Hitel-S program

A szeretetszolgálat szerepvállalását az tette szükségessé, hogy a végrehajtástól rettegő adósok problémáira sem a pénzintézeteknek, sem a szociális intézményeknek nem voltak megfelelő válaszaik. A befizetések elmaradásával szinte törvényszerűen megszakadt a kommunikáció is: az adós félve bontotta ki a banktól érkező leveleket, és a pénzintézet is legfeljebb a következő felszólítással kereste meg őt. Innen kezdve pedig egyenes út vezetett a szerződés felbontásához. A Hitel-S program kidolgozói abból indultak ki, hogy ilyen helyzetben elfogulatlan személyre, kívülálló segítőre van szükség, aki reálisan felméri az adós lehetőségeit, és szükség esetén képes közvetíteni a pénzintézet és a család között új megállapodás érdekében. A segítségnyújtás minden esetben személyre szabott, nincs két egyforma eset.

Major Gábor
, a Hitel-S program szakmai vezetője szerint a munka az adós helyzetének elemzésével, az erőforrások feltárásával kezdődik, majd a lehetőségek feltárása után hosszú távra szóló megoldást próbálnak találni. Egyszerűbben mondva segítenek újratervezni a családi gazdálkodást, hogy a bevételek és a kiadások összhangba kerüljenek. Ez a gyakorlatban akár azt is jelentheti, hogy a máltai segítő azt javasolja a családnak: az egyetemista gyerek halasszon évet és vállaljon munkát, vagy azt, hogy el kell adni az autót, és célszerű lenne kisebb, olcsóbban fenntartható lakásba költözni. Közben újraindulhat a tárgyalás a bankkal, a tartozás átütemezéséről, a részletek csökkentéséről. Mindez azért fontos, mert az eladósodott emberek sokszor nyilvánvalónak tűnő helyzeteket sem ismernek fel, gondolkodásuk beszűkül egy adott problémára.

A Hitel-S program segítői a máltai szeretetszolgálat által kidolgozott képzésen vesznek részt. Munkájuk során titoktartási kötelezettséget vállalnak, a bajba jutott családokra vonatkozó információkat másnak nem adják tovább – cserébe teljes őszinteséget várnak el az adóstól. A segítő, mint a neve is mutatja, nem hatósági személy, nem is a hitelező képviselője: alapvetően tanácsadással, közbenjárással segíti az adóst tartozásai átütemezésében, intézményes támogatások elérésében, szükség esetén a korábbi életkörülmények átalakításában.

enderesy Dóra
máltai projektvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009-es programterve már tartalmazta a TÁMOP 5.3.5 pályázatot, Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében címmel. A pályázatot végül 2010 végén bírálták el, a szeretetszolgálat szempontjából kedvező döntéssel. Ennek eredményeként indulhatott el idén április 19-én a sásdi kistérségben a Völgység–Hegyhát Takarékszövetkezettel együttműködésben a Hitel-S a Hegyháton program. A központi iroda Sásdon várja az érdeklődőket, de az ügyfélszolgálat elérhető Mágocson, Mindszentgodisán és Gödrén is.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.