Három gyermeke és az unokák rendszeresen hazalátogatnak, a kerti asztal most is őket várja. Lánya folytatja a pedagóguspályát, matematika–ének–hitoktató szakon végzett. Péter fia a Nemzeti Táncszínház igazgatóhelyettese, ő a tánc szépségére és rejtelmeire nevel. S ezzel az édesanya máig szenvedélyes másik hivatását folytatja. Marika néni a családi emlékezet szerint sorban a tizennyolcadik pedagógus, nagyapja magyar–latin szakos tanár volt, édesapja református lelkészként működött a közeli Balatonkenesén. A nyugdíjas tanítónő augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben részesült.
Veszprémben végezte a tanítóképzőt 1954-ben, majd friss diplomával a zsebében Nógrád megyébe helyezték. „Olyan falut kerestem – falut és nem várost –, ahol még népviseletben járnak, népdalt énekelnek, elevenek a néphagyományok. Így kerültem Rimócra. Népdalt gyűjtöttem, ismerkedtem a néptánccal és a népviselettel, közben kapcsolatot tartottam a budapesti Népművelési Intézettel.”
Három év múltán visszakerült Veszprém megyébe. Két évet Pulán töltött, „négyszáz lelkes kis sváb falu a Bakonyban, nem volt út, nem volt buszjárat, nem volt villany, összevont iskola, összesen ketten alkottuk a tantestületet, mégis gyönyörű időszak volt…” Majd a Balatonkenesén lakó szüleihez közeli Litéren találta meg otthonát. „Oda vonzódtam, ahol eleven kulturális életet találok. Litéren akkor már országos hírű dalárda működött.”
A népi kultúra, s ennek segítségével a nemzeti gondolat ápolása iránti elkötelezettséget a családból hozta Marika néni. Amikor 1959-ben Litérre került, azonnal néptánccsoportot alakított. „Kezdetben az alsó tagozatosokkal, majd egyre terjedt a néptánc iránti érdeklődés.” Három év múlva már bemutatkoztak az országos fesztiválon.
Nem kellett győzködnie a gyerekeket, „meséltem nekik Rimócról, a népszokásokról, a színes népviseletről”.
Így ment ez évtizedeken keresztül. Közben Marika néni tovább képezte magát. Olyan nagyszerű néptáncos mestereket említ, mint Tímár Sándor, Novák Ferenc, Györgyfalvay Katalin – „mindig újabb és újabb tudásra tettem szert, amit továbbadhattam a gyerekeknek”. Később csoportjából kinőtt egy kislány, „ügyes, sokoldalú, rátermett, s mivel pedagógusnak készült, megbeszéltük, ha végez a tanulmányaival, s visszatér Litérre, vele együtt szeretném folytatni a néptánc oktatását”. Másfél évtizedig közösen vezették a Zöldág együttest, amelynek ma már Pintér Katalin a vezetője. Marika néni 1992-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is a táncos diákok mellett maradt. 2009-ben ünnepelték fennállásuk ötvenedik évfordulóját. Időközben a felnövekvő kis táncosok ifjúsági együttest alapítottak, oktatójuk Vastag Richárd, aranysarkantyús táncos.
Annyira hiteles mindaz, amit Marika néni mond, mégis megkérdem tőle: érdekli-e a mai fiatalokat a néptánc és a néphagyomány? Tárgyilagosan válaszol: „Egy réteget mindenképpen, s ők nagyon fontosnak tartják. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a szülőkből, akik maguk is táncoltak egykor, vagy csak elkísérték gyermeküket a próbákra, létrejött a ma már szintén országosan ismert Szárazág együttes.”
Beszélgetésünk általános pedagógiai kérdésekre terelődik. Hogyan látja a formailag húsz esztendeje nyugdíjas pedagógus az iskola mai helyzetét?
„Hatalmas problémák feszülnek… Itt helyben minden körülmények között meg akarjuk tartani az iskolánkat. Királyszentistvánnal körjegyzőséget alkotunk, hozzánk járnak az ottani gyerekek, így szép számmal működünk.” S a fönnmaradás biztosítéka: a litéri iskola szeptembertől a református egyház kezelésébe kerül a szülők egyetértése alapján.
De mit szól Marika néni ahhoz a liberális szellemhez, amely lerombolja a magyar oktatás-nevelés sok szép hagyományát?
„A szabadelvűség nagyon fontos, de nem az, amit a gyakorlatban annak neveznek. Ettől merőben elzárkózunk, hiszen látjuk, hová vezet… Kell, hogy a lélek szabad legyen, ám ez nem jelentheti a szabadosságot, az ösztönök szabadon engedését. Tudjanak a fiatalok önmérsékletet tartani, s azon állandó értékek mellett dönteni, amelyeket nem szabad feladni.” Szépen hangzik, de vajon a mai magyar iskola képes-e közvetíteni ezt a szellemiséget? Amikor az oktatás-nevelés színtere lassan üzletté válik. A szülő megvásárolja gyermeke oktatását. És ennek fejében egyre inkább ő diktál…
„Kollégáimmal együtt sajnos ismerjük ezt a káros folyamatot. Mi a táncon, a néptánc szeretetén keresztül bebizonyítottuk, hogy a jóról, a nemesről nem elég beszélni a gyerekeknek, hanem cselekedni kell. Szívvel-lélekkel, minden akadályt legyőzve. S akkor a fiatalok is azonosulnak ezzel. De csak akkor lehet értékeset alkotni, ha a hit vezérel minket. Ha ez hiányzik, s csak valami külső, kecsegtető szépség – mondjuk, a pénz – határozza meg tetteinket, máris meghal az egyébként szépnek látszó ügy is. A művészetet, a néphagyományok ápolását csak akkor lehet eredményesen folytatni ennyi sok ellenhang, ellenvélemény és ellenáramlat közepette, ha mélyen hisszük, hogy fontos, mert az Úristentől talentumot kaptunk ennek gyarapítására.”
Marika néni ennek szellemében veszi pártfogásába a mai fiatalokat. „Ha általánosítunk, csak azt látjuk, hogy sok fiatal drogot fogyaszt, de ha kissé közelebbről nézzük őket, föllelhetjük bennük a kereső lelket. Igaz, sokszor vakvágányra futnak, nem jó helyen keresgélnek, nem ismerik föl az igazi megoldást: Jézus Krisztust.”
A vérbeli pedagógus tudja, egyik nemzedék sem rosszabb a másiknál. „De a szülők, sokszor jóindulatból, eltúlozzák az engedékenységet, ennek következtében elégedetlenné, követelődzővé válik a gyerek, s a végén a szülő ellen fordul. Pedig, ha megtanulta volna kicsi korában, hogy nincs és nem szabad… Valósítsd meg önmagad, gyönyörűen hangzik, csakhogy mit jelent ez? Azt, hogy összes ösztönét, kívánságát, mindent, amit gondol, azonnal megvalósítsa? Hol akkor a másik ember, a közösség tisztelete?”
S lelkesen magyarázza, hogy a tánc, a néptánc a közösségi érzés iskolája. „A kör az alapeleme, s hacsak egyvalaki nem fogja meg jól a másik kezét, akkor a lendületben elszakad a kör, és kiröpül belőle a gyerek.”
Ezekben a napokban ismét becsöngetnek az iskolákban. „Amíg erőm engedi, ott állok az iskola hátterében, s örülök, ha látom az iskola előmenetelét. Itt nálunk minden szülő, a pedagógusok, az önkormányzat és az egyházi vezetők egy lélekkel segítik az iskolát – mindannyiunk jövőjét.”
Fényképezte: Cser István
