meghalljuk lelkünk mélyén, hogy mire indít minket az Úr, ehhez elengedhetetlen magának a léleknek a tisztasága. Ha bűneink elhomályosítják szívünk gondolatait, ne hagyjuk a megtisztulást az utolsó napokra: már most, advent első felében járuljunk szentgyónáshoz, hogy karácsony ünnepére való készülődésünk igazi, megszentelt várakozás lehessen! Egész életünk zarándokút. Mint egy nagy adventi készülődés. Meg lehet élni Istentől távol, s csak az ünnep előtti utolsó pillanatban „összekapva” magunkat, de meg lehet élni tudatosan, szépen, tiszta szívvel, Istenre figyelő, a kegyelemmel állandóan töltekező lelkülettel is. Ez utóbbi természetesen fáradságosabb munka, de simábbá teszi az üdvösség felé vezető utunkat, s – valamilyen szinten – általunk másokét is. Kitartó munkát igényel, mert a hegyek maguktól nem omlanak le, s a völgyek maguktól nem töltődnek fel: az önzés, a rossz szokások „hegyei” nem számolják fel magukat, s a mulasztások, hiányosságok „völgyei” sem válnak erényekké. Lehet, hogy a munka közben kísértéseink is támadnak: megéri a fáradságot ez a küzdelem? Minél mélyebb a hitünk, annál nagyobb a bizonyosságunk: igen, megéri, mert jönni fog, akit várunk. Ő maga ígérte! Ehhez a munkához kérjük az Isten békéjében „várakozó Asszonynak”, a Boldogságos Szűz Máriának és Keresztelő Szent Jánosnak hathatós közbenjárását!
