Szakmai és emberi értékek máshol is tapasztalhatók az egészségügyben, de azok ilyen mértékű harmóniáját még sehol máshol nem éltem át. Magas szintű, korrekt munkavégzés a mindennapi feladatokban, aktív tudományos tevékenység, közösségi szellem, összetartozás, humor és szeretet, hozzáértés és odaszánás – hogy csak címszavakat említsek. De bármilyen hosszúra is nyújtanám ezt a felsorolást, nem adhatnám vissza azt a szellemiséget, amely olyan jellegzetesen „bethesdás”, s amelyben ott van a hiteles kereszténység, amely „még a falakról is árad”. Szó szerint is, hiszen a műtőkben és a kórtermekben mindenhol ott a kereszt, a falakon bibliai idézetek, képes bibliai illusztrációk a gyerekek számára. De átvitt értelemben is, s éppen ez teszi hitelessé a falakra kitett szimbólumokat, képeket és szövegeket. Mert keresztény szimbólumokat használni csak hitelesen szabad.
Hitelesség alatt pedig nem valami valóságtól elrugaszkodott, rózsaszín ködben lebegő tökéletességet értek, hanem jól megharcolt harcokat és értelmesen megélt mindennapokat. A Bethesdában is előfordulnak konfliktusok, de vannak a konfliktusokat jól rendezni tudó, felelős vezetők is. Itt is kényszerülnek kompromisszumokra, de az érdemi kérdésekben mégis következetességet tapasztaltam. Itt is hiány van anyagiakban, és kevés az ember, mégis minden körülmények között törekszenek az igényességre. A pályakezdők olykor itt is bizonytalanok, de láttam, hogyan formálja őket rövid idő alatt érett orvosokká a megbecsülés, az idősebb kollégák szakmai és emberi támogatása, törődése. Láttam a nővéreket fáradtnak vagy elégedetlennek, de láttam őket késő éjszaka és kora hajnalban is hűségesen állni a betegágyak mellett. Itt sincs elég orvos, de van elég összetartás, józanság, és a bajban mindig van segítség, a másik mellé állás. Felvetődnek nehéz etikai kérdések, de megfogalmazódnak nagyon egyértelmű és követhető állásfoglalások. Egy-egy váratlan pillanatban pedig tanúja lehettem annak, hogy Isten valósággal „itt van köztünk”, itt van az emberek szívében. Egyszer felcsendült egy áldást kívánó ének az intenzív osztály kis konyhájában – valakinek a köszöntésére készültek a munkatársak, s az ügyeletátadás és a műtők indítása előtt még próbáltak egyet gyorsan. Hónapokig dolgoztunk együtt valakivel, aki elnyerte minden szakmai és emberi nagyrabecsülésemet, aztán egy kiadvánnyal kapcsolatos rövid levélváltásban bizonyságot tett az Isten iránti mély elkötelezettségéről. Az a fajta bizonyságtétel volt ez, amely nem szólal meg hangzatos szólamokban, hiteltelen frázisokban, „hívős” közhelyekben, de magyarázatot ad arra, amit addig is csodáltam ebben az emberben és ebben a kórházban. Igen. Azt hiszem, leginkább ezt takarja számomra az a fogalom, hogy „bethesdás”. Így szeretnék én is keresztény lenni – csöndes alázattal, de markáns hitelességgel. Bethesdásan.
Korábban volt tehát bennem valami homályos jóleső érzés, ha a Bethesda szót hallottam. De mára mindez megváltozott. Ma, ha ezt a szót hallom, csordultig telik a szívem melegséggel, és bárhol vagyok, elmosolyodom.
Köszönöm! Isten áldjon és őrizzen meg, Bethesda Kórház!
A szerző gyermekorvos (Gyula)
