Haszon és felelősség

– Mit kell tudni az Ön által vezetett cégről? Milyen szerepet tölt be a gazdaságban?

– Gépjármű-hitelezéssel és -forgalmazással foglalkozunk emellett huszonöt autó-márkakereskedésünk is van. Ahhoz segítjük hozzá az ügyfeleket, hogy gépjárművet vásárolhassanak hitelre. Ügyfeleink elsősorban nagyvállalatok, de magánszemélyek is fordulhatnak hozzánk. Ez az egyetlen olyan cég, mely a gépjárművel kapcsolatos valamennyi szolgáltatással foglalkozik. Még egyetemistaként egy barátommal kezdtem el ezt a vállalkozást több mint húsz évvel ezelőtt. Jelenleg fele-fele arányban tulajdonos az MKB Bank és több magánszemély. A részvénytársaságok világában, ahol nehezen meghatározható, hogy mi számít értéknek és mi nem, fontos az az elem, amit a magántulajdon jelenít meg cégünknél. Annak köszönhetően, hogy egy baráti társaság vezeti a vállalatot, szerintem ez egy emberszabású cég. Nyolcszáz munkatárs dolgozik nálunk, akikért felelősséggel tartozunk. Én a válság során is abban láttam a feladatunkat, hogy minél több álláshelyet meg tudjunk őrizni.

– Hogyan találkozott a kereszténységgel?

– A családom nem volt vallásos. Ám ha az értékrendet nézzük, azt, ahogyan a többi emberhez viszonyultak a szüleim, sok mindenben találok közös pontokat a keresztény felfogással. A húszas éveim végén kezdett jobban foglalkoztatni mindaz, amit a vallások jelentenek az ember életében. Egyik barátom irányította rá a figyelmemet a katolikus kereszténységre. Itt fontos megjegyezni, hogy aki nagyon sikeres az üzleti életben – ráadásul több éven keresztül –, az hajlamos azt hinni, hogy már mindent ismer. Rá kellett döbbennem a beszélgetések során, hogy ez egyáltalán nincs így. Szembesültem azzal, hogy például a kultúrát, a történelmet illetően nálunk milyen nagymértékben meghatározó a kereszténység. Elkezdtem olvasni mindent, amihez csak hozzájutottam, többek között természetesen a Szentírást is. Jelenits István művei voltak rám a legnagyobb hatással. Emlékszem, egy reggeli futás közben érlelődött meg bennem a gondolat, hogy meg fogok keresztelkedni. Szerencsés Zsolt soroksári plébános készített fel a keresztségre. Végül 2009 áprilisában én és a gyerekeim is megkeresztelkedtünk.

Nagyon nagy belső megrázkódtatást is jelentett számomra a megtérés. Felnőtt, érett fejjel kimondani azt, hogy „hiszem”, egyáltalán nem volt egyszerű. Teljesen újra kellett értelmeznem az egész életemet. A hit lett a mérce, ez mosta át bennem mindazt, amit addig fontosnak tartottam. De meg is erősített. Tudom, hogy mihez kaptam tehetséget, és azt is látom, hogyan tudom azt a lehető legjobban felhasználni.

– A keresztény etikai elvek miként alkalmazhatók a banki szférában egy ilyen nagy cég esetében?

– Egyszerűen meg lehet ezt fogalmazni: minden esetben a tisztességességre kell törekedni. Nem élhetünk vissza azzal, hogy mi egy olyan szolgáltatást nyújtunk az ügyfélnek, amihez ő kevésbé ért. Elsősorban arra kell törekednünk, hogy ügyfeleink meg legyenek elégedve. Az, hogy ezáltal nyereségre teszünk szert, nem ördögtől való. Ez egyrészt arra szolgál, hogy az állam adóbevételhez jusson, másrészt természetesen így tudja a cég a lehető legmagasabb színvonalon fenntartani a szolgáltatás hátterét. Ha arra törekszünk, hogy mindenki jól járjon, akkor szerintem etikai szempontból is rendben lesz egy üzleti tevékenység. Itt jelentkezik az, amit a Biblia úgy említ, hogy ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánnál.

– Hogyan hoz meg egy-egy nehezebb döntést? Van olyan elv, amelyből semmilyen körülmények között nem enged?

– Egy hívő ember tulajdonképpen minden pillanatban ellentmondást tapasztal aközött, amit szeretne, és ami a valóság. Amikor Athosz szigetén jártam, láthattam, milyen az, amikor nincsenek meg azok az impulzusok, amelyek általában kizökkentik a világban élő embert. A gazdasági életben nehéz megvalósítani a mindennapokban, hogy mindent Isten nagyobb dicsőségére tegyünk. Egy vállalkozás minden pillanatban kerülhet olyan konfliktusba, amely – főleg első ránézésre – ellentmond a keresztény etikai elveknek. Ha egy ügyfél azzal fordul hozzánk, hogy vegyük vissza az autóját, mert nem tudja tovább fizetni a hitelt, akkor bizony felmerül a kérdés, hogy vajon azzal cselekszünk- e helyesen, ha – emberiességi szempontok szerint – elállunk a követeléstől. Hiszen ha ez gyakorlattá válna, akkor annak a nyolcszáz embernek a munkáját is kockáztatnánk, aki nálunk dolgozik. Egyszer a napi döntéseket meghozó kollégáim elmentek és megnézték, hogy egy pénzügyi gondokra hivatkozó ügyfélnél mi a valós helyzet. Az adott problémára akkor találtak is egy jó megoldást, ám erre nincs minden esetben kapacitása a cégnek.

Az etikai elvekbe ütköző döntéseknél azt is figyelembe kell venni, hogy Magyarországon milyen játékszabályok szerint folyik az üzleti élet. Nálunk sajátos módon mindenki optimalizálja az adózását. Rossz szemmel nézzük, ha valaki a Kajmán-szigetekre viszi a vagyonát, ám eszünkbe sem jut nyugtát kérni a boltban. Vajon etikus-e, ha valaki a regisztrációs adó miatt – amivel egyébként tizenöt százalékot spórol – nem itthon veszi meg az autóját? Annak, akinek van pénze megvásárolni egy ilyen autót, valószínűleg a magasabb adó megfizetése sem jelentene nagy terhet. Viszont az is biztos, hogy neki lesz majd a legerősebb a hangja, ha mondjuk az iskolában a gyerekét valamilyen hátrány éri a forráshiány miatt. Van ebben valami cinizmus és egyfajta kivagyiság is, hiszen az idegen rendszámú autót mindenki észreveszi: látjátok, én ezt is megtehetem. Mi egyébként úgy döntöttünk annak idején, hogy az ilyen jellegű autófinanszírozásban nem veszünk részt. Vagyis a nehéz döntések elkerülhetetlenek, sokszor az adott pillanatban, lelkiismereti szempontok alapján próbálok dönteni.


– Önkéntesség, kölcsönösség, civil jólét – ezek a harmadik utas közgazdaságtan kulcsfogalmai. Ön szerint hol tart a magyar gazdasági élet ezeknek a megvalósítása terén?

– Úgy látom, hogy nincs a világon olyan gazdaság, amelyben minden rendben lenne etikai téren. A nyugati társadalom arra lett kihegyezve, hogy csak a maximális teljesítmény az elfogadható. Az egyén számára is. Ezért létezik az egész társadalomban egyfajta önzésre épülő alapmagatartás. Szerintem az a modern, liberális gazdasági felfogás kulcskérdése, hogy hajlandó-e észrevenni a másik embert mint személyt. Az együttérzés ugyanakkor nem kikényszeríthető. Az biztos, hogy Magyarországon nagy tartalékok vannak ezen a téren.

– Banki szakemberként hogyan látja a devizahitelesek problémáját?

– Az, hogy sok devizahiteles nem tudja fizetni a megnövekedett összegű részletet, rendkívül nagy társadalmi problémává nőtte ki magát. Bátran nevezhetjük ezt tragédiának is, hiszen családok tönkrementek anyagilag egy olyan gazdasági összeomlás miatt, melyet nem láthattunk előre. Európában még nem volt ilyen jellegű válság. Foglalkozhatunk ennek a helyzetnek a múltjával, ám sokkal fontosabb, hogy megtaláljuk a kilábalás lehetőségeit. Ebben felelőssége van a kormányzatnak, a bankoknak és az ügyfeleknek egyaránt. Nem szándékosan okoztak problémát a bankok, hiszen alakulhatott volna úgy is, hogy az árfolyam kedvezően alakul, és a hitel felvevői járnak jól.

– Ön a Tiszta Formák Alapítvány létrehívója. Mi a véleménye a jótékonyság hazai gyakorlatáról? Nyilvánosan jó ezt tenni, hogy az üzenet eljusson mindenkihez, vagy inkább a háttérből érdemes tevékenykedni?

– Számomra az a vonzó Krisztus magatartásában, hogy megy, és teszi a dolgát. Nem tudok a keresztény tanításra pusztán teoretikusan tekinteni. Az alapítványt eredetileg is azért hoztuk létre, hogy egyfajta hidat képezzen a gazdasági élet és a civil társadalom között. Igyekszünk az anyagi forrásokat eljuttatni a tehetségekhez. Sokszor ugyanakkor ezen a területen is megfigyelhető egyfajta, csak a látszatra adó képmutatás. Ez a probléma jól látható a kampányszerű akcióknál, amikor valaki elmondhatja magáról, hogy például segített a cunami áldozatain. Észre kell vennünk azonban, hogy a cunami nincs messze tőlünk. A cunami Csepelen van.

A jótékonyságban valóban az a lényeg, hogy adni nagy öröm. Sok cég arra törekszik, hogy egy-egy adománnyal kapcsolatban minél többször elhangozhasson a vállalat neve. Mert a jutalmat itt és most várják azért, hogy adtak valamit. Pedig egyáltalán nem az a fontos, hogy ki adott, sokkal lényegesebb az, hogy kinek. A jótékonysággal arra kellene ráirányítani a figyelmet, aki akár a rászorultsága, akár a tehetsége miatt érdemes az adományra. Nem az a remek ember, aki ad, hanem az, aki kap. Az a kérdés, hogy egy nagy jótékonysági rendezvény után másnap arról beszélünk-e, hogy nézd, milyen jó ember ez a tanár, aki naponta kiteszi a lelkét a tanítványaiért, vagy esetleg a tanítványok érdemeiről is szó esik. A helyesen értelmezett jótékonyság során megvalósul a kölcsönösség is, hiszen mi a pénzünket adjuk, a támogatott pedig mondjuk a tehetségét. Jó lenne, ha e kettő legalább egyenértékű lehetne az emberek szemében. Nem hálát várunk. Arra biztatunk mindenkit, akit támogatunk, hogy az energiáit ő is adja tovább másoknak.