1035 körül remeteségbe vonult a Gubbio melletti Fonte Avellanában. Novíciusként és szerzetesként is olyan buzgó volt az önsanyargatásban, hogy egészsége megromlott. Felépülése után a többi szerzetes tanítójának nevezték ki, majd a szomszédos monostorok vezetői kérésére remeteközösségeik tanítója is lett. Fonte Avellanába való visszatérése után priorja megtette utódjává; 1043-tól haláláig töltötte be az elöljárói tisztséget.
A kolostori, azaz monasztikus élet és az Egyház reformjának buzgó híveként szigorú fegyelmet vezetett be. Noha kolostora magányában élt, figyelemmel kísérte az Egyház életének alakulását. Kapcsolatba lépett III. Henrik császárral, és jelen volt Rómában, mikor II. Kelemen pápa megkoronázta Henriket és hitvesét, Ágnest. 1047 januárjában részt vett a Lateránban tartott zsinaton, ahol dekrétumokat adtak ki a szimónia ellen. Ezt követően visszatért kolostorába, ahol 1050 körül Liber Gomorrhianus címmel maró értekezést írt az egyházi kicsapongásokról.
1057-ben Ostia bíboros püspöke és Gubbio apostoli adminisztrátora lett. Az új bíboros nemsokára buzdító levelet írt a többi bíborosnak, melyben figyelmeztette őket, hogy járjanak jó példával a hívek előtt.
1063-ban a pápa zsinatot hívott össze Rómába, ahol Pétert megbízták, hogy közvetítsen a clunyi apátság és a mâconi püspök közötti viszályban; 1067-ben Firenzébe ment, ahol döntőbíróként szolgált a püspök és a vallambrosai szerzetesek vitájában.
1069-ben ismét útra kelt az Alpokon túlra, és a frankfurti gyűlésen rávette IV. Henrik császárt, hogy ne váljon el feleségétől, Bertától.
1072 elején Ravennába indult, amelynek lakói egyházi átok alatt álltak, mivel korábban II. Honorius ellenpápát támogatták. Péter feladata az volt, hogy megbékítse a város lakóit a szentszékkel. Ravenna felé tartó útján azonban belázasodott, s Faenza mellett, a Santa Maria degl’Angeli (ma: Santa Maria Vecchia) kolostorban meghalt. Földi maradványai a faenzai katedrálisban nyugszanak.
Dante Isteni színjátékában a Paradicsom legmagasabb szférájába helyezve ábrázolta őt, mint Assisi Szent Ferenc elődjét.
