Fotó: Thaler Tamás
A máriaremetei kegytemplom kertjében szeptember 23-án, szombaton kisebb „katonai tábort” építettek, Bíró László tábori püspök pedig a minden hivatásban, de a honvédelemben talán különösen is szükséges állhatatosságról elmélkedett prédikációjában. És a gyerekek is megtalálták a számításukat.
Tűző napfényből lépek be a máriaremetei templomkert fasorának árnyékába. A magas, mégis törékenynek látszó jegenyék úgy hajladoznak az erős szélben, mintha táncolnának. Rugalmasak; nem kell attól félni, hogy eltörnek. Hasonlítanak hozzájuk a katonai iskolások, akikkel pár perc múlva beljebb, a templom felé haladva találkozom. Némelyik szinte gyerek még, többségükkel mégis alaki gyakorlatokat végeztetnek a misére várakozva. És miközben ők a menetelés, a vigyázz, a jobbra, majd újra jobbra és pihenj után sorfalba rendeződve maguk elé merednek, néhány szerencsésebb társuk nagy vidáman a lehulló gesztenyékkel focizik, és közben nagyokat nevet. A többieknek azonban – bizonyára ez az előírás – úgy kell tenniük, mintha ezt észre sem vennék. Fegyelmük bámulatra méltó.
Valamivel odébb ugrálóvár, kézművessátor és sok-sok katona mindenfelé, különböző egyenruhákban. Az egyik sátor előtt egy állványon nyereg és lópokróc – mellette hagyományőrzők álldogálnak: itt a szabadságharcos, az első és második világháborús ruhákkal, a katonaélettel lehet ismerkedni. „Nagyon szép mise lesz” – mondja a mellettem álldogáló katona anyuka a kisfiának, aki talán szívesebben játszana kint.
A templomban az első öt-tíz percben még elég nagy a zsibongás, de valamivel a mise kezdete előtt egyszer csak, szinte varázsütésre csend lesz. Berta Tibor atya, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke lép a mikrofonhoz, és üdvözli a 23. Nemzeti Katonai Zarándoklaton megjelenteket, majd az idei mottóról beszél. „Állhatatosságban termést hozni” – ma azért imádkozzunk, hogy mindenki, aki a honvédelemben dolgozik, legyen bár itthon vagy külföldön, ennek szellemében tudjon élni. A Tibor atya mellé lépő Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára üdvözli azokat a zarándok katonákat, akik ma reggel nyolc kilométeres menetgyakorlatot tettek meg a közeli erdőkben, a templomtól a templomig. A zarándoklat nemcsak fizikai, hanem lelki és szellemi utazás is, hangsúlyozza, sőt az igazi értelme az utóbbi kettő. Köszöntőjében Bíró László tábori püspök az államtitkár gondolatát folytatja, amikor arra kéri az ország különböző pontjairól idesereglett katonákat, imádkozzanak a többiekért is, hogy az egész nap imává váljon.
A mise hangulatát meghatározza a katonai fúvószenekar közreműködése: közismert népénekeink az ő előadásukban a szokásosnál ünnepibben, méltóságteljesebben szólalnak meg, és az egyik zenekari tag – ez számomra új – „előéneklőként”, mikrofonnal a kezében, az oltár előtt állva valamennyit olyan odaadással és koncentrációval énekli végig, mintha klasszikus koncert szólistája lenne.
Az evangélium a magvetőről szóló példabeszéd. Bíró László prédikációjában Angelo Bagnascót, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökét idézi, aki mint irányát vesztő, vallási-kulturális gyökereitől elszakadó kontinensről beszélt Európáról. Majd Márai Sándor gondolatával folytatja arról, hogy a kivezető út csak a megújult kereszténység lehet: az, hogy a keresztény erkölcs uralkodni kezdjen a lelkekben. Ezért vagyunk ma itt, folytatja, és jövünk el minden évben, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepének környékén. Az evangélium arról szól, hogy Isten országa már itt van köztünk – mégis kérdés, hogy meg tud-e nyilvánulni. Fontos, hogy a honvédség berkeiben is megjelenítsük.
Szent László középkori ábrázolásain a kun vitéz tüzet okád. Ez arra utal, hogy a hős királynak az alvilág erőivel kellett szembeszállnia. Ezért nem volna szabad hobbiként kezelnünk a vallásosságunkat. Mária-kegyhelyen vagyunk, így jusson eszünkbe: Mária igenje révén Isten országa jelent meg a történelemben. Ferenc pápa egyszer azt mondta róla: figyeljük meg, hogy bármi történt, mindig állva tudott maradni, helytállt – állhatatosság szavunk is az állból származik. A Szűzanyához hasonlóan álljunk, és mi is teremjünk gyümölcsöket a hitben.
A mise után átadják a Kapisztrán Szent János-elismeréseket – arany, ezüst és bronz érdemérmeket, emlékérmeket, elismerő okleveleket és emléklapokat – mindazoknak, akik az elmúlt évben különösen is segítették a tábori püspökség tevékenységét. Arany érdemérmet kap Vargha Tamás államtitkár, ezüstöt Földváry Gábor István helyettes államtitkár.
Aztán Petrás Mária lép az oltár elé, és rövid műsorában évszázados imákat, népdalokat és gregorián énekeket szólaltat meg.
Kedves színfoltja a napnak a vicces, sastollas fejfedőket viselő olasz alpini küldöttség tagjainak megszólalása, akik ajándékot nyújtanak át a püspöknek. Egy hatalmas képet városukról, a háttérben pedig az olasz hegyekről, amelyek között az első világháborúban annyi magyar és olasz katona halt meg. Ők akkor ellenséges felek voltak, míg mi, hála Istennek, ma barátokként lehetünk jelen, mondja a vezetőjük. Békében emlékezünk rájuk, a sokszor közös sírban nyugvó egykori katonákra, válaszol Bíró püspök, és megköszöni az ajándékot.
Az ebédre várakozókat odakint megsorozza az eső, az ugrálóvárat a rossz időre tekintettel leeresztik. Néhány egészen apró gyerek – nem tudom, ez milyen játék része – katonaruhát, gumicsizmát húz: úgy festenek, mintha legó-bábuk vagy terepasztalon mozgatott ólomkatonák lennének. Játékháborúba indulnak?
