Milyen lehetett ez a kapcsolat? Én lehettem volna-e Jézus barátja? Jézusnak ez a kedves barátja immár halálos beteg. Alig indultak el az üzenetvivők Jézushoz a súlyos betegség hírével Betániából, Lázár meg is halt.
A 6. versnek nagyon fontos mondanivalója van: Jézus nem indul azonnal barátjához, pedig a nővérek üzentek érte. Isten nem „ugrik rögtön” a mi kéréseinkre, nem teljesíti rögtön azokat, talán mert valami fontosat akar nekünk ez által a megvárakozatás által is tanítani. Amikor Isten késik a segítségnyújtással, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy magunkra hagyott minket, nem törődik az életünkkel. Ez azonban soha sincs így, bizonyítja a mai evangélium.
A választott nép a pusztai vándorlás során – mikor Isten nem teljesíti rögtön kérését, nem oltja szomját – fellázad ellene, pedig ez a hűség ideje. Isten mindig meghallgatja kéréseinket, de nem akkor és úgy teljesíti, ahogy azt mi elgondoljuk. Lehetőséget ad és tanít is közben a hűséges szeretetre. Mikor Jézus végre megérkezik, a nővérek a szemére vetik: „Ha itt lettél volna (ha idejében elindulsz), nem halt volna meg a testvérem. Komoly szemrehányás ez. Jézus nem sértődik meg. A meghitt, szeretetteljes kapcsolatban helye van a perlekedésnek, amely különbözik a vádaskodástól. A zsoltárokban is nem egy helyet találunk, ahol a zsoltáros perlekedik Istennel (lásd 119. vagy a 143. zsoltár). Maga Jeremiás próféta is perlekedik: „Rászedtél, Uram, és hagytam, hogy rászedj” (Jer 20,7).
Lázár immár négy napja halott. A zsidók hittek abban, hogy a lélek a visszatérés reményében a halál után három napig a test közelében marad. Itt már minden reménynek vége, Lázár halála megmásíthatatlan. A zsidó szokás három nap nagyon mély gyászolásról, majd négy nap mély gyászolásról, további harminc napig pedig közönséges gyászolásról rendelkezett.
Jézus a nővéreknek adott válaszában kifejezi: az „én vagyok” kifejezés nem csupán azt jelzi, hogy képes feltámadást és életet adni, hanem ezek azonosak vele. Nemcsak birtokolja az életet, hanem képes azt a benne hívőknek átadni.
A sírnál való jajveszékelés megszokott dolog volt. Az ott lévőkre vonatkozó „sír” szó a fájdalom és a szomorúság hangos kifejezését jelenti. Amikor Jézus is „könnyekre fakad”, ez a görög nyelvű szövegben nem a bánat hangos kinyilvánítását, hanem csendes sírást jelent.
A mai vasárnap meghív arra, hogy végiggondoljam: életemben mikor sérült Isten iránti bizalmam, mikor halt meg bennem a remény, mikor vádoltam őt? Ugyanakkor arra is meghív, hogy a húsvéti szent három napra való készület célegyenesében kimondjam az ortodox himnusszal együtt: „Ne feledd, hogy Krisztuson nem vett erőt a halál. Ő a mi üdvösségünk, dicsősége örök. Ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni fogunk, ha vele együtt tűrünk, vele uralomra jutunk.”
