– Ha a lelkipásztor értelmezni akarja a hívek számának megcsappanását, megtörténik, hogy elődjére mutogat, lehet, ki sem mondja, de arra gondol, elődje is oka annak, ami most van. Jakab Gábor ezt nem teheti, hiszen idestova két emberöltőt töltött el a kerekdombi Jézus Szíve-plébánián. Negyvenhárom év alatt a plébánia ezerkétszáz főről háromszáznegyvenre apadt. Hova lettek a hívek?
– Legtöbbjüket kikísértem a Házsongárdi temetőbe. Sokan elköltöztek az anyaországba, meg azon túl is, de a legfőbb ok, hogy nem születnek gyerekek. Ez biológiai kérdés. Ha van gyerek, ha születnek gyerekek, akkor van pap, tanár, orvos, mérnök, és van az is, aki a földet műveli. Olyan ez a népfogyás, mint egy természeti katasztrófa. Áthömpölyög rajtad az áradat, nem tudod feltartóztatni, csak állsz tehetetlenül, és kétoldalt zuhog alá.
– És csupán a kerekdombi plébániáról költöztek el a hívek?
– Van Kolozsváron vagy hatvan-hetvenezer magyar. Itt él a legnagyobb számú magyar közösség, és tagjai zömében nem székelyek és nem csángók. Kultúrájukkal, értelmiségükkel, színházzal, könyvkiadóval. És bár az említett fogyatkozás miatt már sokkal több román él a városban, mint magyar, a két kultúra mára átjárja egymást. Ma, ha beszállok egy taxiba, magyarul és románul is köszönök, és ha románul fogadja a sofőr, úgy beszélgetünk.
– A hívek körében vannak-e románok Kerekdombon?
– Még nincsenek, de úgy látom, előbb-utóbb megjelennek ők is. Eddig teljesen magyar közegben dolgoztam, de az idén már két vegyes ajkú házasságkötés is volt. Látom, hogy erősebb a nyelvi honosítás az ő részükről. És az a gyerek, aki román nyelven tanulja meg a karácsonyi énekeket az iskolában és a templomban, soha nem lesz magyar. Kolozsvári viszonylatban még csak a piarista templomban van román nyelvű római katolikus szentmise, de ha ez a tendencia folytatódik, a nagyobb plébániákon is megjelenik.
– A pravoszlávok vallási értelemben jelentenek-e alternatívát a magyarság számára?
– Nem. Az ortodoxok ugyan sokfelé építenek nagy kolostorokat, de úgy látom, ott is megindult a szekularizáció és a szektásodás.
– Kerekdomb neve arra utal, hogy csupán kicsiny emelkedő. Kicsi a templom és az új plébánia is, Jakab Gábor szavai mégis messzire szólnak: számos társaság és egyesület tagjaként, a Kolozsvár Társaság egyik alapítójaként, az erdélyi katolikusok meghatározó sajtójának, a Vasárnapnak és a Keresztény Szónak egykori főszerkesztőjeként, mintegy tizenhat éven keresztül. Újabb könyve kiadás előtt áll: azokat a karácsonyi leveleket gyűjtötte egybe, amelyeket negyvenhárom év alatt írt kerekdombi, irisztelepi és kajántói híveinek.
– Fontos persze ez is, de legalább annyira fontosnak érzem az egyéni beszélgetéseket. Sokszor jobban el tudok beszélgetni egy kulturált, de nem hívő művésszel, mint némely hívő kortársammal. Nagyon sok barátom lett ilyenformán, hogy elkezdtünk beszélgetni. És persze mindehhez kell a humor – mert akinek humora van, az mindent tud. Akinek nincs humora, az mindenre képes.
– Aranymiséje közeledtével mire gondol szívesen?
– Arra, hogy Farkaslakán nagyon jó katolikus családban születtem. Hivatásom indulását és az abban való megmaradást is édesanyámnak, imáinak köszönhetem. Szívesen emlékszem a csíkszeredai és a medgyesi kápláni esztendőkre is. Fölöttébb örömmel gondolok a II. vatikáni zsinatra, bár akkor mi még el voltunk zárva Nyugattól, de hála Szabó Ferinek, a jezsuitának, az ő könyvei eljutottak hozzánk. És mindazokra szeretettel gondolok, akik megmaradtak ebben a viszontagságos, de fantasztikus időben is mellettem: kántorokra, hívekre, a háztartásomat vezető asszonyra, a ministránsokból és énekkarból felnőtt barátokra. Oly sokan vannak! Szeretnék három Áronról is megemlékezni: Gábor Áronról, Tamási Áronról és Márton Áronról – ők a példaképeim.
Fotó: Farkas Antal
