Mentsége lehetne a felszólalónak, hogy tájékozatlan a történeti irodalomban. Csakhogy kiderült: nagyon jól ismeri a százharminc évvel korábbi eseményeket, vádakat, és azt sem mulasztotta el felemlíteni, ami annak idején a rágalmak célja volt.
Alig hihető, hogy egy (mégoly kicsi) parlamenti párt a XX. század embertelen diktatúrái után felmelegítendőnek véli hazánkban az antiszemitizmust szító tiszaeszlári pert, melyről a történettudomány már régen ítéletet mondott.
1882-ben vádolták meg azokat a tiszaeszlári zsidókat, akiket azzal gyanúsítottak, hogy rituális gyilkosságot követtek el egy eltűnt tizennégy éves lány, Solymosi Eszter ellen. A vérvád Európa-szerte ismert hiedelem volt korábban. A XIX. századi per felmentéssel végződött a független bíróság előtt.
Annak idején az emigráns Kossuth Lajos, több német katolikus püspök és maga XIII. Leó pápa is elfogadhatatlannak ítélte a vérvád primitív koholmányát. Most pedig a magyar kormány ítélte el a felszólalást, mely „ellenkezik mindazzal, amit a magyar országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint”.
Mi, katolikusok azonban – ötven esztendővel a II. vatikáni zsinat kezdete után – nemcsak hamis és nemzetvesztő szemléletnek tartjuk az antiszemitizmust, hanem helytelenítünk minden üldözést, bárkit érjen is, elítéljük a gyűlöletet, az üldöztetéseket és a rasszizmust, bármikor és bárki részéről érték is a zsidó embereket.
