Az EVS néhány európai ország 1990 óta működő hasonló szervezetéből alakult. Minden esztendőben kongresszuson számolnak be az elmúlt időszak eredményeiről, és áttekintik az elkövetkező év feladatait. A találkozóra idén Rómában, július elején került sor, ahol hazánkat Bodor György, a Katolikus Hivatásgondozó Intézet alelnöke képviselte. Az idei találkozó címe A hivatás evangéliumának magvetői: egy szó, amely hív és útra küld volt. A konferencián elhangzott előadások a hivatásokról, a felmerülő problémákról szóltak. Az evangéliumból kiindulva: hogy mit jelent a meghívás, és milyen az a föld, amelyre a mag hullik. Az egyház helyzetét vizsgálva megállapították, hogy aki manapság kereszténynek vallja magát, nem feltétlenül viselkedik öntudatos keresztényként, sőt, az is elhangzott, hogy a nyugati egyház „alvó egyház”. Egyes felmérések szerint például az egykori NDK területén az emberek 95 százaléka vallja magát ateistának, 4 százalékuk katolikusnak, és csupán egy százalékuk protestánsnak. Nem jobb a helyzet a skandináv államokban sem, ahol szinte már lemondott az egyház az evangélium hirdetéséről, így ott már a hit megtöréséről beszélhetünk. Az sem volt biztató, amikor az előadók kiemelték, hogy korábban a missziók számára legalább egy szűk „ösvény” ki volt taposva, ahonnan a magot elhullathatták, manapság viszont már sokfelé utat sem találunk…
A beszélgetések, előadások során egyértelművé vált – mondta Bodor György –, hogy a papnak hitelesnek kell lennie, egyértelműen meg kell mutatnia, hova vezeti azokat, akik bizalommal hozzá fordulnak. Ennek kapcsán fogalmazódott meg, hogy a hitből lesz hivatás, a hivatásból pedig hit. Ezt felismerve az olasz püspöki konferencia tízéves programot állított össze a kereszténységre neveléshez, melynek része az is, hogy a különböző élethelyzetekben az emberek tudják, kihez fordulhatnak segítségért.
A beszélgetések, előadások során egyértelművé vált – mondta Bodor György –, hogy a papnak hitelesnek kell lennie, egyértelműen meg kell mutatnia, hova vezeti azokat, akik bizalommal hozzá fordulnak. Ennek kapcsán fogalmazódott meg, hogy a hitből lesz hivatás, a hivatásból pedig hit. Ezt felismerve az olasz püspöki konferencia tízéves programot állított össze a kereszténységre neveléshez, melynek része az is, hogy a különböző élethelyzetekben az emberek tudják, kihez fordulhatnak segítségért.
A sok szomorú folyamat mellett olyan – a bajokat megfogalmazó – kijelentések is elhangzottak a konferencián, melyek igazságának felismerése, megértése az elkövetkező években megoldás lehet a változásra. Valaki például úgy fogalmazott, hogy „az egyház papjai ezer éve csupán kijelentenek, de nem javasolnak, pedig világosan tudják, hogy javaslatuk maga Jézus Krisztus”. Ugyancsak fontos volt kimondani, hogy az elmúlt ötszáz esztendőben nem az evangelizálással, hanem a katekézissel foglalkozott az egyház, ezért itt az ideje, hogy a hitoktatás mellett az evangelizációra helyezzük a hangsúlyt. Persze ennek egyik feltétele, hogy a pap a nap minden percében elérhető legyen, sőt, ne azt várja, hogy a hívek keressék, hanem ő keresse a kapcsolatot a rábízottakkal. Fontos feladatként határozták meg, hogy a papnak ott kell lennie, ahol a fiatalok vannak. Ismerniük kell egymást, s ha az egyház hívja a fiatalokat, nekik tudniuk kell, mire és hova hívják őket.
Mariano Crociata, az olasz püspöki konferencia főtitkára a találkozón többek közt arról szólt, hogy nem beszélhetünk hivatásról egyház nélkül. Hozzátette: a papi hivatásban egyszerre két kötelességet kell teljesíteni. Egyfelől a papnak saját hivatásának lángját kell ébren tartania, másfelől Isten eszközeként azt másokban is fel kell gyújtania. A hivatás – minden lelkipásztori technikán és lelkigyakorlaton túl – isteni misztérium. Nem születik meg, ha nincsenek az egyházzal kapcsolatos előzményei.
Paul M. Zulehner osztrák pasztorálteológus előadásában kiemelte, hogy a nyugati egyház válsága – amely a fiatalokkal való kapcsolattartásban is megnyilvánul –szükségessé teszi a laikusok és a papok közötti hatékony, minden területre kiterjedő együttműködést, a kelet-európai egyházakkal való kapcsolatok révén pedig a nyugatiak új utakat találhatnak, hogy a modern életfelfogás szerint tudják az egyház üzenetét közvetíteni. Az egyház nem ismer hivatás nélküli személyeket, hiszen a keresztségben mindenki hivatást kapott Istentől. Arra is felhívta a figyelmet Paul M. Zulehner, hogy ma is nagyon sok rejtett papi hivatás van, közülük nagyon sok nem teljesül be, különböző akadályok miatt. Mindez nem a hit hiányára vezethető vissza, hiszen sok fiatal a teológia elvégzése után hűséges hívőként szolgálja az egyházat, mégsem lesz felszentelt pap. Közép-Európa bizonyos részein – mondta a teológus – az egyház lelkipásztori szolgálata már hajótörést szenvedett volna e világi hívek önkéntes és önfeláldozó munkája nélkül. Az is igaz – tette hozzá –, hogy ezeknek a világiaknak a szolgálata csak addig lehet hatékony, amíg megfelelő számú felszentelt pap van, mert ha a papok és világi hívek közötti „szürke zónában” nem felszentelt „laikus papok” kezdenek el működni, a papok felszentelésének értelmét kérdőjelezhetik meg.
Persze Nyugat-Európában is évek óta kísért a meggyengült egyház képe – folytatta Paul Zulehner. Nem szabad csodálkozni azon, hogy ilyen hangulatban a fiatalok és az egyház kapcsolata problematikussá válik. Ezért a hivatások ismételt kivirágzása a mai Európában szorosan összefügg azzal a kérdéssel, hogy az egyháznak hogyan sikerül kritikus és kreatív módon szembenéznie a modern kultúrával. Az egyház – pontosított a teológus – nagyon nehezen tudja támaszként nyújtani a fiataloknak az általuk soha meg nem ismert evangélium erejét, amikor ők az élet értelmét keresik. Azt is látnunk kell – mondta Paul Zulehner –, hogy néhány nyugati országban már vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy a modernség és a kereszténység között új kapcsolat kezd kiépülni. Ha ez így van, akkor a kereszténység hanyatlása talán nem exportálódik a kelet-európai országokba, ugyanakkor az ottani, még meglévő lelkes hívek megerősítést adhatnak a nyugati egyházaknak.
A konferencia utolsó előtti napján, július 4-én XVI. Benedek pápa a Kelemen-teremben magánkihallgatáson fogadta a konferencia százhúsz résztvevőjét. A hivatásgondozás szakembereihez, felelőseihez intézett beszédében megállapította: minden egyházmegye legfontosabb pasztorális feladata a hivatások gondozása, melynek idén, a papok évében különleges hangsúlyt kell kapnia. A Szentatya arra buzdította a megjelenteket, hogy nem szabad a magvetőnek elkeserednie, ha a szemek egy része nem hoz termést, sőt figyelmeztetett: a mag halála után bőséges termést hozhat. Jézus a búzaszem, de a bőséges termés – az élet – is Ő. Ez minden hivatásgondozás logikája és igazi termékenysége: miként Krisztusnak, úgy a papnak és a hivatásgondozónak is olyan búzaszemmé kell válnia, amely lemond önmagáról, hogy megtegye az Atya akaratát. Végül a pápa a bizalom és a reménység magvetőinek nevezte a konferencia résztvevőit.
A következő, 2010-es konferencia házigazdája Magyarország lesz: július első hetében, Esztergomban üléseznek majd az európai hivatásgondozással foglalkozó szakemberek.
