Hitoktatás korszerűbben

 

Miskolcon az alaptémám a szerelem volt, amellyel kapcsolatban a legképtelenebb nézetekkel találkozhatunk. A gondok elsősorban abból adódnak, hogy a szerelmet sok minden egyébbel össze lehet téveszteni: például a hódítási, az egzisztenciális vággyal és a hiúsággal is. Az első, amit tisztázni szoktam, hogy a szerelem a magas kultúrák terméke, s nem olyasmi, ami csak úgy magától jön: tanulni szükséges. Gyökössy Endre alapján arra is mindig kitérek, hogy a nemek közötti vonzalomnak négy szintje van. A szexus („szeretlek, mert az enyém vagy”), az erotika („szeretlek, mert ilyen vagy”), az agapé („szeretlek, mert szeretlek”) és a fília („szeretlek, mert a társam-barátom vagy”). Az utóbbi két szint, az agapé és a fília csupán a kereszténységgel vált lehetővé, és mindkettő összetartozónak tekinti a felebaráti szeretetet és a szerelmet. Pál apostol írja, hogy nincs többé férfi vagy nő, mert mindnyájan egyek lettünk Jézus Krisztusban! Vagyis a kereszténység szemlélete az, hogy a szerelmesek az egyenlőség szabadságában, szellemi-lelki társakként válhatnak igazán egymáséivá. Ezért nagyon lényeges újra meg újra fellépni az olyan, fundamentalista nézetekkel szemben, amelyek szerint a nő helye a konyhában van, illetve az apának nem feladata a gyereknevelés. Mindkét szülő ugyanolyan fontos a gyermek számára, a nemek e téren is egyenlőek.


 

– Miben tud az előadásaival segíteni a hitoktatóknak?

– Önbizalmat próbálok önteni beléjük, mert leginkább arra van szükségük. Azt szoktam nekik mondani, hogy a természettudományokat oktató tanárok legyenek a legjobb barátaik, segítőik. A legfontosabb feladatuk pedig az, hogy az általánosan jellemző, a hit és a tudomány szembenállását sugalló kettős nevelés kárait elhárítsák. Nem lehet szembemenni az értelemmel, nem szabad külön, zárt tartományként bemutatni a hitet. Éppen ellenkezőleg, azt kell világossá tenni a gyerekek számára, hogy a világot mint egészet kell látniuk, amelyben minden mindennel összefügg. Ezért például bátran beszélhetnek a hitoktatók a darwini tanokról is a teremtés történetével összefüggésben, és rámutathatnak, hogy nincs a kettő között ellentmondás. Tanárként soha nem tudtam fegyelmezni, ezért érdekesnek kellett lennem; fontos volt, hogy le tudjam kötni a hallgatóságomat. Ezt tanácsolom a hitoktatóknak is. Jó visszajelzéseket kapok tőlük, ki-kiszaladnak hozzám a szünetekben, hogy megköszönjék a segítségemet. Nem az átadott ismeretanyagon, hanem a szemléleten van a hangsúly. Nem azt mondom el nekik, mit tanítsanak, hanem a lelkesedésemet próbálom átragasztani rájuk. A hitemet, hogy a hitoktatást lehet korszerűbben, a gyerekek figyelmét megragadó módon művelni.