Kisebb-nagyobb csalások elszenvedői, részesei vagyunk. Lehet ezt életrevalóságnak, ügyességnek is hívni, de valljuk be, sok esetben hiteltelen, becstelen emberekkel vagyunk körülvéve. Mire gondolok? Nemegyszer kételkedni vagyok kénytelen a boltban, hogy jól számoltak-e. Kételkedni vagyok kénytelen, hogy a befizetett adómmal valóban jól sáfárkodnak-e. Kételkedni vagyok kénytelen, hogy a reklámokban elhangzó állítások igazak-e…
Hitelességvesztés tapasztalható a világban, ezt élik meg fiaink, unokáink is.
Mondok egy-két példát. Fiam megszerezte a jogosítványát. Azóta néha elkéri a család kocsiját. Bevallom, addig félek, amíg haza nem érkezik, de tudom – gyakorolnia, tanulnia kell. Egy alkalommal rossz sávból kanyarodott, a rendőrök megállították. Az igazoltatás során felajánlották neki, hogy a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás, ha zsebbe fizet – nekik. Fiam nem ezt választotta, csekken fizettük be a „tanulópénzt”. (Hozzá kell tennem, hogy a kerületi kapitánynak részletesen leírtam az eseményt, aki személyesen hozta el fiamnak a válaszlevelet – nyilván nem akarta hivatalossá tenni az ügyet. A levélben szinte elnézést kért, valamint idézte: legfőbb feladatának tekinti a rendőrségen belüli korrupció visszaszorítását.)
Egy másik példa, mely szintén a fiammal történt meg. Tavaly nyáron vidéken vállalt diákmunkát. Vonattal ment, azzal is jött. Intercityre váltott jegyet, a vonat mindig annyit késett, hogy a jegyár bizonyos részének visszafizetésére volt joga. Fél évnél is több idő telt el, közben kapott két levelet, hogy a feltorlódott munkák miatt késik a MÁV kifizetése. A közelmúltban aztán megérkezett az egyik késés „eredménye” – ötszáz forint. A másikról pár héttel később értesítést kapott, melyben közölték vele, hogy „vis major” miatt nem fizetnek neki semmit. Az egyórás késés javát egy villámcsapás okozta, a MÁV-ot pedig csak huszonnyolc percnyi várakozás terheli, ám csak harminc perc után kötelesek visszafizetni a jegy árának egy részét.
Elgondolkodtam. Az említetthez hasonló rendőri „eljárások”, a MÁV packázása nem arra nevelik-e a fiatalokat, hogy ügyeskedjenek, becstelenek legyenek, mert akkor érvényesülhetnek? Milyen zsinórmértéket lehet eléjük állítani? Talán az egyház példája, hitelessége lehetne ez. Ezért is tiltakoznak olyan sokan a hit- vagy erkölcstani nevelés ellen?
