Legutóbb a Gellért-hegyen tucatnyi széncinege hirdette a tavaszt. Egybeolvadt, összefolyt a sok kedves „nyitni-kék”, amikor pedig nem sokkal később már lefelé jöttem, egy erdei pinty is csatlakozott hozzájuk. Ragyogva sütött a nap, a távcsövön át jól láttam borvörös mellét, és amikor oldalt fordult, nagy fehér szárnytükrét is. Az elmúlt tavasszal ugyanott, a Gellért szállóval szembeni oldalon csattogott egy erdei pinty, talán ugyanez a madár lehetett.
A cinegék közben már az odúkat is nézegetik. Készülődnek a fészkelésre, egyes párok talán már építenek is. A Farkasréten korábban két barátommal tíz mesterséges fészekodút helyeztünk ki azon az útvonalon, ahol feleségem sírjához járok. A múlt évben mindegyik lakott volt, valamennyiből fiókák, szén- és kék cinegék, csuszkák repültek ki. A napokban az egyiknél kék cinege párt láttam. A hím egy magasabb ágon ülve énekelt, a tojó pedig az odúhoz röppent, és bekukucskált a röpnyíláson. Tavaly ebben az odúban kék cinege pár költött, és eljátszottam a gondolattal, hogy talán ugyanazok a madarak készülnek visszatérni.
Énekelnek a telelésre északabbról hozzánk érkezező vörösbegyek. Egyebek mellett Svéd- és Finnországban jelölt és nálunk kézre került példányok bizonyítják, hogy számukra a magyar tél már elviselhető. Parkokban, kertekben várják meg a tavaszt, amikor visszaindulnak északi hazájuk felé.
Nemrég a Hajógyári-szigeten jártam. Régi megfigyelés, hogy a városi kertekben, parkokban, valószínűleg a kissé enyhébb klíma miatt, előbb kezdenek énekelni a madarak. A sziget is elég csendes volt még. Két széncinege „nyitni- kék”-jét, egy csuszka hangos „vi-vi-vi-vi” kiáltását hallottam, dobolt egy nagy fakopáncs, ez volt minden. Később örvös galamb szólalt meg, majd két zöld küllő kezdett feleselni egymással. Egyikük a Nagy-Duna mentén ülhetett valamelyik hatalmas nyárfán, a másik a kis ág mentén. Ahogy feléje közeledtem, elhallgatott, piros sapkás fejét felemelve figyelt, majd hangos „klü-klü-klü-klü” kiáltással elrepült.
A legelők felett Zsuzsánna-nap óta dalolnak, trilláznak a mezei pacsirták, mindennap várom a kis csilpcsalpfüzike kedves „csipcsup”- ját, a hó végén már énekelnek a barátkák, április elején csattogni kezdenek a fülemülék, és a sort a sárgarigó gyönyörű fuvolája zárja. A természet, a teremtett világ számomra egyik, ha nem a legszebb ajándéka a madárdal, a minden tavasszal újra és újra felcsendülő, a pacsirtáktól a sárgarigóig tartó ezernyelvű madárkoncert.
Fotó: Bécsy László
