Ha lángol a szív!

A püspökség megtekintése után ellátogattunk a Brenner János Emlékmúzeumba. Felzaklató élmény volt látni a vértanú pap vérben és sárban ázott karingjét, nyakánál a késszúrások nyomaival, a törött collarét, mely magán hordja a csigolyát eltörő cipőtalp nyomát… És eközben Jézus szavai kavarogtak bennem, aki az ellenség szeretetére (is) hív mindannyiunkat.
Utunk következő állomása Mariaschutz volt, ahol egy helyi szerzetes testvér elmondta a templom történetét, s hogy miért járnak ezrével az emberek a nagyoltár mögötti forráshoz gyógyulást keresni. „Mint szarvas a hűs forrás vizére”, úgy jártunk mi is inni a forráshoz az oltár mögé. Neuberg és Heiligenkreuz ciszterci kolostorába is ellátogattunk, ahol nemcsak az építészetet csodálhattuk meg, hanem érezhető volt a hely szentségi mivolta. A vastag falak, az égbe törő boltívek, a csend, az imádságos könyvek a térdeplők mentén egykori szemináriumomat idézték föl bennem, mert ma már tudom, hogy a szeminárium nem bezárt annak idején, hanem a világot zárta ki egy időre – és ez nagy különbség. Mariazellben szerzetes nővérek által vezetett szállodában laktunk, közvetlenül a templom mellett. Az ajándékba kapott jó időjárás bátorított bennünket az esti sétára. Ezek a nyugodt percek a kivilágított kisvárosban alkalmasak voltak arra, hogy az igazán fontos dolgokról beszélgessünk: Istenről, egyházról, magyarságról. Másnap a reggeli mellé meglepetésként egy nővér – aki negyven évig volt zongoratanár Győrben – ajándékozó szeretettel magyar dalokat játszott a tiszteletünkre. Főpásztorunk vezetésével szentmisét mutattunk be a kegytemplomban, ahol halk magyar imádságunkat hamarosan fölerősítette a híveké, mivel sok magyar tartózkodott ott akkor is. Ajándékként a püspök atya egy kereszt formájú zarándokbotot kapott a templom plébánosától. Ausztriai utunk zárásaként ellátogattunk Lilienfeldbe, ahol megnéztük a ciszterci kolostort, a paradicsomot szimbolizáló belső udvarával együtt, és tiszteletünket tettük Pyrker János sírjánál is. Zarándokutunk utolsó estéjén Győrben a Boldog Apor Vilmos vértanú püspökről elnevezett iskola kollégiumában kaptunk szállást. Pár órára mi is részesei lettünk a diákok életének. A győri székesegyházban bemutatott szentmisénkben lélekben való megújulásért imádkoztunk – a magunk és egész népünk számára. Hogy mitől vált ez a kirándulás zarándokúttá? Attól, hogy lépéseink ritmusát felvette az Isten – és ahogy annak idején az Emmauszba tartó tanítványok mellé, úgy mellénk is odaszegődött az Úr, mert meg akarta osztani magát velünk. Valami hasonlót éreztünk – azt hiszem, útitársaim, paptestvéreim nevében is nyugodtan mondhatom ezt -, „lángolt a szívünk”.

a szerző plébános
Mezőladány 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..