A mai vasárnap felvisz bennünket a színeváltozás helyére. Kiemel a hétköznapokból, segít, hogy életünket felülről tudjuk szemlélni. A nagyböjti aszkézis abban támogat, hogy egyre szabadabbá váljak. Nem önsanyargatásra indít, hanem bátorít, hogy jobban, mélyebben tudjak megnyílni Isten szeretete felé.
Minden ember életében többször is megtörténik a „színeváltozás”: amikor Isten szeretete ráragyog. Persze sokan nem veszik vagy nem akarják észrevenni. Ugyanakkor Jézus a Tábor-hegyen nem téríteni akar. Nem érdekből megy oda, hanem egyszerűen imádkozni, mint máskor is. Vasárnaponként a mi szentmiséink a Tábor-hegy színeváltozásának helyei. Kiemelnek a hétköznapokból. Az Eucharisztia a keresztény közösség legnagyobb kincse. Olyan, mint egy házaspár kapcsolatának belső lényege: nem rakhatom ki az ablakba vagy a kirakatba. Mindig szenvedtem olyan gyászmiséken, ahol a jelen lévő rokonságnak fogalma sem volt, hogy hol van. Jézus a hegyre azokat viszi fel, akik mindent elhagytak érte, hogy megerősítse őket.
Jézus imádságában teljesen igent mond az Atyának, és ez az igen átragyog rajta. Istennel való kapcsolatomban törölnöm kell azt a szót, hogy nem, mert ő is törölte ezt a szót a velem való kapcsolatában. Teljes, visszavonhatatlan igent mondott az életemre.
Minden szentmisében kimondhatom Jézusnak ezt az igenjét az Atyának, amely igazán a kereszten csúcsosodott ki. Amikor ez megvalósul, az Atya dicsősége rajtam is átragyog, „színeváltozott” emberré válhatok. Csak olyan életen ragyog át, mely teret enged neki. Isten olyan mértékben lesz jelen az életemben, amennyire teret engedek neki, s engedem, hogy bennem munkálkodjon.
De miért is nem ragyog a mi arcunk, mikor a szentmiséről kijövünk? A választ mindenkinek önmagában kell keresnie, mintegy lelkiismeret-vizsgálatként. Kimondtam-e a szentmisén Jézus igenjét az Atyának, valóban meg volt-e bennem a vágy, hogy vele akarok találkozni, vagy a megszokottság pora borítja hitemet, önátadásomat pedig kispórolom belőle? Amikor az ünnep után hazatérünk, a hétköznapokban derül ki viselkedésünkből, hogy valóban belülről járt át a fény, vagy csak visszatükröződött az arcunkon.
Minden imádságunkban, de kiváltképp a szentmiséinkben Jézus arcát szemléljük. Ahogy II. János Pál pápa mondta: „Ez az az arc, melyet szemlélnünk kell!”Engedjük, hogy ez a csoda, „színeváltozásom” csodája, minél gyakrabban megismétlődjön életünkben!
