A család a társadalomban
Amikor a házasulandó felek igent mondanak egymásra és születendő gyermekeikre, akkor felelősséget vállalnak egymásért és gyermekeikért. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy a gyermekek testi-lelki fejlődésének feltételeit biztosítják. Szükségük van ehhez a társadalom szolidáris támogatására, hiszen a közjót szolgálják. Fontos ugyanakkor, hogy a társadalom tiszteletben tartsa a szülők jogait a szubszidiaritás elvének megfelelően.
Naponta érkeznek a hírek: ismét túllépett valamelyik állam törvényhozása a hagyományos családformán, már nem csak a férfi és a nő házasságára lehet családot építeni. A „hagyományos” szónak itt negatív kicsengése van, mintha a hagyománynak megfelelő család egyúttal elavult, érvényértékét vesztett lenne. Egy kortárs gondolkodó rámutat: a hagyomány valójában az, ami a katasztrófát túléli, nem pedig az, amit a katasztrófa eltöröl. Az új családformák fölényét hirdetők szívesen eltörölnék a „hagyományos” családot, amely szerintük csupán egy emberpár intim életének színtere, tehát magánügy, észre sem veszik azt a katasztrófát, amely az egész társadalmat fenyegeti a hagyományos családforma visszaszorulása miatt. A család a társadalom humántőkéje, nélküle a társadalom ugyanis atomjaira hullik szét, mert a családon kívül született gyermekek szocializálódásából hiányozni fog az egymásért kölcsönösen áldozatot hozni tudás, a generációk és nemek kölcsönös tisztelete, a valamivé válás helyett előtérbe kerül a birtoklásra törekvés. A hagyományos család nem okozója a bajoknak, hanem elszenvedője, nem megreformálásra vagy éppen felszámolásra szorul, hanem támogatásra és védelemre.
Idézzetek fel a rokoni, baráti, ismerősi körből olyan „hagyományos” családokat, amelyek példásan szolgálták nem csak saját családjukat, hanem a közügyet, a társadalmat is!
Ha csupán a jelenségeket nézzük – azt, hogy korunkban sok család széthullik, képtelen a jövő társadalmának bölcsőjévé válni -, és nem tekintünk a dolgok eredetére, arra, hogy a Teremtő miért akarta, hogy az ember ne legyen egyedül, akkor bizonyára legfeljebb részmegoldásokat fogunk találni, a bajok radikális orvoslására nem lesz esélyünk. A radikális megoldásra Jézus mutatott rá: „Kezdetben nem így volt!” (Mt 19,8), ne fogadjátok el a jelen kártékony, romboló szokásait, térjetek vissza a kezdetekhez! A házasság minden kultúrában a politikai és társadalmi nézetek fölötti alapokon nyugszik, bele van oltva az emberi természetbe, mert a Teremtő úgy alkotta meg az embert, hogy a házasságban tud kiteljesedni. A férfi és a nő elhagyja apját és anyját, és ketten egy testté lesznek (vö. Mt 19,5), összeköti őket a szeretet. A keresztény házasság alapja egy még nagyobb szeretet: Krisztusnak, a főnek a szeretete az egyház iránt (l. Ef 5,28,32). A házasságból család lesz, ha a házasok együttműködve a Teremtő és a Megváltó szeretetével gyarapítják és gazdagítják az emberiséget, azaz a társadalmat és az egyházat (vö. GS 50). A házasulandók szívből kimondott igenje a házasságukból születendő gyermekekre tehát nem magánügy, hanem annak kinyilvánítása, hogy készek Isten teremtőerejével együttműködve építeni a társadalmat és az egyházat. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a társadalom és az egyház rá van utalva erre az igenre, nélküle életképtelenné válik, elhal.
Hogyan ismertétek fel a Teremtő akaratát, azt, hogy együttműködésre hív benneteket? Milyen nehézségekkel jár a társadalom építése, ha az elutasítja a keresztény értékrendet?
A gyermek a házasság legnagyobb ajándéka, és a szülők számára a legnagyobb kincs. Az igen kimondása azonban nem csupán egy elhatározás, hanem felelősségvállalás is azért, hogy a gyermekekkel a társadalom és az egyház gazdagodását, erkölcsileg jó irányú fejlődését szolgálják. A születendő gyermeknek joga van arra, hogy az életbe bevezetve az alapvető emberi javaknak részesévé váljon, mindenekelőtt jó nevelést kapjon. Joga van emberhez méltó anyagi körülmények között felnövekedni, azokat az ismereteket elsajátítani, melyek az adott társadalomban való értékes életvitelhez, az emberi közösséggel való együttműködéshez szükségesek.
A családok képezik a társadalom gazdagságát, humán- és szociális tőkéjét, ezért fontos értékteremtő tevékenységük méltó erkölcsi és anyagi elismerése. Senkinek sem közömbös, hogy mennyi gyermek születik és azok milyen körülmények között szocializálódnak, nevelkednek, hogyan válnak alkotóvá, fogyasztóvá, a hagyományok folytatóivá. A család ügye közügy, a jövő nemzedékért való felelősségben a szülőkkel osztozik az egész társadalom. Ezért fontos, hogy a családokat, a gyermekvállalást támogató programok akkor is folyamatosan működjenek, amikor a gazdasági körülmények miatt takarékoskodni kell. Nagy árat fizet a társadalom azért, ha ilyen takarékoskodás miatt kevesebb gyermek születik és a megszületőknek is romlanak az esélyei. Különösen fontos, hogy ezek a programok stabilak legyenek, a családok hosszabb távon számíthassanak rájuk. A gyermekvállalás felelős döntés eredménye, ehhez pedig az szükséges, hogy a szülők biztonsággal számíthassanak a társadalom szolidaritására.
Hogyan tudjátok a szüleitektől, nagyszüleitektől kapott értékeket, hagyományokat gyermekeiteknek továbbadni? Számoljatok be olyan esetekről, amelyekben az össztársadalom látta kárát annak, hogy a család értékteremtő tevékenységét nem kellően méltányolták!
A házasulandók igenje csak az első felelős döntés a gyermekre, addig, amíg felnőttként önálló életet él, egy sor döntést kell meghozniuk. Ápolási, majd nevelési kérdések, iskolaválasztás, kapcsolatok egyénekkel és közösségekkel, életviteli kérdések, mind-mind döntéseket igényelnek, és a döntésnél a felelősségteljes szülők nemcsak a saját és gyermekük érdekét nézik, hanem az egész családét, a közösségét, a társadalom és az egyház ügyét. A szülők joga és kötelessége gondoskodni gyermekük testi-lelki fejlődéséről, ennek a jognak az elvitatása megakadályozza azt, hogy a család a társadalom alapsejtjeként működhessen. Akkor azonban, amikor bármely körülmény miatt a szülők felelős döntése akadályokba ütközik, a nagyobb közösségnek – a családnak, a rokonságnak, társadalmi intézménynek vagy szervezetnek – a segítségére van szükség a szolidaritás és szubszidiaritás elve alapján. „A család, mint sérthetetlen jogok alanya, legitimitását az emberi természetből nyeri, és nem az állam elismeréséből. A család tehát nem a társadalomért és nem az államért van, hanem a társadalom és az állam van a családért.”
Milyen lehetőségeket láttok a gyermekek nevelésére vonatkozó elsődleges szülői jogok érvényesítésére? Hogyan segíthet a közösség, a szülők és családok összefogása e jogok gyakorlásában?
Levelem kiegészítéseként figyelmetekbe ajánlom az MKPK Boldogabb családokért című körlevele 78-84. pontjait.
a szerző az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
