– Melyek voltak az említett nehézségek?
– A hitoktatás megszervezése, a hittanórák beillesztése az iskola életébe, az idevonatkozó köznevelési rendelkezések végrehajtása és így tovább.
Az új rendszer bevezetése pontos adatkezelést, nyilvántartást kíván, s erre sem az iskolák, sem a katekéták – a hitoktatók – nem voltak felkészülve. Időközben a magyar katolikus püspöki konferencia titkársága kidolgozott egy olyan számítógépes programot, amely áttekinthetővé teszi a köznevelési törvény előírásaiból fakadó tennivalókat: a csoportlétszámok kimutatását, a hittankönyvek rendelését. Ez a program jelenleg próbaüzemben működik, de rövidesen életbe lép, s a következő tanévtől már ennek segítségével dolgozunk.
Ma már tudjuk, hogy a következő tanévben belépő osztályokból hányan kezdik meg hit- és erkölcstani tanulmányaikat. Országosan a tanulók valamivel több mint ötven százaléka választotta a hit- és erkölcstanoktatást, s a szeptemberben belépő újabb osztályok esetében is hasonló az arány. Az első és az ötödik osztályból elenyésző számban morzsolódtak le hittanosok, s többen kérték a jövőre vonatkozóan az erkölcstan helyett a hitoktatást.
– Mindvégig lehetőség nyílik arra, hogy valamely diák átlépjen a hit- és erkölcstanoktatásba, vagy fordítva?
– Igen, a tanév végén nyitott a lehetőség erre. Itt jegyzem meg: ha valaki hittanra jár, nem kell minden évben nyilatkoznia arról, hogy a következő osztályban is ezt kívánja tanulni. Néhány iskola esetében ugyan is félreértés született ebből.
– Technikai kérdés, mégis fontos az iskolák életében: a felmenő rendszerben belépő osztályok esetében hogyan tudják megoldani – elsősorban a terembeosztásra tekintettel – a csoportok bontását?
– A kisebb létszámú iskolákban, vagy ahol több felekezet van jelen, valóban nagy gondot jelent az iskola igazgatójának a terembeosztás elkészítése. Az egyeztető tárgyalásokon fölvetődött a következő lehetőség: amennyiben az iskola nem tudna helyet biztosítani, a plébániai közösség erre alkalmas helyiségét is használni lehet – a gyerekek biztonságát, rendezett kísérését figyelembe véve. S természetesen nem sérülhet ezzel a többi tanóra rendje.
– Az állami iskolai hitoktatás és a plébániai hitoktatás hogyan egészíti ki egymást?
– Három típusú katekézist, hitoktatást végzünk. Az egyik az állami iskolákban, illetve az egyházi iskolákban kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás, heti egy órában.
Az egyházi iskolákban a második hittanórát fakultatív képzés keretében tartják meg – ami itt persze kötelező részvételt jelent. Nem fordulhat elő ugyanis az egyházi iskolában, hogy valaki polgári erkölcstant szeretne tanulni, hiszen a hitoktatás az egyházi iskola sajátossága.
Az állami iskolákban a szabadon választható, de kötelező heti egy óra hittan nem zárja ki – fakultatív keretek között – a második hittanóra megtartását.
Harmadik lehetőségként a plébánián az állam által nem finanszírozott hitoktatás folyik: szentségfelkészítés, felnőtt és ifjúsági katekézis vagy kisebb gyerekekkel való foglalkozás, illetve az olyan fakultatív hitoktatás is a plébánián zajlik, amelyre az iskolában – teremhiány, délutáni elfoglaltság vagy más egyéb miatt – nem nyílik mód.
A három terület összekapcsolódik, de hangsúlyozom, a szentségi ünneplés, a szentségi felkészítés természetes és teológiai helye a plébánia. Ez nem jelenti azt, hogy más helyütt ne azzal a szándékkal tanítanánk a hittant, hogy a gyerekek az ismeretek szerzésén túl – ami nagyon fontos –, valóban eljussanak a hitre.
Bár iskolai keretek között érthető módon a tananyagra nagyobb hangsúly helyeződik, a hitoktatás itt is minden esetben a hitátadás helye, a katekézis alkalma. Az persze nagy kérdés, hogy az iskolai hitoktatás mennyire lehet teljes a plébániához, a közösséghez való kötődés vagy a vasárnap megünneplése nélkül. Ezért fontosnak tartom, hogy együtt szemléljük ezeket a területeket. Jelenleg ennek az együttszemlélésnek az elősegítésén dolgozunk azáltal is, hogy kialakítjuk a hitoktatás átfogó szabályrendszerét, amely egyrészt a munkaszerződésekre, a finanszírozásra, a szakmai előmenetelre, a továbbképzésre vonatkozik, másrészt arra is, hogy az említett három oktatási, hitre nevelési terület hogyan illeszkedjék egymáshoz. Ezen direktívák végső formáját a püspöki konferencia döntése alapján fogjuk véglegesíteni.
– Az elmúlt év milyen tapasztalatokat nyújtott arra vonatkozóan, hogy a hit- és erkölcstan, illetve az erkölcstan tárgyak anyaga mennyiben közelít egymáshoz, illetve miben jelentkezhetnek eltérések?
– Sok tekintetben harmonizál a két tárgy. A hitoktatásban már régtől fogva a gyermek életkorából, tapasztalatából, megismerő képességéből indulunk ki, s ennek alapján fogalmazzuk meg a hittartalmat. Ugyanerre épít az etika is, hiszen az is a közösségi életre és az önnevelésre vonatkozó szabályokat fogalmazza meg.
– Nyilván a fölsőbb osztályokban kerülnek majd elő olyan témák, amelyekben a polgári erkölcs másként vélekedik: például az élet védelmét, annak kezdetét, illetve a végét illetően. Itt vetődik föl az abortusz és az eutanázia kérdése.
– Ezen a téren valóban eltérő vélemények mutatkozhatnak, de ez nagymértékben függ attól, mi és hogyan jelenik meg az etikakönyvekben, illetve a téma tárgyalását lényegileg a tanár személyisége határozza meg. Természetesen a hitoktatónak – küldetéséből fakadóan – az egyház tanítását kell továbbadnia.
– A hitoktatók a tanári karhoz tartoznak?
– A köznevelési törvény értelmében az erkölcstantanár a tantestület tagja, míg a kötelező vagy fakultatív hitoktatást végző, pedagógusi diplomával rendelkező hitoktató nem tagja a tantestületnek. Ez nem feltétlenül hátrányos, s számunkra is sokkal nagyobb biztosítékot nyújt a hitoktató függetlenségére nézve. A hitoktatót a megyés püspök vagy az iskolát fenntartó szerzetesrend elöljárója nevezi ki, a hitoktatási engedélyt a püspök adja meg. Ez a jogi keret. Arra vonatkozóan, hogy a gyakorlatban a hitoktató és a tantestület mennyire működik együtt, számtalan jó és csak néhány negatív példával találkoztunk. Hiszen ugyanarról a gyerekről van szó, a nevelés – a pedagógiai egységesség elvének szellemében – megkívánja az együttműködést.
– A hitoktatást végző pedagógusok bérezése eltér a többi tanárétól?
– Az állami iskolákban a hit- és erkölcstanoktatáshoz az állam biztosítja a többi pedagóguséhoz hasonló bérezést. A finanszírozásban egy elméleti szám jelent meg ezzel kapcsolatban a közelmúltban: a 2014-es évre vonatkozóan: január–szeptemberre: 319 200 forint, október–decemberre: 330 300 forint. Ez az úgynevezett bruttó-bruttó bért jelenti, melyben benne van a munkáltató által fizetendő járulék. Miután ezt levonták, a kapott összeg adja meg a hitoktató bruttó bérét, amelyből kiszámolják a nettó bért. Ez a nettó összeg arra vonatkozik, ha az adott tanár heti huszonnégy órában tanít hittant. Erre ilyen nagy óraszámban – a felmenő rendszer miatt – a hitoktatóknak ebben az évben nem volt lehetőségük. Az említett összeget az egyházi fenntartók kapják meg, s a leadott órák számának megfelelő arányban fizetik ki.
– Tulajdonképpen óradíjas bérezésről van szó?
– Igen, hiszen – mint említettem – még nincs olyan hitoktató, aki hetente huszonnégy órában tanítaná a hit- és erkölcstan tantárgyat. A katekéta a fakultatív hitoktatásban is részt vehet, ami – másféle elszámolás szerint – ugyancsak díjazott. Tehát két- vagy háromféle formában végzett hitoktatás után kapja a hitoktató – egyetlen szerződés alapján – az összesített bérét, ami azonban nem több, mint a pedagógus1 kategória szerinti munkabér.
– Munkaviszonya megfelel az állami iskolában tanító pedagógusokénak?
– Az állami iskolában tanító pedagógus főállású, főállású részmunkaidős vagy óraadó munkaviszonyt tölthet be. A hitoktatóra ugyanez vonatkozik, s munkáltatója az egyházmegye vagy az adott szerzetesi intézmény.
– Az állami iskolában tanító hitoktatók az iskola szakmai felügyelete alá tartoznak?
– Nem, az intézmény vezetője annyiban rendelkezik utasítási joggal, amennyiben az iskola rendjéről van szó. A hitoktató sem a helyettesítés, sem az óraanyag beosztása, sem a szakmai ellenőrzés szempontjából nem tartozik az intézmény felügyelete alá. De ismételten mondom: ezek a jogi keretek. Célunk a lehető legjobb együttműködés kialakítása.
– A hitet oktatni… Sokak számára ellentmondást hordoz a megfogalmazás. A hittankönyvek mennyire alkalmasak a mai kor színvonalán – az egyház tanítását követve – közvetíteni az ismereteket?
– Hitet oktatni nemcsak lehet, hanem kell is. Hitünknek nagyon világosan megragadható intellektuális – ésszel befogadható – része van, s ezenkívül több más eleme is említhető: a liturgia, az ima, a karitatív tevékenység, a közösségi élet. A négy terület kölcsönösen erősíti egymást. Akkor értjük jól, amit tanultunk, ha annak megfelelően imádkozunk; s akkor imádkozunk jól, ha annak megfelelően cselekszünk.
XVI. Benedek pápa többször beszélt erről: a hit tartalma, az ünneplés fegyelme, a közösségi élet és az imádság ugyanazon alapból indul ki, s egymást erősíti.
A hittantankönyvek e négy szempontot figyelembe véve születnek, de inkább az intellektuális részt hangsúlyozzák, bár a könyvekben és a munkafüzetekben lévő feladatok a gyerekek közösségi életre nevelését, hitben történő növekedését is szolgálják.
A hittankönyvek használatát az adott egyházmegye főpásztora engedélyezi. Ekkor fölkerülnek a tankönyvlistára, s ezek közül rendelhetnek az iskolák. Ez nem érinti a fakultatív vagy a plébániai hitoktatást, de ott is csak azokból a könyvekből lehet tanítani, amelyek egyházi jóváhagyást kaptak. Az oktatást újabban korszerű segédeszközök egészítik ki: az internetes oldalakon a módszertani feldolgozások az egyházmegyék honlapján elérhetők a hitoktatók számára. De sose feledjük el, a tankönyv csak eszköz, a legfőbb nevelő a katekéta a maga személyiségével.
Fotó: Cser István
